Haščák állítólag egymillió eurót fizetett a Gorilla-felvételért

Pozsony |

Aránylag gyakran kommunikált a Penta befektetőcsoport főnöke, Jaroslav Haščák Marián Kočner vállalkozóval – derül ki a Kočner ellen benyújtott vádemelési javaslatból, melynek egy részéből a Denník N lap idézett. 

„Nagyon közeli kapcsolatban vannak, mondhatni baráti viszonyban” – írta le Haščák és Kočner kapcsolatát a nyomozó. „Egyebek mellett arról beszélnek, hogyan biztosította be Slavo, hogy sehol ne jelenjen meg az a fénykép, amelyen látni, ahogy Kočner 100 darab 500 eurós bankjegyet kotor elő egy műszerfal mögül” – olvasható a vádiratban. Azt, hogy ki fotózta le az egészet s miért nem kerültek a nyilvánosságra a fényképek, nem sikerült kideríteni. 

Milliós üzlet

A dokumentumban a nyomozó Kočner és Dobroslav Trnka volt főügyész lehallgatott telefonbeszélgetésének az átiratát is említi. A hangfelvételt Kočner mobiltelefonjában találták meg. „A kommunikációjukból egyebek mellett kiderült, hogy Trnka birtokában volt a Gorilla-akta hangfelvétele, amelyet két másik, számunkra egyelőre ismeretlen személy másolt le, és zsarolta vele Haščákot, holott Kočner korábban állítólag egymillió euróért adta el Haščáknak a hangfelvételt, mondván, másolatok nem léteznek” – írja Peter Juhás nyomozó. 2014-ben Trnka már nem volt főügyész, tisztségéből 2011-ben távozott, még mindig a Főügyészségen dolgozik.

Kočner vulgárisan káromkodik Trnkára, s azt kérdezi tőle, miért nem szólt neki, hogy a hangfelvétellel zsarolni akarja Haščákot. „Hogy miért nem szólt neki erről, hogy most csak problémák vannak az egészből, s ha tudott volna róla, akkor ma már annak a kettőnek golyó lehetett volna a fejében” – áll a vádiratban. Majd azzal fenyegeti Trnkát, hogy Haščák emberei fogják megölni, ha nem mondja el az igazat a hangfelvételekről. 

Haščák ezeket az információkat tagadja. „Az elkövetkező napokban kerül nyilvánosságra az az interjú, amelyet Haščák úr adott az aktuality.sk portálnak. Ebben az interjúban részletesen leírta Marián Kočnerhez fűződő viszonyát, s az említett SMS-üzenetről is beszél. A kommunikáció, amelyre rákérdeztek, semmiben sem érintette Ján Kuciakot. Az úgynevezett Kočner–Trnka kommunikáció két személy között zajlott, Haščák úr ennek nem volt a részese. Ezért nem reagálhat az említett idézetekre. Továbbra is érvényes korábbi állásfoglalása, mely szerint soha senki semmilyen hangfelvétel miatt nem zsarolta. Ugyanezt hajlandó elmondani a nyomozónak is, ha az ő részéről lesz ilyen igény” – közölte lapunkkal Martin Danko, a Penta szóvivője. 

„Kuciak nem szeret”

A vádiratból egyébként arra is fény derül, hogy Kočner vejének, Christian Ellulnak is írt Kuciakról. Ellul ült annak a Welten társaságnak az igazgatótanácsában, melyen keresztül Kočner megszerezte a bacsfai golfpályát. Ezért is bűnvádi eljárást folytatnak Kočner ellen. 

A vő egyebek mellett azt írta Kočnernek, hogy Kuciaktól kapott e-mailen néhány kérdést, mire a vállalkozó azt válaszolta, hogy Kuciak is small k… (Kuciak egy kis k…). 

A továbbiakban részvények átcsoportosításáról beszélnek, majd a vő a rendőrségen tett vallomásáról ír. Kočner később németül ír vejének: „In Slovakei ist alles in ordnung, kein problem, nur Kuciak liebt mir nicht.” (Szlovákiában minden rendben van, nincs gond, csak Kuciak nem kedvel).

Az Új Szó kiadója a Penta Investments tulajdonában lévő News and Media Holding.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?