Marián Kočner
Mi lehetett Marian Kočner szerepe a Kuciak-gyilkosságban: megrendelő, felbujtó vagy csak elintéző ember? Nem számít ritkaságnak a bűnözők háza tájékán, hogy a piszkos munkát nem a „főnök” végzi, hanem azt kiutalja egy megbízható emberének, aki gondolkodik, tervez, utasít és lép, mikor kell. Ugyanez érvényes a politikára is.
A nagyhatalmak évtizedek, évszázadok óta használnak hasonló „megoldó embereket”, hiszen a közvetett beavatkozást le lehet tagadni, a végrehajtó mögül ki lehet hátrálni, bizonyítékok nélkül pedig mindenki azt mond, amit akar. Akkor van gáz, ha a végrehajtó lebukik. Ilyenkor a kérdés mindig az, hogy a megbízó valóban az, aki érdekében történt az ügy, vagy ő is csak láncszem a rendszerben, aminek a csúcsát sejtjük, de nem láthatjuk.
Az ilyen munkának Putyin is nagymestere, hiszen ő maga is eszköz volt egykoron a keletnémet köztársaságban. Szerepe nem volt kiemelt – akkor még –, de természetesen valós hátterét nem tudjuk, mert Putyin nagyon jól tudta, hogy a jó ügynök szürke és jellegtelen.
A „politikai végrehajtók” – ha lehet így egy csoportot alkotni – legfőbb problémája, hogy eleve rivaldafényben mozognak. Sok múlik a szerepjátszáson, hogy a „legendához” – így nevezik egy ügynök háttérsztoriját – mennyire tud kapcsolódni az illető, mennyire hihető a története.
Már évek óta közbeszéd tárgya, hogy Kelet-Európának is van egy ilyen megoldó embere. A magyar kormányfő regnálása egész ideje alatt két dolgot hangoztatott: senki ne avatkozzon be az ország vagy inkább a kormány – a kettőt a Fidesz eléggé összemossa – belügyeibe, a másik pedig, hogy Magyarország szuverén joga saját külpolitikát folytatni azzal az eszközzel, amit jónak lát.
Míg az előbbit szinte minden hónapban, minden héten újra recitálja Szijjártó Péter, az utóbbit a Fidesz Kárpát-medencei csatolt részei hallgatólagosan elfogadják. Ilyen alkalmakra a „szlovmagy táborban” is van, aki csak egy-egy Horthy-idézettel reagál mosolyogva, mert hát a szemükben a nagy cél érdekében mindent szabad.
A többéves baltaarcú külpolitika, amit minden alkalommal úgy adnak el, mint a magyarok érdekében folytatott tevékenységet, viszont a legtöbb esetben nehezen értelmezhető nemzetérdeknek, ha például az adófizetők pénzén milliókkal finanszírozzák a spanyol vagy a német szélsőjobb ilyen-olyan kampányát, esetleg az elnöki székbe ültetnek egy politikust, aki lehet, hogy angolna módra húzta ki magát eddig az igazságszolgáltatás szorításából, de egyre nyilvánvalóbban játszik össze bűnözői elemekkel.
De az összes „nemzeti érdekből végrehajtott lépés” közül, úgy fest, lassan sikerül az utolsó határokat is elmosni látszat és valóság között azzal, ha az ország fegyveres erejének tagjait küldik egy másik ország területére. Nem annyira az az érdekes, hogy volt-e 70 TEK-kommandós Boszniában. Inkább az, hogy a rajongótábornak leesik-e, hogy egy ilyen lépéssel át lehet ugrani azt a Rubicont, ami a kelet-európai kleptokrácia és a fehérorosz lakájdiktatúra között csörgedezik. Valóban lehet ez egy nemzet érdeke?
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.