Pozsony. A Kuvait területén tartózkodó szlovák állampolgárok védelméről és hazatéréséről tárgyalt szombati egyeztetésén Mikuláš Dzurinda kormányfő, Ivan Šimko védelmi és Eduard Kukan külügyminiszter. „Hazajövetelüket a közeli napokban várjuk” – mondta a miniszterelnök.
Hárman a hazatérésről
Pozsony. A Kuvait területén tartózkodó szlovák állampolgárok védelméről és hazatéréséről tárgyalt szombati egyeztetésén Mikuláš Dzurinda kormányfő, Ivan Šimko védelmi és Eduard Kukan külügyminiszter. „Hazajövetelüket a közeli napokban várjuk” – mondta a miniszterelnök. Kukan tájékoztatása szerint az Irakkal szomszédos államban néhány tucat szlovák állampolgár él. Arra a kérdésre, tervezik-e az evakuálásukat is, Dzurinda csak annyit válaszolt: felkészültek arra az eshetőségre is, hogy valamelyikük nem tudatosítja a helyzet komolyságát. A kormánytagok szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának világossá kell tennie: következetesen betartandók-e a határozatai, vagy valaki az „orránál fogva vezetheti”. A külügyminisztériumi válságstáb pénteki határozata értelmében egyébként a szíriai és izraeli szlovák diplomaták hozzátartozóinak haza kell térniük.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.