Hangzatos, de kérdéses koalíciós ígéretek

Pozsony |

<p>Hangzatos ígéretek, amelyekből kérdés, hogy mi valósul meg. Ez jellemző az alakuló kormány korrupcióellenes és szociális területre vonatkozó prioritásaira.</p>

Az alakuló kormányprogramban számos korrupcióellenes intézkedés található. A pártok például előzetesen megegyeztek egy szigorú offshore-ellenes törvény elfogadásában, hatékony alkotmánytörvényt akarnak a vagyon eredetének igazolásáról, és a közpénzeket kezelő személyekre vonatkozóan megteremtenék a személyes vagyoni felelősségvállalás feltételeit. Papíron jól mutatA Transparency International Slovensko (TIS) civilszervezet szerint a javasolt intézkedések papíron ugyan jól mutatnak, de elfogadásuk sem jelenti azt, hogy a korrupciót sikerül csökkenteni. „Meg kell várni, miképp fogják a gyakorlatban kivitelezni ezeket az intézkedéseket. Már a jelenlegi törvények alapján is hatékonyan fel lehetne lépni az offshore cégek ellen, ha az adóhivatal és a rendőrök szabad kezet kapnának. Több miniszter már évek óta rács mögött lehetne, ha az ügyészség élére megfelelő jelöltek kerülnének” – közölte sajtónyilatkozatában a TIS. A szervezet szakértői szerint az elmúlt években különböző nonprofit szervezetek és újságírók sokkal több botrányt lelepleztek, mint az egész állami apparátus. „Ezért az összes javasolt intézkedés közül a legfontosabbnak azt tartjuk, amely a polgárok, s nem a hivatalnokok kompetenciáit bővítené a közpénzek felhasználásának ellenőrzésénél. Mindezt azzal, hogy már olyan óriáscégekre, mint a Szlovák Gázművek vagy az atomenergetikai JAVIS, is vonatkozna az infotörvény. Fontos javaslat az is, hogy az összes létező szerződést egyetlen központi internetes oldalon hozzák nyilvánosságra” – írták a TIS szakértői. Kiemelték, hogy minden törvénynél fontosabb lesz, kik kerülnek a rendőrség élére, milyen változásokat foganatosítanak az ügyészségen, milyen jelölteket ültetnek a nagy állami cégek vezetésébe vagy a kórházak élére. „Azt, hogy milyen eredményesek lesznek az új kormány korrupcióellenes intézkedései, leginkább az fogja igazolni, hogy azok, akikre eddig mintha nem vonatkoztak volna a törvények, rács mögé kerülnek-e vagy sem” – zárta le a TIS. 100 ezer új munkahely?Az alaptézisek egyik legnagyobb ígérete a szociális területre vonatkozik: a kormány 100 ezer új munkahelyet akar létrehozni a következő négy évben. Ehhez meglepően alacsony munkanélküliség-csökkenést vállal: 10 százalék alá nyomná a rátát. Ez akár már idén nyárra teljesülhet, hiszen most is csak kevéssel van 10 százalék felett az arány. Sok régióban nem is a munkahelyek hiánya miatt nem csökken a munkanélküliség, hanem a munkanélküliek képzetlensége, a munkakészségük elvesztése miatt. Ebben a részben találhatjuk a Smer fő témáit: a „társadalmi párbeszéd következetes alkalmazását”, ami az eddigi kormány idején elsősorban a párt által választott szakszervezetekkel való párbeszédet jelentette. A minimálbér kérdésében óvatosabban fogalmaz a dokumentum, mint ahogyan az a Smertől megszokott: a minimálbér „mértékkel történő” emelése az utóbbi két évben nem volt jellemző a pártra. Óvatos nyugdíjemelésViszonylag óvatosabb a dokumentum a nyugdíjvalorizáció megváltoztatása kapcsán is. Az idei 1,9 eurós nyugdíjemelés – ami a negatív infláció eredménye – sok pártot arra késztetett, hogy megígérje, ennél nagyobb emelést biztosító rendszert vezetnek be. A valorizáció módosítására tett ígéret mellett azonban ott van egy mellékmondat, amely szerint az új rendszer sem veszélyeztetheti az államháztartás egyensúlyának fenntarthatóságát, vagyis nagy változás nem várható. Az egyik alaptézis a második pillérből való nyugdíjkifizetés módszerének megváltoztatását ígéri, ez a nyugdíjasoknak kedvez majd, a programozott kifizetés, vagyis a megtakarított vagyon részletekben való felvétele – az életbiztosítók elkerülésével – várhatóan szélesebb kör számára válik majd elérhetővé. Ebbe a fejezetbe tartozik az a két prioritás is, amely meghatározhatja a roma telepek problémájával szembeni attitűdöt. A kormány szigorítani fogja a szociális segélyek feltételeit, segíteni fogja a munkahelyteremtést a leszakadó közösségekben és bónuszként harcolni fog az uzsorásokkal. Kérdéses, hogy ez valódi segítséget jelent-e a roma telepeken élőknek. (dem, lpj)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?