Gyógyszerhiány alakulhat ki

<p>A patikusok szerint a gyógyszerek reexportja, vagyis a behozott készítmények újbóli exportja, és az ebből fakadó gyógyszerhiány már a betegek életét veszélyezteti. Elsősorban a rendkívül drága készítményeket, például bizonyos rákgyógyszereket, viszik külföldre.</p>

Tomislav Jurik, az Unipharma gyógyszerforgalmazó cég vezetője szerint azonban nemcsak rákgyógyszerekből mutatkozik hiány, hanem egyes speciális betegségek gyógyítására használt készítményeket külföldre exportálnak. „Az egészségügyi minisztérium szerint csak a gyógyszerek 1%-t viszik ki, ami igaz is, ha a darabszámot nézzük – jelentette ki Jurik szombaton Zsolnán, a 14. gyógyszerészkongresszuson. – Az összesített árakat tekintve azonban a behozott gyógyszermennyiség 30 százaléka újra külföldre kerül.”

A gyógyszerellátás biztonságáért az Állami Gyógyszerfelügyelet (ŠUKL) felel. Ján Mazag igazgató szerint 2013 első felében az itthon felhasznált mintegy 50 millió doboz gyógyszernek kevesebb mint egy százalékát vitték külföldre. „A hivatal betilthatja bármilyen készítmény exportját, ha a kivitel veszélyeztetné a betegek életét vagy egészségét” – tájékoztatott Adam Hlôška, az egészségügyi minisztérium gyógyszerpolitikai részlegének vezetője. Erre azonban csak akkor van lehetőség, ha a készítményből országosan hiány mutatkozik. Mazag tájékoztatása szerint idén az első félévben 38 esetben tiltották meg összesen három gyógyszer exportját 9 társaság számára. „Több mint 30 gyógyszer esetében vizsgáltuk a kivitel megtiltásának lehetőségét” – állítja Mazag.

A gyógyszer-reexport veszélyeire már korábban figyelmeztettek a gyógyszergyártók. Ezt az okozza, hogy a szlovákiai szabályozás szerint a legnagyobb ártámogatásban részesülő készítmények ára nem lehet magasabb, mint a második legalacsonyabb uniós ár. Jurik szerint az itt olcsón megvásárolt készítményeket hatalmas haszonnal lehet külföldön eladni. A legtöbb készítményt egyébként a ŠÚKL adatai szerint Csehországba (44%) és Németországba (23%) exportálják.

A helyzet elsősorban a gyógyszerészeket hozza nehéz helyzetbe, mert a törvény előírja számukra, hogy a receptre kiírt készítményeket 24 órán belül ki kell adniuk a betegnek. A gyógyszergyártók állítása szerint a hiányzó készítményekből 20–30%-kal többet hoztak be, mint amennyit receptre felírtak, vagyis a hiány nem rajtuk múlik. (lpj, TASR)
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?