Gútán áprilisban polgármester-választás lesz

Gúta. Tavaly októberben lemondott tisztségéről Tóth Imre, Gúta polgármestere, ezért április 13-án időközi polgármester-választás lesz a városban. A polgárok két jelölt közül választhatnak: Angyal Béla az MKP színeiben, Árgyusi Imre pedig független jelöltként indul.

Gúta. Tavaly októberben lemondott tisztségéről Tóth Imre, Gúta polgármestere, ezért április 13-án időközi polgármester-választás lesz a városban. A polgárok két jelölt közül választhatnak: Angyal Béla az MKP színeiben, Árgyusi Imre pedig független jelöltként indul. Angyal Béla jelenleg a közbeszerzési hivatal elnökének irodavezetője, Árgyusi Imre pedig Gúta alpolgármestere. Mindkettőjüket arra kértük, mondja el, miért vállalja a megmérettetést, illetve megválasztása esetén mit kíván a város és polgárai érdekében tenni.

Angyal Béla: Igaz ugyan, hogy a most megválasztott polgármester megbízatása csak decemberig, az újabb önkormányzati választásokig tart, ám a hatáskörök átruházása miatt rendkívül fontos és izgalmas időszak előtt állunk. Azért is vállaltam a jelöltetésemet, hogy a kezdetektől végigkísérhessem ezt a folyamatot. Annál is inkább, mert természetesen nem csak ebben a nyolc hónapban gondolkodom. Decemberben indulni szeretnék a “rendes” polgármester-választáson is, tehát folyamatosságot kívánok vinni ebbe a munkába. Nem titok, hogy a mostani választási időszakban bizony előfordultak nézeteltérések a volt polgármester és a többségében MKP-tagokból álló képviselő-testület között, ami hátráltatta az érdemi munkát. Ezért én stratégiai szerepként is értelmezem ezt a funkciót. Úgy érzem, meg tudnám teremteni a konszenzust a képviselő-testületen belül, és közösen, az MKP programjából kiindulva, az eddigieknél többet tudnánk tenni a város fejlődése érdekében. Négy évig, 1994 és 1998 között a város alpolgármestere voltam, most a közbeszerzési hivatal osztályvezetője, és tagja vagyok a nyitrai megyei parlamentnek is. Van tehát tapasztalatom mind az önkormányzati, mind az államigazgatási munkát illetően. Ezt már csak azért is fontosnak tartom, mivel egy polgármesternek látnia kell az összefüggéseket, jól kiépített kapcsolatokkal kell rendelkeznie az államigazgatás és a megyei önkormányzat felé is. Naiv ugyanis az az elképzelés, miszerint kizárólag a város számára megszabott éves költségvetésből nagyobb fejlesztéseket lehet elvégezni. Személyemmel kapcsolatban felmerült, hogy miért is jelöltettem magamat polgármesternek, amikor a parlament előtt az összeférhetetlenségi törvény, amely kizárná a polgármesteri funkció és a megyei képviselőség egyidejű gyakorlását. Én elképzelhetetlennek tartom, hogy egy ilyen jogszabályt a jelenlegi választási ciklusra is alkalmazzanak, az ugyanis teljesen megváltoztatná a megyei önkormányzat összetételét. Ezt rendkívül igazságtalannak tartanám. Ám ha mégis sor kerülne erre, természetesen a képviselői tisztségről mondanék le.

Árgyusi Imre: Mivel az MKP helyi szervezete mást választott a párt polgármester-jelöltjévé, személyes kötelességemnek tartottam, hogy — tagságomat felfüggesztve — függetlenként induljak az időközi választáson. Úgy érzem, ezzel nem a párt ellen cselekedtem, sőt, szerintem az lett volna a szégyen, ha a polgárok mindössze egy jelöltre adhatták volna le voksukat. Örülök, hogy rövid időn belül 1000 támogató aláírást sikerült összegyűjtenem, ezek a polgárok valószínűleg méltónak találnak a polgármesteri tisztségre. A legfontosabb ok, amiért vállalom a megmérettetést, talán mégis az, hogy be szeretném fejezni azt a munkát, amelyet az MKP alpolgármester-jelöltjeként eddig végeztem. Felelőtlen választási ígéreteket nem kívánok tenni, csupán rendben lefolytatni a hatáskörök átvételét, megoldani a munkatörvénykönyv módosításából adódó feladatokat. Folyamatban van egy versenytárgyalás, amelyet egy 45 lakásegységből álló tömbház felépítésére írtunk ki. A szükséges pénzt az állami lakásfejlesztési alaptól kedvező kamatozású kölcsön, illetve vissza nem térítendő támogatás formájában kapná a város. Ha sikerül megvalósítani ezt a tervezetet, aránylag rövid időn belül 45 család jutna bérlakáshoz. Egyelőre megoldatlan a víz- és csatornahálózat további működtetésének kérdése, a vagyon egy része privatizálva van, másik része állami tulajdonban. Még mindig nem született végleges döntés, hogy önállóan, vagy az egyik nagy vízügyi társasághoz csatlakozva működtessük-e a vagyont. Az idei évre kiegyensúlyozott költségvetést fogadott el a képviselő-testület, de nem tudjuk, hogy a hatáskörökkel együtt elegendő pénzt kapunk-e az állami költségvetésből a pluszfeladatok elvégzésére. Van tehát megoldandó feladat bőven, ám a polgárok szempontjából szerintem az a legfontosabb, hogy az átmenet zökkenőmentes legyen, és nyugodt légkör uralkodjék a városban. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?