Glosszárium I.

(Verses magyar Bohémia) – a közel kétszáz verset s az ugyancsak kb. kétszáz flekkre rúgó versköveto kisesszéimet, háttérrajzaimat, magyarázataimat tartalmazó magyar–cseh kapcsolattörténeti antológiámból (Kalligram, Pozsony, 2001) bizonyára jó egynéhány oda kívánkozó, de általam nem ismert költemény kimaradt. Tematikus antológiát szerkeszteni: mintha szitával meregetné az ember a tenger vizét... A kötet megjelenése óta eltelt idoben mindenesetre találtam – levélben hozzám forduló olvasóimnak s egy recenzensnek köszönhetoen – három olyan opust, melyeknek helyet kellett volna kapniuk a Bohémiában.

Ezúttal pótolom a hiányt.

Az egyik költemény – idorendben a legrégibb – Tompa Mihály Graefenbergben címu 1848-as verse. A helységnév németes hangzása okán még csak gyanút sem fogtam, hogy ez a költemény – Arany János karlsbadi verseihez hasonlóan – cseh(országi) vonatkozású. Ez ügyben eligazíthatott volna költonk Graefenbergi levelek címu úti beszámolója, amelyben azt olvashatjuk: „Graefenbergben vagyok! Mely fekszik osztrák Sziléziában, a porosz határtól két mérföldnyire”.

Miért és hogyan került Tompa a híres fürdovárosba, amelynek ma Jeseník a neve? Bisztray Gyula, a Tompa Mihály válogatott muvei összeállítója és jegyzetapparátusának írója szerint költonket 1847 oszén, bejei papsága idején köhögés, vérhányás kínozta. Gyógykezeltetni akarta magát, nekivágott hát egy hosszú utazásnak. Pestrol indulva gozhajóval Pozsonyba érkezett, onnan vaspályán, végül pedig postakocsin utazott tovább Graefenberg felé. 1848. július 22-ig maradt a fürdo vendége, a táj, a fenyvesek, a gyönyöru vidék, a vizes (hideg – illetve meleg) -borogatások, az ivókúra javítottak valamit az állapotán. Bár – mint alább közlendo verse is tanúsítja – kínozta-gyötörte ot a halálhangulat.

Graefenberg egyetlen, csodatévonek tartott gyógyszere a víz volt. „... iszonyú aggodalomban vagyok – írja egy barátjának –, hogy nem változom-e hallá, vidrává, békává, szóval valami vízi valósággá, mert a víznek ezen iszonyú ostromát, mely minden oldalról és minden alakban megtámadott, lehetetlen kibírni a jó keresztény embernek” (idézi Bisztray Gyula a már említett Tompa-válogatás egyik jegyzetében.)

A Priessnitz doktor által 1826-ban alapított fürdohelyen Európa valamennyi országából megfordultak gyógyvendégek, de akadt e „vízi világban” (Tompa szava!) ázsiai, afrikai, amerikai páciens is. Magyarok – Tompa ottjártakor – viszonylag kevesen voltak; de a korábbi években egész kolónia megfordult belolük ott. Költonk épp ezért megrökönyödve tapasztalta, hogy a fürdotelep majdnem kétezres állományú könyvtárában egyetlen magyar könyv sem akadt; odaajándékozta hát a bibliotékának – soha jobb választást! – Arany János Toldiját.

A reformkori publicisztikának kedvelt mufaja volt az útilevél, útirajz. Graefenbergi élményeirol Tompa tizenhét levelet küldött az Életképeknek (mint cseh vonatkozású, kevésbé ismert levélfüzért, érdemes volna újraközölnie a Prágai Tükörnek). Mi itt beérjük a Tompa-vers közlésével. Dr. Kiss László, a kiváló orvos- és muvelodéstörténész küldte el nekem, meleg gratulációk közepette, ugyanakkor szemérmes-tapintatosan elhallgatva, ami idoközben az eszembe jutott, tudniillik, hogy a Kínok tövisében. Nagy emberek, hétköznapi kórok címu kötetében (Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 1997) a Tompa Mihály nagy szíve címu tanulmányban (20-29. l.) érintolegesen o is foglalkozott már költonk graefenbergi gyógykezelésével.

Ennyi háttérinformáció után lássuk tehát költonk Graefenbergben címu költeményét:

Hüs kutfejek csorgóinál

Ülök hallgatva, egyedül;

Lelkemre barna fellegárny:

A mult emléke nehezül.S fájdalmasan elgondolom:

Mi boldog ember, akinek

Keblét lángok nem égetik....

Hanem, mint e forrás hideg!Elgondolom: mi haszna volt

Nemes tüzednek, oh kebel?

Hogy lángjánál tenéleted

S boldogságod perzselted el!És felsohajtok csendesen:

Hideg forrás, hideg patak!

Fagyasszátok meg keblemet...

És koporsómig áldalak!

A szöveg – amely esztétikai érték tekintetében nem tartozik a kimagasló értéku Tompa-opusok sorába – halálváró, elégiába hajló költemény, a „Vagyok, tehát szenvedek” (Doleo ergo sum) életérzése csendül ki belole. Nem „nagy” vers, de mint dokumentumnak helyet kellett volna kapnia a Bohémiában.

(Még egyszer a „Bohémiá”-ról és Jeseníkrol) – Antológiám megjelenése után egy másik olvasói levelet is hozott a posta. Feladója a Hont megyei Kistopán élo, 1927-ben született Tipary László, írói álnevein Fenyo Ottó és Czímer Péter. Ismeretlen ismerosömnek tekintem ot; találkozni ugyan sosem találkoztunk, de jó néhány levelet váltottunk a Magyar jeremiád címu, deportálási-kitelepítési verseket, viszszaemlékezéseket, dokumentumokat egybegyujto antológiám kapcsán (Vox Nova, Pozsony, 1995). A gyujtemény legérettebb verseit Tipary-Czímer írta; szám szerint tizenhármat, s ezzel megnyerte a Bibliotheca Hungarica „Emlékek nélkül nemzetnek híre csak árnyék” címu pályázatát. Életrajzi adatait megtaláljuk a Szlovákiai ki kicsoda címu enciklopédiában (AB-ART, Pozsony, é. n.); afféle „diploma nélküli értelmiségi”-nek és – minden bántó él nélkül, a „naiv festo” analógiájára – „naiv írástudó”-nak tartom ot. Megható szeretettel csüng szüloföldjén, ez ihlette két könyvének a megírására is: Gyöngyszemek Palócországból – Felsoszemeréd rovásírásos emlékei (Madách-Posonium, é. n.), El kell menni katonának... mesélnek a régi katonafüzetek (Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2003). Néprajzi, helytörténeti írásokon kívül hányszor, milyen hangon szólítja meg ot a költészet múzsája, nem tudom. Kitelepítési versfüzérén kívül csupán A jeseníki fürdoben címu versét ismerem, amelyet – adalékként a Bohémiához – kéziratos formában megküldött nekem.

lme a versdokumentum:

Gräfenberg – ma Jeseník, gyógyforrásaival

A hegyek felé kaptatva inal.

Fenyok és völgyek, vén jegenyefák,

– Századokat orzo szép mesevilág.A Kolonáda – gyönyöru fasor,

Priesznitz ültette oket egykoron.

Közepén kápolna szundít hallgatag,

Priesznitzék hamvai nyugszanak alant.Magyaroroszlán – egy nagy bronzszobor,

Felette sokszáz kismadár dalol.

Magyar sorok orzik – mindenki tudja meg:

Priesznitznek, az emberiség jótevojének

Állítatva a magyarok által. – Rajta ez is áll,

Ok állították. – És Vörösmarty Mihály

Sorai állnak nagybetukkel itt, –

Kiket gyógyulni hozott ide a hit,

Mert Priesznitz vizében gyógyírra lel

Haynau után a sajgó kebel.Az egyik dombon nagy Ko-obeliszk,

Boszorkányokat égettek el itt.

Szörnyu tettekrol lángnyelven beszél,

– emlékezzen rájuk, aki ide tér.Több forrás vizébol szüntelen csobog

A gyógyító víz. – És im boldogok,

Akiknek a fürdo gyógyulást hozott,

Mind, kik itt jártak egykor, „a magyarok”.Az egyik forrás – nyíl s tábla mutat:

„Rumunský pramen” – ott, a domb alatt.

S magyar, ha odaér, olvas – nagy a csalódás,

A felirat magyar, ez: „Zsófia-forrás”.Hiába, az évek megkoptatták régen:

Románná vedlett a magyar név szerényen.

De az oroszlán még magyarul beszél,

Miközben sörényét borzolja a szél...

Jeseník, 1977

Tipary László rímes emlékei a Tompáénál jobban tükrözik a fürdo környezetét, a ma is álló „magyar oroszlán”-szobor és az erdoben álló „Zsófia-forrás” képét. Tompa Mihály verse én-líra; a Tiparyé leíró(bb) jellegu, híven adja vissza a fürdoi környezet helyi színeit, coleur locale-ját. A tárgyi vonzásokban gazdag szöveget érdekes adaléknak tartom; de asztalfiókban lappangott Kistompán, így hát nem sorolhattam be a Verses magyar Bohémiába...

(Harmadszor is a „Bohémiá”-ról) – E. Fehér Pál Magyar költok a csehekrol címu recenziójában (Új Szó, 2002/194) azt a (jogos) kritikai észrevételt teszi, hogy „érthetetlen okoknál fogva” nem található az antológiában a Csütörtök címu Radnóti-vers, amelynek szintén van – ha csak kétsornyi – cseh vonatkozása. Nos: férfiasan bevallom, nem ismertem ezt a Radnóti-opust; E. Fehér Pál nélkül nem tudtam volna feloldani a versben említett költok nevét rejto iniciálékat sem. A recenzens sietett segítségemre, megadva az irányt, hogy elindulhassak a különféle lexikonok beszédesebb szócikkei felé.

Lássuk azonban elobb a költeményt!New-Yorkban egy kis szállodában

Hurkot kötött nyakára T,

Ki annyi éve bolyg hazátlan,

tovább bolyonghat-é?

Prágában JM ölte meg magát,

honában hontalan maradt,

PR sem ír egy éve már,

talán halott egy holt gyökér alatt.

Költo volt és Hispániába ment,

köd szállt szemére ott, a bánaté;

s ki költo és szabad szeretne lenni,

egy fényes kés elott kiálthat-é?

Kiálthat-é a végtelen elott,

ha véges útja véget ért;

a hontalan vagy láncon élo

kiálthat-é az életért?

Mikor harapni kezd a bárány

S a búgó gerle véres húson él,

Mikor kígyó fütyül az úton,

S vijjogva fujni kezd a szél.

1939. május 26.

Kik rejtoznek az iniciálék; a T, a JM, a PR betuk mögött?

A T nem más, mint Ernst Toller költonek és drámaírónak, a német expresszionizmus egyik vezeto képviselojének a monogramja. Vezeto poszton részt vett a Bajor Tanácsköztársaság harcaiban, amiért öt évre bebörtönözték. Elítélte a német militarizmust. 1933-ban Amerikába emigrált; 1939-ben öngyilkos lett (l. Köpeczi Béla–Pók Lajos, szerk.: A huszadik század külföldi írói. Gondolat, Budapest, 1968). PR: francia költo, Pierre Robin, aki részt vett a spanyol polgárháborúban.

És JM, aki Prágában ölte meg magát?

E. Fehér recenziójából tudtam meg, hogy az iniciálék Jirí Mahen (1882–1939) nevét rejtik. Egyéb adataimat a Világirodalmi Lexikon VII. kötetének 591. oldaláról merítettem. Mahen költo volt, író, publicista, színházi rendezo. lrásaiban az anarchista lázongásnak, társadalomkritikának adott hangot. Amikor a hitleri Németország megszállta Csehországot, kétségbeesésében 1939. május 22-én önkezével vetett véget életének (a Világirodalmi Lexikon szerint Brünnben, Radnóti szerint Prágában; bár az utóbbi helynév metonimikusan használva jelentheti azt is, hogy Csehországban).

Vajon tudott-e Radnóti Miklós arról, hogy Mahen a Jánošík címu 1910-es drámájában erosen magyarellenes hangot ütött meg, mint azt Sándor László, a Mahen-szócikk szerzoje írja? Aligha. Valószínubb, hogy Radnóti a lázadó költot, a növekvo fasizmus ellen protestáló írástudót látta és méltányolta Mahenban. Fontos költemény a Csütörtök, közvetlenül a „Meredek út” egyik példányára címu Radnóti-vers elott áll, amelyben ilyen látnoki sorokat olvashatunk: „... költo vagyok, ki csak máglyára jó / mert az igazra tanú. (...) Olyan, kit végül is megölnek /, mert maga sosem ölt”.

„Tematikus antológiát szerkeszteni: mintha szitával meregetné az ember a tenger vizét...” Örülök, hogy fennakadt a rostámon három újabb adalék.