Gašparovič másodszor sem írta alá a sajtótörvényt

Pozsony |

<p>Másodszor sem írta alá a sajtótörvényt Ivan Gašparovič, de a jogszabály már enélkül is hatályba lép. A képviselők ugyanis június 29-én ismételten megszavazták a módosítást, letörve ezzel az elnöki vétót.</p>

A törvény értelmében a közszereplőnek csak akkor van joga válaszadásra a médiában, ha közszereplői hatáskörei gyakorlásával kapcsolatban közölnek róla információt. A válaszadás csak akkor kezdeményezhető, ha valakivel kapcsolatban valótlan, nem teljes vagy félrevezető információt tesznek közzé. A koalíció lényegében azokat a rendelkezéseket törölte a sajtótörvényből, amelyeket az előző, Robert Fico (Smer-SD) vezette kormány idején hagyott jóvá a parlament.

A törvénymódosítás kapcsán Daniel Krajcer (SaS) kulturális miniszter korábban emlékeztetett, hogy ezzel teljesült a kormányprogram egyik vállalása, valamint az általa is képviselt Szabadság és Szolidaritás (SaS) egyik választási ígérete is. Krajcer az elnöki vétó után annak a véleményének is hangot adott, hogy Gašparovičot politikai, nem pedig jogi indokok vezérelték, amikor úgy döntött, hogy nem írja alá a módosított sajtótörvényt.

Gašparovič kifogásolta, hogy a "jó erkölcsök" szókapcsolat anélkül szerepel a jogszabályban, hogy jogilag meghatározott fogalomról lenne szó. Iveta Radičová (SDKÚ-DS) miniszterelnök azonban korábban figyelmeztetett, hogy az államfő az előző kormány idején nyolc olyan törvényt látott el a kézjegyével, amelyekben szerepelt a kifogásolt szókapcsolat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?