Gál: Távozik a járási bíróság éléről a Kočnerrel írogató Lindtner

Gál Gábor

David Lindtner, a Pozsony III Járási Bíróság elnöke távozik a hivatalából.

Ezt hétfőn jelentette be Gál Gábor (Híd) igazságügy-miniszter a Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő által összehívott munkaértekezlet előtt, amelyen az SZK Főügyészsége, Bírói Tanácsa és a rendőrség képviselői is részt vesznek.

Gál megjegyezte: Lindtner maga akarta benyújtani a felmondását.

„Én rábólintottam, mert elfogadhatatlan mindaz, ami történt. Egy nagyon jó szakemberről van szó, de nem tudta kezelni a helyzetet és kudarcot vallott”

– magyarázta a miniszter, aki szerint egy bírónak ügyelnie kell rá, hogy megfelelően viselkedjen a nyilvánosság előtt, valamint arra is, hogy megőrizze a szakmaiságát és a függetlenségét.

Lindtner elismételte: teljes mértékben vállalja a felelősséget azért, hogy a bíróság elnökeként elveszítette a kolléganői bizalmát. „Ebből következően ma kézbesítettem Gál Gábor igazságügyi miniszternek a Pozsony III Járási Bíróság elnöki funkciójáról való írásos lemondásomat” – közölte a TASR hírügynökséggel Lindtner.

Lindtnert távozásra szólította fel a Pozsony III Járási Bíróság négy másik bírója is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?