Füle: a pápát sértik meg

Pozsony. Nem Rudolf Schuster szervezi a nemzeti zarándoklatot a pápához, a köztársasági elnök csak részt vesz rajta, tájékoztatott Ján Füle elnöki szóvivő.

Pozsony. Nem Rudolf Schuster szervezi a nemzeti zarándoklatot a pápához, a köztársasági elnök csak részt vesz rajta, tájékoztatott Ján Füle elnöki szóvivő. Az államfőt a püspöki kar kérte fel a részvételre, ezért azok a pártok, melyeknek a vezetői nem hajlandók vele menni a Vatikánba, nem őt sértik meg, hanem a szervezőket, illetve a pápa iránti tiszteletlenségükről tesznek tanúbizonyságot. Az MKP és a KDH vezetői már tegnapelőtt bejelentették, nem csatlakoznak az államfőhöz, mert attól tartanak, hogy Schuster kampányfogásként használja fel a látogatást. Pavol Minárik KDH-s képviselő szerint Schusternek nincs morális joga a szlovákiai zarándokokat vezetni. Vladimír Mečiar HZDS-elnök szerint is öncélú Schuster vatikáni látogatása, s bár hangsúlyozta, ő is hívő, de nem vesz részt a vatikáni látogatáson. (s, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?