Fontos az összetartás

Kassa/Rozsnyói/Tornalja/Fülek/Rimaszombat. Tegnap Dél-Szlovákia magyarok lakta településein ezrek emlékeztek az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményeire.

A Thália Színház nézőterét zsúfolásig megtöltő közönség tegnap este Ódor Ferencnek, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnökének gondolatait hallgathatta meg az 1848-as magyar forradalomról és szabadságharcról. A helyi magyar szervezetek nevében Dudás Péter színművész mondott beszédet. A Magyar Köztársaság kassai főkonzulátusának társszervezésében megvalósuló, meghitt hangulatú ünnepségen alkalmi összeállítással léptek fel a Thália társulatának művészei, majd a kassai Csermely kórus következett, akik Havasi József karnagy vezetésével adtak elő néhány kórusművet.

A rozsnyói magyarok idén is a TEKO-R vállalat kazánházában, a Kossuth Lajos szobornál kezdték a megemlékezést. A fűtőház előtt szavalatok és hazafias énekek hangzottak el a környék fiataljainak előadásában, majd Vasík János, a kassai megyei parlament kulturális bizottságának elnöke mondott beszédet. Ezt követően a mintegy ötven résztvevő megtekintette a fal felé állított bronzszobrot, amelyhez egy Klement Gottwald-mellszoborral ékesített üzemi irodahelyiségen áthaladva jutottak. „Ez a szobor döbbenetes élményt jelentett a számomra, ilyet csak az élet képes produkálni, a legleleményesebb performer sem tudott volna ilyen hatásos akciójelenetet kiötleni” – mondta lapunknak Bettes István költő a fűtőházból kilépve.

A főtéri Petőfi-emléktáblánál mintegy kétszázötven ember gyűlt össze, hogy meghallgassa Dr. Csorba Csaba magyarországi történészt, aki felelevenítette a szabadságharc eseményeit. Az ünnepségen részt vett Hartai Imre, a Magyar Köztársaság kassai konzulja és Köteles László parlamenti képviselő, aki összefogásra szólította a rozsnyói magyarokat annak érdekében, hogy minél előbb méltó helyre kerülhessen a Kossuth-emlékmű.

Több száz megemlékező ünnepelt Tornalján a márciusi forradalom emléknapján. Az ünnepségsorozat ökumenikus istentisztelettel kezdődött délután négykor, majd a Zoltán-kúria előkertjében álló kopjafáknál koszorúzással folytatódott. Az ünnepségen részt vettek a székesfehérvári II. Rákóczi Ferenc általános iskola tanulói, akik ünnepi műsorral színesítették az eseményt. A város magyar, politikai és civil szerveződései szinte teljes számban elhelyezték a kegyelet és a megemlékezés koszorúit a kopjafáknál.

Füleken Kossuth Lajos táborában címmel rendeztek megemlékezést. A város számos polgára részt vett a megemlékezésen, ahol Boros Miklós Magyarország pozsonyi nagykövete mondott ünnepi beszédet, majd Miklós István református esperes szólt az ünneplő közönséghez. A rendezvényen részt vett Miklós László, a Szlovák Köztársaság környezetvédelmi minisztere. Este több tucatnyi fáklyás fiatal indult Koháry térről a köztemetőbe, ahol elhelyezték a megemlékezés virágait az 1848-as forradalomban részt vett füleki honfi sírjánál.

Rimaszombatban a Petőfi-háznál tartottak ünnepséget, ahol a város magyar szervezetei, az MKP, valamint a város önkormányzati képviselői és a civil szerveződések helyezték el koszorúikat. Ünnepi beszédet mondott Kun Ferenc, a Rákóczi Szövetség alelnöke. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével és a Petőfi-emléktáblánál koszorút helyezett el Miklós László a környezetvédelmi miniszter is, aki egyben a március 16-i első gömöri bálnak is díszvendége lesz. Este a városi művelődési házban ünnepi műsor várta az érdeklődőket; a helyi csoportok és egyéni előadók csillogtatták meg tudásukat.

Királyhelmecen csütörtökön késő délután tartottak regionális központi ünnepséget a Petőfi-szobornál. Pásztor István polgármester megnyitó beszédében az összetartásra és magyarságunk megtartásának szükségességére hívta fel a figyelmet. A koszorúzást követően a városi művelődési központban Varga György, Magyarország kassai főkonzuljának ünnepi beszédével folytatódott az ünnepség, aki a békés együttélés és a magyar-magyar kapcsolatok ápolásának fontosságára mutatott rá. Nagykapos polgárai a városi művelődési otthonban tartott műsoros rendezvényen emlékeztek a forradalom és szabadságharc 154. évfordulójára. A zsúfolásig megtelt teremben Szajkó Gábor, a Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi elnöke mondott ünnepi beszédet, méltatva a másfél évszázaddal ezelőtti események jelentőségét és ma is időszerű üzenetét. A résztvevők a városháza előtti honfoglalási emlékműnél koszorúztak. (juk, szasz, trik, kat)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?