Folytatódik a háború

Pozsony.

Pozsony. A titkosszolgálat feljelenti a Sme című napilapot egy tegnap megjelent cikk miatt, melyben hazugságokat közölt az ügynökségről és munkatársairól, valamint nagy valószínűséggel megsértette az államtitkokról szóló törvényt azzal, hogy a titkosszolgálat két munkatársának a teljes nevét és beosztását is közölte, jelentette be tegnap Vladimír Šimko. A titkosszolgálat szóvivője szerint már a cikk címe sem volt korrekt, mivel abban az állt, hogy a két férfi ellen a Sme lehallgatása miatt indult eljárás. Valójában azért vonják felelősségre őket, mert általában nem tettek eleget a lehallgató rendszer hibáinak kiküszöbölésére. Az újság megjelentetett egy képet egy villáról, melyről azt írták, hogy az egyik ügynök családjáé, miközben köztudott, hogy az egy, a rendőrség látókörébe került közismert vállalkozó tulajdonát képezte. Azzal, hogy a cikkben leírták az illetők teljes nevét, sőt egyikük családtagjait is megnevezték, veszélybe sodorták őket, áll a titkosszolgálat közleményében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?