Fico útja az abszolút hatalomig

Pozsony |

<p>Reményteli kommunista káderként kezdte, majd baloldali képviselő volt, hogy rövid „harmadik utas” kitérő után ismét visszataláljon a szocialista táborba.</p>

A ma kinevezendő új kormányfő politikai útját tekintjük át.

Robert Fico átlagos családban született a felső-nyitrai Nagytapolcsányban. Apja munkás, anyja elárusítónő volt. Hat éves, amikor a család átköltözik egy nagytapolcsányi panellakásba. A leendő kétszeres miniszterelnök iskolatársai és egykori tanítói beszámolói alapján kiskorától kitűnő és főként szorgalmas tanulónak számított. Útja a gimnázium után a pozsonyi Comenius Egyetem Jogi Karára vezetett, melyet 1986-ban vörös diplomával fejezett be. Fico az egyetem után belépett a kommunista pártba – gyors felvételét elsősorban származása segítette.

A kötelező katonai szolgálat után az igazságügyi tárca jogi intézetében dolgozott, olyan lázasan, hogy közben – saját későbbi bevallása szerint – észre sem vette a rendszerváltást. A bársonyos forradalommal kapcsolatban mindig is szkeptikus nézeteket vallott, jelentőségét több ízben próbálta relativizálni, s több olyan kijelentést származik tőle, amelyekkel a kommunista rendszert igyekezett pozitív színben feltüntetni.
Fico politika útjáról részletesen a szerdai Új Szóban olvashatnak!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?