Közélet

Fico is harcba indulhat a civilek ellen

Pozsony | Bár Robert Fico kormányfő nemrég még a korrupció elleni harcról tanácskozott több ismert szlovákiai civil szervezettel, most kijelentette, magyar mintára ő is rávilágítana a finanszírozásuk hátterére. Egyáltalán nem biztos azonban, hogy a kormányfői felvetés valósággá is válik.
Finta Márk

2017. május 3. 14:02

Fico a sok bírálatot kiváltó magyar civiltörvénnyel kapcsolatban nyilatkozott, melyet jelenleg is tárgyal az Országgyűlés. A szlovák kormányfő kijelentette, Szlovákiában is utána kellene járni a különböző civil szervezetek anyagi hátterének. Kötelezné tehát őket, hogy „felmutassák, mely országokból kapnak pénzt, ki áll mögöttük, hogy tudjuk, ki kicsoda”. „Mert aztán kiderül, hogy az utcákon szerveződnek valamiféle találkozók, melyek hátterében külföldi civil szervezetek állnak“ – mondta szombaton Brüsszelben a kormányfő.

A miniszterelnök – bár ezt nem mondta ki, és korábban óvatosan meg is dicsérte a kezdeményezést – valószínűleg a közelmúltbeli pozsonyi korrupcióellenes tüntetésre utalt a „valamiféle találkozókkal”, más nagyobb megmozdulás ugyanis az utóbbi időben nem volt. A több ezer embert megmozgató tüntetésen, melyet két középiskolás diák hozott össze, élesen bírálták kormányát és őt magát is.

Elmaradt konzultáció

Külföldről – például Soros György alapítványától, mely ellen a magyar kormány harcot hirdetett – Szlovákiában is több korrupcióellenes civil szervezet is kap támogatást, például a Transparency International Slovensko (TIS) vagy a Fair-play Szövetség (Aliancia Fair-play) is. Két hónappal ezelőtt Fico még találkozóra hívta őket, ahol a korrupció elleni harcról konzultált velük. Bár második találkozó is lett volna két héttel az első után, arra végül nem került sor azóta sem.

Úgy tűnik, Robert Fico felvetése egyelőre még csak ötlet szintjén van, a vonatkozó törvényjavaslaton valószínűleg még nem dolgoznak. A kormányhivatal lapzártánkig nem válaszolt arra a kérdésre, készül-e ilyen javaslat. Az azonban valószínű, hogy egy, a magyarországihoz hasonló, korrupcióellenes civil szervezetekre kiélezett törvényt a koalícióban sem támogatnának egyöntetűen. A Híd legalábbis meglehetősen elutasítóan fogalmaz. „A civil szervezetek minden kiegyensúlyozott demokratikus közszíntér fontos elemei. E szervezetek működését korlátozó intézkedések bárhol a világon joggal válhatnak vita tárgyává. Egy a magyarországi törvénytervezethez hasonló javaslat, amely a hazai civilszervezetek eddigi működését szigorítaná, nem szerepel a koalíciós jogyszabály-tervezetek között” – közölte lapunkkal a koalíciós Híd sajtóosztálya. Bugár Béla, a párt elnöke szerint Fico szavait egyelőre óvatosan kell kezelni, ugyanis ilyen témáról még nem tárgyaltak a koalíciós partnerekkel.

Kell az átláthatóság, de...

A szlovák civil szervezetek, melyeket érintene az esetleges szlovák civiltörvény, arra hívták fel a figyelmet, hogy valóban szükség van a szervezetek átláthatóságára. „Mi a TIS-ben ezt már évek óta önkéntesen megtesszük, a honlapunkon mindenki megtalálja donorainkat. Attól tartok azonban, hogy Ficónak nem az átláthatóság fontos, hanem inkább az, hogy befeketítse bírálóit, ahogy magyar kollégája teszi. Máskülönben már beszélt volna az átláthatóság fontosságáról például az orosz propaganda támogatása kapcsán Szlovákiában – mivel ez valóban nagy gond az ország számára” – mondta az Új Szónak Gabriel Šípoš, a TIS vezetője. Zuzana Wienk, a Fair-play Szövetség vezetője szerint ők is bőven a törvényi kereteken felül hozzák nyilvánosságra működésük hátterét, és ők is fontosnak tartják az átláthatóságot – ezért nem is tiltakoznának, ha ilyen törvény születne, sőt, szívesen részt vennének a kidolgozásában is. „Fico kijelentésének a kontextusa veszélyes és szerencsétlen. Mintha arra utalna, hogy a civil szervezeteknek valami takargatni valójuk, rossz szándékaik lennének” – nyilatkozta lapunknak hozzátéve, a kormányfő ezzel a szélsőségesek retorikáját erősíti. A Marian Kotleba-féle ĽSNS-nek például már volt hasonló törvénytervezete tavaly ősszel a parlamentben.

Korbács a civilekre?

Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője is azt hangsúlyozta lapunknak, Fico kijelentése egyelőre nem öltött testet konkrét javaslatban, nem lehet tudni, hogy miről beszél pontosan. Véleménye szerint azonban a szlovák kormányfő hasonló frontot szeretne nyitni, mint Orbán Viktor Magyarországon, korbácsként szeretné használni a törvényt a korrupcióellenes, nyitott társadalmat követelő szervezetek ellen. Szerinte nem az állam feladata elszámoltatni a civil szervezeteket a támogatásaikkal, egy esetleges, magyarhoz hasonló törvény pedig teljesen felesleges, értelmetlen kötelezettségeket szabna a szervezetekre.

Úgy véli, szlovákiai magyar viszonylatban egy ilyen törvény olyan vitát indítana el, voltaképpen mi számít külföldről támogatott szervezetnek. Ebben a szférában szerinte megjósolhatatlanok a reakciók egy esetleges ilyen civiltörvényre, a közeg ugyanis nagyon sokrétű. Tokár szerint a Fico-féle esetleges javaslatnak két olvasata lehet majd: az egyik, hogy igen, rá kell világítani a külföldről pénzelt civil szervezetekre, a másik pedig, hogy voltaképpen „mi is ebbe a körbe tartozunk”.

MKP: sokadrangú kérdés

Magyarországról – elsősorban a magyar kormánytól – rengeteg szlovákiai magyar civil szervezet kap támogatást. Orbán Viktor kabinetjének szlovákiai stratégiai partnere, az MKP szerint a jelenlegi szlovákiai közállapotokat tekintve a civil szektor ilyen irányú átvilágítása sokadrangú kérdés. „A kormány inkább saját háza táján söprögethetne, bőven lenne mit vizsgálnia, többek közt a »felsőbb körökben nem létező korrupció területén« is” – válaszolta lapunknak a párt sajtóosztálya.

Az MKP szerint nem a politikusok dolga, hogy bárkit is ellenőrizzenek, és ha készül is ilyen törvény, az valószínűleg nem ezt célozza majd. A párt leszögezi, hogy a civil szervezetek fontos, sok esetben hiánypótló szerepet töltenek be a társadalomban. „Meggyőződésünk, hogy döntő többségük tisztességes munkát végez, amelynek része a pontos könyvvitel is. Ellentétben néhány kormányközeli céggel, alappal, számukra az sem jelenthet problémát, ha megosztják a nyilvánossággal, milyen forrásokból gazdálkodnak” – írja a párt. A Magyarországról támogatott szervezetek kapcsán hangsúlyozzák, a támogatások és támogatottak köre eddig is nyilvános volt, és utánajárással meg lehet találni az adatokat. „Ha kötelezővé válik az adatszolgáltatás, minden bizonnyal a szlovákiai pénzeket is fel kell majd tüntetni. Megtörténhet, hogy az illetékesek is végre szembesülnek a ténnyel: magyarországi források nélkül egyetlen magyar országos szervezet sem működhetne. Szégyellnivalója nem a magyar szervezeteknek van, hanem azoknak, akik elnézik, hogy a szlovákiai magyarok adóeuróiból mennyi jut vissza nemzeti közösségünk számára” – zárta a párt.

Önnek ajánljuk
Frissítve

Megszületett a Brexit-megállapodás

Vezetői engedély nélkül, részegen okozott balesetet egy férfi a Galántai járásban

Bugár: Nem jártam a Gorilla-ügyhöz kötődő lakásban

Fico: A Smernek semmi köze a Gorillához

Pályázati forrásokból fejleszt Párkány

Dobogós helyen az inflációnk

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!