Fico: Görögországnak távoznia kell az eurózónából, ha nem tartja be a feltételeket

Pozsony |

<p>Robert Fico kormányfő szerint amennyiben a görögök nem tartják be a közkiadásaik egyensúlyba hozása kapcsán szabott feltételeket, Szlovákia csatlakozni fog azokhoz az országokhoz, amelyek kezdeményezik Görögország kizárását az eurózónából.</p>

A kormányfő erről az ellenzéki pártok vezetőivel folytatott csütörtöki pozsonyi egyeztetésen beszélt, amelynek fő témája az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) a szlovák parlament általi - még e hónapban esedékes - ratifikációja volt.

Robert Fico a találkozót követően kijelentette: az egyeztetés során bebizonyosodott, hogy a liberális Szabadság és Szolidaritás (SAS) kivételével az összes ellenzéki párt támogatja eurós mentőöv június végéig történő jóváhagyását. Annak pontos dátumáról a szlovák törvényhozás kedden kezdődő ülésén kezd majd egyeztetést az ellenzékkel Pavol Paska házelnök.

"Nem érdekünk, hogy valahol a sarokban várjunk, míg valaki megtesz valamit, vagy nem" - szögezte le Fico, utalva több ellenzéki párt azon felvetésére, hogy a szlovák ratifikációt, Németország jóváhagyása utáni idópontra kellene halasztani.

Robert Fico az egyeztetés során annak a véleményének is hangot adott, miszerint Görögország számára az eurózónában maradásnak több előnye van, mint hátránya, ezért a valutaközösségnek mindent meg kellene tennie annak érdekében, hogy a görögök a közösség tagjai maradjanak, de "nem minden áron."

Robert Fico rámutatott: szükségesnek tartja, hogy szó essen arról is, milyen helyzet állhat elő, amennyiben a vasárnapi görög választásokat "Európa-ellenes" politikai erők nyerik. Fico szerint az erre az esetre alkalmazható forgatókönyveket Peter Kažimír pénzügyminiszter pénteken mutatja be a szlovák kormány érdekegyeztető szervének, az úgynevezett Szolidaritási és Fejlesztési Tanácsnak. Hozzátette: katasztrófa-forgatókönyvekről van szó.

Az ESM jóváhagyását egyedül a liberális SAS ellenzi. Vezetője, Richard Sulík, a kormányfő mai kijelentéseire azt mondta: "Fico Brüsszel döntéseit szentírásnak veszi". A többi ellenzéki párt támogatja az ESM ratifikációját, néhányuk azonban a német szavazás utánra halasztaná azt.

Szlovákia az Európai Stabilitási Mechanizmusban közel 660 millió euró készpénzbetéttel, valamint csaknem 5,8 milliárd euró értékű kötelezettségvállalást tett.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?