Fico-csomag: van hasznos eleme is

<p>Pozsony. Nem látni, a kormány min és mennyit szeretne spórolni – osztogatni ugyanis még nincs miből, vélik gazdasági elemzők. A kormány új gazdasági csomagjának több elemével viszont egyetértenek.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

Káros és hasznos intézkedések egyvelege – gazdasági elemzők így értékelik a Smer szombaton bemutatott új akciótervét. A közel 20 pontot tartalmazó intézkedéscsomaggal kapcsolatban ugyanakkor többen is azt kérdezik: miből lesz erre pénz? A költségvetési konszolidációnak ugyanis a látszat ellenére még nincs vége, továbbra is csökkenteni kell a hiányt, valamint az államadósságot is. Máskülönben az adósságplafonról szóló alkotmánytörvény behúzza a vészféket.

A csomag évi 250 millió eurós kiadást jelent, Peter Kažimír pénzügyminiszter szerint ez a GDP 0,35 százaléka. „A kormánynak nincs szétszórni való pénze” – figyelmeztet Peter Goliaš, az Ineko gazdaságkutató intézet vezetője. A kabinet korábban ugyanis vállalta, hogy évente legalább a GDP 0,5 százalékának megfelelő összeggel csökkenti a hiányt. A két terv összeegyeztethetetlennek tűnik.

Hasznos ötletek

Elemzők a csomag több pontját is hasznosnak tartják. Az egyik ilyen a technológiai start-up-ok – innovatív kezdő vállalkozások – támogatása. Ez főként a kezdő informatikai cégeket érinthetné. Jó ötletnek tartják gazdaságkutatók a járulékterhek mérséklését is. A tervek szerint azok, akik 565 eurónál kevesebbet kapnak, kisebb egészségügyi elvonással lennének sújtva. Például most egy 480 eurót kereső munkavállaló havi 19,20 eurónyi egészségügyi járulékot fizet, ennek egy részét a jövőben megtarthatnák – mivel pontos százalékokat még nem mutattak be az illetékes miniszterek, nem tudni, mennyit.

Szakértők ugyancsak hasznos lépésnek tartják, hogy a kormány több óvodát és bölcsődét akar. Ez ugyanakkor regionális eltérő mértékben jelentkező probléma. Oviból főként a nagyvárosokban van kevés, számos régióban van elég üres hely az óvodákban. Arról nem is beszélve, hogy ez csak az utóbbi évtizedben vált problémává, miután kissé megnőtt a születésszám. Az utóbbi egy-két évben viszont ismét kevesebb gyerek született – ez a trend várhatóan megmarad –, így pár év múlva ismét elég lehet a jelenlegi óvodai kapacitás.

Ki fizeti a vonatjegyet?

Az egyik legkárosabb ötletnek az ingyenes vonatozást, valamint a gázárcsökkentést tartják az elemzők. Utóbbit azért, mert a gáz áráról a független árszabályozó hivatalnak kellene dönteni, egzakt adatok alapján: mennyiért vásárolja a szolgáltató a földgázt Oroszországból, s mennyi a költsége.

Ha az ár alacsonyabb lesz az összköltségeknél, akkor a költségvetésnek kell dotálnia. Ezzel paradox módon a gazdagabbak jobban járhatnak: annak is az állam fogja támogatni a gázszámláját, aki háromszintes luxuslakást és medencét fűt belőle. Ráadásul azok, akik nem fűtenek gázzal, rosszul járnak a rendelkezéssel – ők nettó befizetők lesznek.

November 17-től a diákok ingyen járhatnak az iskolába vonattal, valamint ingyen utazhatnak a nyugdíjasok is. Elemzők szerint ezzel az a gond, hogy az állami vasúttársaság (ZSSK) már jelenleg is veszteséges, az évi 42–43 millió utasból már most is csak kb. 10 százaléknyian fizetnek teljes árú jegyet (a többiek különböző szociális és kereskedelmi kedvezményeket használnak ki).

Ráadásul ezzel a lépéssel ismét csak az emberek egy része járna jól: azok, akik vonattal járnak. Azok, akiknek lakhelyén nincs vasút vagy gyenge az összeköttetés és emiatt busszal járnak, nettó befizetőkké válnak: adóikkal dotálni fogják az ingyen vonatozók utazását.

Minimálnyugdíj

Akár több százezer embert is érinthet az ún. minimálnyugdíj bevezetése. Nagysága kb. 300 euró lesz. Ez azt jelenti, hogy mindazok, akik teljesítik az előírt feltételeket, minimálisan a törvényben meghatározott nyugdíjat kapnák.

Fontos hangsúlyozni, hogy ez az alanyi jogon járó öregségi nyugdíjra fog vonatkozni: tehát az özvegyi nyugdíj továbbra is lehetne 300 eurónál kisebb is. Még nem tudni, hogy hány ledolgozott évhez kötik megadását – 40-hez, vagy elég lesz 15 is. Jelenleg 390 euró az átlagos nyugdíj, a mostani kvázi minimálnyugdíj pedig 198 euró. Utóbbi a létminimum összege, az ennél alacsonyabb nyugdíjakat automatikusan 198 euróra emelik. (MSz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?