Fico a gyanúsított lakásánál nem talált jobbat

Pozsony. Még nem jelentette be Robert Fico kormányfő, mikor költözik ki Ladislav Bašternák vállalkozó Bonaparte épületkomp- lexumából; a vállalkozót már hivatalosan is adócsalás elkövetésével gyanúsítja a rendőrség.

Pozsony. Még nem jelentette be Robert Fico kormányfő, mikor költözik ki Ladislav Bašternák vállalkozó Bonaparte épületkomp- lexumából; a vállalkozót már hivatalosan is adócsalás elkövetésével gyanúsítja a rendőrség. Fico azt állítja, nem dromedár, hogy minden hónapban költözzön.

A kormányfő tegnapi sajtótájékoztatóján többször megismételte, nem az a fontos, hol lakik és kinek fizet, hanem az, hogy a lakását saját zsebből finanszírozza. „Mindenki tudja, hogy a legmagasabb közjogi méltóságoknak az állam fizetheti a lakását. Én, az államfővel ellentétben, éveken át saját zsebből fizetem a lakásomat. Az államnak ezzel euróezreket takarítottam meg, arra kérném az újságírókat, hogy ne titkolják el ezt” – mondta Fico. Azt állítja, ha talál megfelelő lakást, akkor elköltözik, s erről tájékoztatni is fogja a közvéleményt. „Már nem vagyok 30 éves, hogy minden hónapban költözzek, mint egy dromedár. Végleges megoldást keresek a lakáskérdésemre” – fűzte hozzá a kormányfő.

Azzal saját bevallása szerint elégedett, hogy a lakását bérbeadó vállalkozó ellen büntetőeljárást kezdeményeztek, szerinte ez csak azt igazolja, hogy a hatóságok munkáját senki sem befolyásolja ebben az országban. A rendőrség hivatalosan múlt pénteken, március 17-en gyanúsította meg Bašternákot. Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány hétfőn tartott sajtótájékoztatót, amelyen bejelentette, korrupció miatt eljárást indítottak Pozsony-Dévényújfalu polgármestere ellen. A Bašternák elleni eljárásról egy szót sem szólt. Azt, hogy meggyanúsították, csak tegnap délután hozta nyilvánosságra a rendőrség, miután a webnoviny.sk portál tájékoztatott a történtekről. „A gyanúsítást követően is intenzív nyomozást folytatunk, így további információkat jelenleg nem hozhatunk nyilvánosságra” – olvasható a rendőrség reakciójában.

Egy csalás története

Bašternák ellen egy 2012-ben lebonyolított, minden bizonnyal fiktív üzlet kapcsán indítottak eljárást. Hét lakást vásárolt 12 millió euróért, a vásárlás után 2 millió euró áfát igényelt vissza. Ezen még nem lenne semmi kivetnivaló, viszont a rendőrök arra a következtetésre jutottak, hogy a hét lakás ára összesen nem 12, hanem 1,5 millió euró volt, tehát kevesebbet fizetett a lakásokért, mint amennyi a visszaigényelt áfa összege volt. Ráadásul, Bašternák állítólag készpénzben fizetett. A hatóságok azt is vizsgálják, honnan szerzett 12 milliót készpénzben.

A rendőrség azt is észrevette, hogy a Bašternák által megvásárolt lakásokat korábban, 2012. március 8-án a Rent and Wash cég vette meg, mint szerkezetkész lakásokat, egy euróért. 11 nappal később már luxuslakásokként adták el Bašternák BL-202 cégének, közel 12 millió euróért.

Nem ez volt Bašternák egyetlen gyanús biznisze. A rendőrség több bűnvádi eljárást is folytat ellene. A BL-202 cégnek ugyanis még volt gyanús áfa-visszaigénylése, összesen közel hatmillió euró értékben. Ezekben az ügyekben még nem indult ellene büntetőeljárás. A céget azonban Bašternák már eladta, 2014 májusától egy román állampolgár, Farkas Levente a tulajdonosa.

Az ellenzék költöztetne

„Én személyesen segítek Ficónak kiköltözni a lakásból” – reagált Bašternák meggyanúsítására Igor Matovič, az OĽaNO elnöke. Veronika Remišová, a párt képviselője Fico azon kijelentésére emlékeztetett, mely szerint, ha a vállalkozót meggyanúsítják, megérti, hogy nincs ott keresnivalója. „Mi ezt már egy évvel ezelőtt megértettük, reméljük, hogy Fico is megérti. Hiába próbálja annak a látszatát kelteni, hogy harcol a korrupció ellen, ha olyan embernek fizet havonta, akit adócsalással gyanúsítanak” – mondta Fico.

Matovič egyébként azzal gyanúsítja a rendőrséget, hogy a büntetőeljárást azért indította Bašternák ellen ezekben a napokban, hogy elterelje a figyelmet egy másik botrányról. Az elmúlt napokban ugyanis felmerült, felsőbb körökből valaki megpróbálta megakadályozni, hogy a rendőrség házkutatást végezzen Bašternák egyik cégében. „Információim szerint a büntetőeljárás megkezdéséről, a vállalkozó meggyanúsításáról szóló határozat ebben a formában november 16-ától kész, vártak a megfelelő pillanatra” – mondta Matovič. Az ellenzék az egész botránnyal kapcsolatban összehívná a parlament biztonsági tanácsának rendkívüli ülését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?