Évről évre kevesebb az egyetemista

Pozsony |

<p>Csökken az egyetemi hallgatók száma &ndash; derül ki a felsőoktatás helyzetéről szóló éves jelentésből, melyet a hetekben fog megvitatni a kormány. Az adatok szerint ennek egyik oka, hogy egyre kevesebb azok száma, akik évekkel az érettségi után iratkoznak csak be az egyetemre.&nbsp;</p>

2007-ben például az összes beiratkozott hallgató 50,8 százaléka volt frissen érettségizett diák, tavaly arányuk már elérte az 59,1 százalékot. Arányuk nemcsak a nappali, hanem a levelező tagozaton is nő. Egy másik adat: a nyáron lezárult akadémiai évben a beiratkozott diákok 97,6 százaléka volt 25 év alatti, három éve ez az arány 95,4 százalék volt. Másrészt egyre kevésbé népes korosztályok fejezik be a középiskolát. Idén az 1992/93-ban születettek érettségiztek – ezekben az években már lényegesen kevesebben születtek, mint fél-egy évtizeddel korábban. A születési szám a 90-es években még tovább csökkent, így a következő esztendőkben még nagyobb harc várható az egyetemre jelentkezőkért. A diákokért vívott küzdelemben, úgy tűnik, a nagyobb és színvonalasabb egyetemek a sikeresek. Az összes egyetemista 13,74%-a pl. a pozsonyi Komenský Egyetemre jár (három éve 12,15% volt ez az arány), ezen a téren erősödött a szintén fővárosi Szlovák Műszaki Egyetem is. Ezzel szemben például az utóbbi években több botrányt is megért trencséni egyetem szinte „elnéptelenedett”. Három éve még 8119 diákjuk volt, a tavalyi akadémiai évben már csak 3803. Csökkent a nagyszombati Cirill és Metód Egyetem diákjainak száma is, de például kevesebben járnak a komáromi egyetemre is. A Selyén a levelező tagozatos hallgatók száma esett meredeken (három év alatt a felére). A diákok között továbbra is a társadalomtudományok a népszerűek – 58 százalékuk ilyet hallgat. A kormányzat által is preferált műszaki tudományokat csak az egyetemisták ötöde tanulja.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?