Esélyt az esélyegyenlőségnek

A KDH-nak köszönhetően sokakat foglalkoztat a kérdés: az esélyegyenlőséget biztosító törvény valóban a homoszexuálisoknak biztosítana pluszjogokat?

Nem. A törvény főleg a következő kérdéseket érinti: foglalkoztatás, munkaviszony, az egyes szolgáltatásokhoz való hozzáférés, közterekre lépés, közhatalommal való kapcsolattartás. A jogszabály célja továbbfejleszteni és az uniós normákkal összhangba hozni a törvényi szabályozást azokon a területeken, melyekkel kapcsolatban sok esetben már ma is létezik valamiféle védelem a diszkriminációval szemben.

Tehát amikor a KDH azt mondja, a törvény első lépés afelé, hogy homoszexuálisok gyerekeket fogadhassanak örökbe, nem mondanak igazat?

Ez csúsztatás. A törvény valójában nem érinti a családjogi kérdéseket, tehát sem regisztrált párkapcsolatokat, sem az örökbefogadást nem teszi lehetővé, azt más normáknak kell szabályozniuk. A tervezet a homoszexualitást olyan tulajdonságként említi, mely alapján tilos a diszkrimináció – de csak olyan helyzetekben, melyekben valamilyen formában jelenleg sem megengedett a hátrányos megkülönböztetés. A törvény az öszszes kisebbséget védené. Valójában a homoszexuálisokról szóló vita a szlovák közvélemény állapotát tükrözi, ez politikai kérdés.

A törvény ellenzői szerint azért sincs szükség antidiszkriminációs normára, mert alkotmányunk határozottan tiltja a hátrányos megkülönböztetést.

Ez az érvelés azon alapszik, hogy vannak szervek, melyek kötelesek az alkotmányt tiszteletben tartani, a törvénysértőket felelősségre vonni. Elméletben nincs akadálya annak, hogy a bíróságokon kialakuljon egy esetjog, mely az alaptörvényünkben a diszkrimináció tiltásáról szóló egyetlen mondatot továbbfejlessze, kiterjessze különböző helyzetekre. Amióta az alkotmány létezik, ez nem valósult meg megfelelő mértékben. Kevés jel utal arra, hogy a közeljövőben erre sor kerülhet.

Szükséges egyáltalán? A KDH szerint nincs diszkrimináció Szlovákiában.

Ezt nem merném állítani. Bíróság csak akkor hozhat ítéletet, ha valaki pert indít. Szlovákiában az emberek nem szívesen pereskednek, ami korlátozza az esetjog kifejlődését. Az USA-ban színvonalas esetjog létezik, de ott sokan próbálják bíróságon keresztül érvényesíteni jogaikat. Nálunk a polgárok bizonytalanok, talán félnek is, nem elég erős a jogtudatuk, néhányan nem is tudatosítják a hátrányos megkülönböztetést. Vagyis valószínűleg – és ezt több emberjogi szervezet is állítja – nagyobb a diszkrimináció mértéke, mint amennyi ilyen jellegű ügy a bíróságokig eljut. A szlovák kormány ezzel tisztában van: átfogó programja van a diszkrimináció valamennyi formája elleni harcra. De nem elég elfogadni egy törvényt, olyan társadalmi hangulatot kell teremteni, melyben azt érvényesíteni lehet. A jogszabály csak egy eleme a sikeres stratégiának.

A KDH a homoszexuálisok kapcsán olyan hangulatot gerjeszt, hogy egyáltalán nincs szükség a törvényre. Nem lenne okosabb egyelőre kihúzni a homoszexualitás szót a törvényből?

Ezt meg lehet tenni, viszont a strasbourgi emberjogi bíróság, amely az Európa Tanács által elfogadott emberjogi egyezményt érvényesíti, régóta elismeri, hogy a szexuális irányultság miatt sem szabad senkit hátrányban részesíteni. Az Európai Unió 2000/78-as irányelve pedig kimondja: a homoszexuálisokat védeni kell a diszkriminációval szemben a foglalkoztatás terén. Szlovákia felvállalta ezeket a nemzetközi kötelezettségeket, és ha bármilyen okból úgy döntenénk, hogy nincs szükség a homoszexuálisok védelmére, az irányelvet be kell tartanunk. Ellenkező esetben nemzetközi bíróság elé kerülhetünk.

Nem lenne elég a munkatörvénykönyvet módosítani?

Elméletileg elég lenne ezt és néhány ehhez kapcsolódó normát megváltoztatni. Sokan úgy tekintenek a diszkriminációellenes intézkedésekre, mint valami szükséges rosszra, amit azért kell jogrendünkbe iktatni, nehogy az Európai Unióban problémáink legyenek. A szlovák társadalomban szembetűnőek a diszkriminációból fakadó gondok. A leglátványosabb a romakérdés, de a romákon kívül számos más kisebbség él még Szlovákiában, gondoljunk csak a nők egyenjogúságának kérdésére! Összetett problémáról van szó, ezért sem jó, ha a kérdés komplex rendezése helyett csak azt akarjuk megoldani, amit Brüsszel mindenképpen elvár tőlünk. Az antidiszkriminációs témát egyesek populista módon csak egyfajta uniós minimumra és a homoszexualitásra szűkítik le.

Amikor vállalták a törvény első változatának kidolgozását, biztosan elemezték, mi a jobb: egy jogszabály elfogadása vagy sok norma módosítása. Miért döntöttek az egytörvényes megoldás mellett? Egyszerűbb volt?

Kétségkívül egyszerűbb, mint nyolcvanat módosítani, de nem ez volt a fő ok. Az egytörvényes megoldás átláthatóbb helyzetet teremtene. Egy normában összegződnének az alapvető elvek, az egyes fogalmak magyarázatai, miközben lehet utalni további törvényekre, például a foglalkoztatással, művelődéssel, szolgáltatásokkal és egyéb területekkel összefüggő szabályokra. Ezenkívül a 2000. év jelentős esztendő volt a diszkrimináció elleni harcban: ekkor született meg az európai emberjogi egyezmény 12. kiegészítő jegyzőkönyve, mely a diszkrimináció elleni védelmet kiterjesztette a jogrend által garantált összes jogra, kivéve a tisztán magánjellegű viszonyokat. Ez forradalmi áttörés. Ahhoz, hogy érvénybe lépjen, tíz államnak kell ratifikálnia, ám idáig ezt mindössze három tette meg. Valószínűleg rövid időn belül nem lesz meg a szükséges tíz ország, mindenestre a dokumentum elfogadása nagyon fontos pillanat volt, és Szlovákia az elsők között írta alá. Úgy tűnt, az ország elkötelezte magát a probléma rendezésére, a nemzetközi klíma is kedvező volt, az uniós politikusok gyakran látogattak ide, a romakérdés állandóan napirenden volt. Úgy éreztük, többre van akarat, mint az uniós minimum teljesítésére.

Az akkor volt. Mára változott a helyzet. Mai szemmel nézve nem jobb, ha legalább az uniós minimum meglesz?

Ma is egyszerűbb egy átfogó törvényt elfogadni, mint több tucatnyit módosítani. Időt és energiát spórolunk meg, a bírói gyakorlat is egységes lenne, hiszen mindig ugyanazon törvény rendelkezéseit kellene figyelembe venni. Az EU is ajánlja a diszkriminációellenes norma elfogadását, még ha a nemzeti jogba való átültetés módját a tagállamok határozzák is meg.

A kormányhivatalban porosodó törvénytervezet szerint létrejönne egy esélyegyenlőséget biztosító központ, ahová konkrét panaszokkal lehetne fordulni. Ez lenne az első szűrő, mielőtt az ügy bíróságra kerülne. Sokan attól tartanak, a bíróságokat majd ellepik a diszkriminációs ügyek. Van, akinek az sem tetszik, hogy bíróság előtt már a megvádolt személynek kellene bizonyítania, hogy nem diszkriminálta a felperest. Mit válaszol ezekre az aggályokra?

A bizonyítási folyamat megfordítása uniós elvárás, és több ország jogrendjében megtalálható. Arról van szó, hogy ha valaki bizonyítani tudja, hogy voltak olyan körülmények, amelyek alapján fennáll a diszkrimináció gyanúja, akkor azt a gyanúba keveredett személynek kellene eloszlatnia. Példát mondok: valaki jelentkezik egy álláshirdetésre, és a telefonbeszélgetés alapján úgy érzi, van esélye, teljesíti a feltételeket. Amikor azonban személyesen elmegy, hirtelen kifogásokat keresnek, már nincs rá szükség. Az illető nem tud másra gondolni, csak hogy sötét bőre nem tetszett a munkaadónak. Vagy egy hölgytől megkérdezik, nem készül-e a közeljövőben gyermeket szülni, és ha kiderül, hogy igen, már nem alkalmazzák. Amit nem mondanak ki hangosan, de a hölgy mással nem tudja magyarázni az elutasítást. Ilyen esetekben a munkaadónak kellene bizonyítania, hogy nem a bőrszín vagy a hölgy családtervei miatt volt elutasító. Egyébként ez a fajta bizonyítási mód mélyen érinti az igazságszolgáltatás alapelveit, és érdekes módon az igazságügyi minisztérium ezt kifogásolta a legkevésbé, a törvénynek nem ezt a részét támadja...

Nem csoda, hiszen a vagyon eredetéről szóló törvénytervezet is erre épül.

Ezért aztán a jogszabálynak az alapfilozófiáját ellenzi. Csakhogy a diszkrimináció egész Európára jellemző probléma. Némely uniós tagállam sem fogadta kitörő örömmel az európai emberjogi egyezmény kiegészítő jegyzőkönyvét, nem igyekeznek rendezni a kérdést, viszont ez a jövőben elkerülhetetlen lesz – és a folyamat már elindult, gondoljunk csak Nagy-Britanniára vagy Hollandiára. El kell ismernünk , hogy Szlovákiának problémái vannak az emberi jogok tiszteletben tartásával, és nem várhatunk ölbe tett kézzel a külföld figyelmeztetésére. Amerikában sem azért igyekeztek megoldani a színes bőrűek problémáját, mert a környező országok nyomást gyakoroltak az USA-ra, hanem mert ezt a társadalom maga igényelte. Nagy-Britanniában a hetvenes években szintén külső nyomás nélkül születtek a máig érvényes diszkriminációellenes jogszabályok. Alibista hozzáállás, hogy majd akkor teszünk az ügy érdekében, amikor a külföld már noszogat minket.