Előkerültek a Főnix reklámtárgyai

A Libertate PT hasonló célokat valósít meg, mint a Főnix PT, mondta a Pátria rádiónak Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár. A Főnix tevékenysége azonban – annak ellenére, hogy ők is 200 millió forinttal gazdálkodtak – nagyon nehezen körülírható.

A Libertate PT hasonló célokat valósít meg, mint a Főnix PT, mondta a Pátria rádiónak Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár. A Főnix tevékenysége azonban – annak ellenére, hogy ők is 200 millió forinttal gazdálkodtak – nagyon nehezen körülírható. Tulajdonképpen csak néhány reklámtárgyat mutató fotó tanúskodik róla.

A Főnix PT már elszámolt a támogatásával, az elszámolással kapcsolatban pedig a Miniszterelnökségnek nem volt kifogása – ugyanakkor korábban megírtuk, rengeteg a homályos részlet és a furcsaság benne.

Furcsa bizonyíték

Király Zoltán, aki több, a Főnix tevékenységével kapcsolatos adatigénylést is benyújtott – és ezeket az átlátszó.hu portálon keresztül nyilvánosságra is hozta – legutóbb azt kérte a Miniszterelnökségtől, általános információk helyett mutasson be bizonyító erejű dokumentumokat arról, hogy a Főnix PT állítólagos, nemzettudatot erősítő rendezvényei valóban megvalósultak. Azt is szerette volna megtudni, hol és mikor voltak láthatók a Főnix óriásplakátjai, melyre a polgári társulás tetemes összeget fordított. A társulás szakmai beszámolója ugyanis konkrétumokat nem tartalmaz.

A Miniszterelnökség ugyanakkor tényszerűen nem válaszolt Király Zoltán kérdésére, csupán egy fotót küldött, néhány reklámtárgyról a Főnix logójával. Az azonban nem derül ki, az ilyen reklámanyagok hogyan erősítik a szlovákiai magyarok nemzettudatát, hogyan ösztönzik őket arra, hogy gyermeküket anyanyelvükön taníttassák – tehát tulajdonképpen semmit sem tudni arról, a Főnix tulajdonképpen milyen módon teljesítette a vállalt feladatait.

Állítólagos rendezvények

Potápi a Pátriának azt mondta, márpedig a Főnix megvalósította céljait, erősítették a magyarság helyi, illetve regionális civil életét, identitását, ápolták nemzettudatát. Az államtitkár a rádióban ismét az állítólagos rendezvényekre, összejövetelekre, fórumokra hivatkozott – melyek megvalósulásáról azonban nincsenek elérhető információk.

Forrásaink szerint ugyanakkor a Főnix-támogatás egy része az MKP büdzséjében landolhatott – ezt egyébként a párt és a társulás is tagadja. Potápi is azt mondta, biztos benne, hogy nincs szó burkolt pártfinanszírozásról, a Főnix rendben elszámolt. „Nagyon remélem, a Libertate nem tesz ilyet. Ha ilyet észlelünk, az összeget visszafizettetjük. Nem járulunk hozzá burkolt pártfinanszírozáshoz” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?