Elítélték az 5 éve megvert szepsi romákat

A Bodollói úton gyakoriak a rendőrségi razziák
Pozsony |

A szepsi roma telepen 2013. június 19-én került sor a brutális rendőri rajtaütésre: a 60 rendőr látogatása után sok sebesült maradt. Az ügy egyetlen fejleménye, hogy elítéltek két megvert személyt. A civil szervezetek tiltakoznak.

 

Tegnap volt öt éve a szepsi roma telepen történt brutális rendőrségi fellépésnek. A hatóságnak máig nem sikerült igazolnia, miért volt indokolt a roma telepen végrehajtott agresszív razzia, a bíróság pedig hamis tanúzás miatt elítélt két, az akció során megvert romát. Nonprofit szervezetek szerint az ügy egyre inkább hasonlít Malina Žák Hedvig esetére.

Öt évvel ezelőtt tört be 60 rendőr 23 autón a szepsi roma telepre, a razzia után több tucat megvert roma maradt. Sérüléseiket fényképek, videófelvételek és orvosi leletek dokumentálják. Jana Dubovcová akkori ombudsman jelentésében emlékeztetett, hogy a razzia indokolatlan volt, soha nem lett volna szabad engedélyezni, a beavatkozást pedig soha nem vizsgálta ki független testület. A belügyminisztérium belső ellenőrző osztálya leállította az ügyben indított nyomozást, mondván, nem sikerült törvényszegést igazolni. Ennek egyik oka, hogy a rendőrök nem készítettek a bevetésről videófelvételt.

Az ügy egyetlen fejleménye öt év után, hogy a Kassai Járásbíróság gyorsított eljárás során hamis tanúvallomásért elítélt két, a razzia során megvert romát. Mindezt azelőtt, hogy egyáltalán tájékoztatták volna őket arról, hogy vádat emeltek ellenük. Roman Kvasnica, a sértettek jogi képviselője elárulta, hogy a gyorsított eljárásban hozott döntést megfellebbezik, ezért az ügyben rendes bírósági tárgyalás veszi kezdetét.

Zuzana Wienk, a Fair Play Szövetség elnöke szerint a szepsi romák esete kísértetiesen hasonlít Malina Žák Hedvig esetére. „Az ombudsman, nonprofit szervezetek, a sértettek jogi képviselői figyelmeztetnek a rendőrség számos hibájára. Még az ügyben indított vizsgálat lezárása előtt Robert Fico kormányfő és Robert Kaliňák belügyminiszter kiállt a rendőrök mellett.

A rendőrség magas beosztású képviselői azt állítják, hogy a romák saját magukat verték meg, s végül hamis tanúvallomással vádolják meg őket” – közölte lapunkkal Wienk. Úgy véli, az állam ismét bebizonyította, hogy ebben az országban bárkit büntetlenül agyonverhetnek. Wienk „Szepsi: veletek vagyunk!” felhívásához, amelyben a romák elleni eljárás azonnali leállítását követeli, már számos nonprofit szervezet csatlakozott.

 

A sértettek vallomása sem kellett a Kassai Járásbíróságnak ahhoz, hogy öt év után hamis tanúvallomásért elítéljen két romát, amiért azt állították, hogy a rendőrségi razzia során megverték őket. A döntés nem jogerős, az ügyben folyik a bírósági eljárás.

A szepsi razziára 2013. június 19-én került sor – néhány nappal azután, hogy konfliktus tört ki egy rendőrjárőr és egy hangosan szórakozó csoport közt a Bodollói úti roma telepen. A járőr két fiatalt akart előállítani, mire a telep lakói dobálni kezdték a rendőrautót. A razziára nem sokkal később került sor. Mintegy 60 rendőr vette körbe a roma telepet, 15 személyt előállítottak – ám a rendőrségi akcióról nem készült videófelvétel. Az akció után a telepen számos sérült roma maradt, néhányan orvosi ellátásra szorultak. Az ügyben vizsgálatot indított a belügyminisztérium belső ellenőrző osztálya, amelynek élén akkoriban a jelenlegi országos rendőrfőkapitány, Milan Lučanský állt. Miután nem észleltek törvényszegést a rendőrök részéről, az ellenőrzést leállították.

Váratlan ítélet

Amit viszont nem állítottak le, az a hat roma ellen hamis tanúvallomás ügyében indított eljárás. Kettőt közülük ráadásul gyorsított eljárásban, úgynevezett büntetőparanccsal ítéltek el, mindezt anélkül, hogy a bíróság meghallgatta volna vallomásukat. Az ügyészség május 30-án jutatta el a vádemelési javaslatot a bíróságra, amely másnap, május 31-én már meghozta a döntést. Az érintett romákat tehát úgy ítélték el, hogy a vádemelésről sem tájékoztatták őket.

A büntetőparancs helyettesíti a bírósági tárgyalást. Ha az ilyen eljárás során a vádlott elfogadja büntetését, akkor nem kerül sor bírósági tárgyalásra, melynek végén rendszerint szigorúbb büntetésre számíthatna. Ha viszont nem ért egyet a határozattal, akkor az ügyben megkezdődik a tárgyalás.

Az eset nem történt meg

Az egyik roma fiatalt a kassai bíróság egy év feltételes szabadságvesztésre ítélte 15 hónapos próbaidővel. A rendőrségen a razzia után azt állította, hogy a rendőrök megverték, ám nem tudta leírni, pontosan milyen sérüléseket szenvedett a mellkasán, a végbélnyílása környékén, illetve hogyan szerezte ezeket a sérüléseket. A későbbi vizsgálat során a bíróság szerint egyértelműen sikerült igazolni, hogy ez az eset nem történt meg, így bizonyítottnak látta, hogy a roma hamis tanúvallomást tett.

A másik döntés egy roma nőt érint, őt is bűnösnek ítélte a bíróság, ám büntetést nem szabott ki. „Állítom, hogy a klienseim ártatlanok, mert az, amit a vallomásukban a rendőri razziáról elmondtak, csupán leírása volt annak, amit átéltek. Evidens, hogy elsősorban az igazságos bírósági eljáráshoz és a védelemhez való joguk sérült” – nyilatkozta Roman Kvasnica, a sértett romák jogi képviselője. Emlékeztetett, hogy a hatóságok már a razzia kapcsán indított nyomozás során hibáztak. Például a romák kihallgatásukon nem kaptak tolmácsot, holott kértek és joguk lett volna hozzá. Milan Filičko, a kassai kerületi ügyészség szóvivője a Denník N lapnak elmondta, hogy Kvasnicának lehetősége lesz felsorolni a panaszait a bírósági tárgyalás során, amely dönt róluk. „Mindenesetre az ügyészek, akik kidolgozták a vádemelési javaslatokat, úgy értékelték ki, hogy az eseteket megfelelően dokumentálták” – mondta Filičko.

A romák egyébként több panaszt nyújtottak be, amiért a rendőrök ellen indított eljárást leállították. Mivel Szlovákiában nem jártak sikerrel, a strasbourgi Európai Emberjogi Bírósághoz fordultak; ez az eljárás még nem ért véget.

Szepsi, veletek vagyunk!

Tegnap több nonprofit szervezet, például a Via Iuris, a Pontis Alapítvány, a Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezés vagy a Fair Play Szövetség egy „Szepsi: veletek vagyunk!” elnevezésű felhívással fejezte ki a romák iránti támogatását.

Mint Hedvig ügye

Az esetet, mint írják, ugyanúgy figyelni fogják, mint ahogy Malina Žák Hedvig ügyét figyelték annak idején. „Az is elfogadhatatlan, ha az állam csak egy embert hagy cserben. Ez ugyanolyan rossz, mintha ezreket hagyna cserben. Nem figyelhetjük tétlenül, amikor az államhatalom megpróbálja fedezni a rendőri agressziót” – írták a felhívásban. Egyebek mellett a romák elleni eljárás azonnali leállítását és egy olyan független testület összeállítását követelik, amely haladéktalanul megvizsgálná az öt évvel ezelőtti szepsi razziát, mely kapcsán mindeddig csak a sértetteket ítélték el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?