Egyre borúlátóbbak a szlovákiai családok

család k
Pozsony |

Az ukrajnai háborús konfliktus és az ezzel kapcsolatos nyugati reakciók okozta energiaválság, valamint az árak drasztikus növekedése miatt a szlovákiai családok a koronavírus-járvány idején tapasztaltnál is borúlátóbbak. Mitől tartunk a legjobban?

A Statisztikai Hivatal fogyasztói hangulatot mérő indexe a koronavírus-járványt megelőző évben, 2019-ben -4 és -10 pont között ingadozott, a járvány kirobbanását követően, 2020 tavaszán ez ugyan hirtelen -42 pontra esett vissza, 2020 szeptemberében azonban már -31 pont körül mozgott. Hasonló forgatókönyvnek lehettünk tanúi tavaly is, amikor az év eleji -38-ról szeptemberre -20 pontra javult a mutató.

Idén azonban fordult a kocka, a február végén kirobbant ukrajnai konfliktus miatt ugyanis a fogyasztók hangulatát mérő index, az év eleji -21-ről mostanra -34-re romlott. Ez utóbbihoz hasonló romlásra legutóbb az elmúlt év tavaszán volt példa, amikor még teljes erejéből tombolt a járvány, és csaknem minden zárva tartott. Az egészségünk helyett most azonban a pénztárcánk és az állásunk miatt aggódunk a legjobban. „A növekvő energiaárak miatt egyre több cég jelent be elbocsátásokat, így az sem csoda, hogy látványosan megugrott az állásuk miatt aggódók száma. Egyre nagyobb az elégedetlenség azonban a növekvő árakkal, a lakossági megtakarítások zsugorodásával, a családok pénzügyi helyzetével és az általános gazdasági helyzettel kapcsolatban is” – mondta el lapunknak Jana Morháčová, a Statisztikai Hivatal szóvivője. Romlott a hangulat az ország húzóágazatának számító iparban is, a tavaszi +10-ről -8 pontra esett vissza ez a mutató, és csaknem másfél év óta most először fordult negatív tartományba (a májusi +33-ról -0,7-re) a szolgáltatások iránti bizalom is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?