Egy ideig még jobb lesz a nyugati csoki

Brüsszel |

<p>Megértést ugyan talált, megoldást viszont nem &ndash; így lehetne jellemezni Robert Fico tegnapi brüsszeli tárgyalását az Európai Bizottság elnökével, Jean-Claude Junckerrel. A kormányfő a V4-ek küldöttjeként érkezett.</p>

„Elnézést, a feleségem hív” – kezdte a Ficóval tartott sajtótájékoztatót Juncker, majd miután megnézte csengő telefonjának kijelzőjét, hozzátette: ez csak Merkel asszony, szerencsére, elkezdhetjük. „Komolyra fordítva a szót. Az én véleményem szerint és ez egyben a bizottság véleménye is, elfogadhatatlan, hogy az EU egyes tagállamaiban rosszabb minőségben árulják ugyanazt a terméket” – folytatta Juncker.

„A gyártók az eltérő minőséget azzal magyarázzák, hogy a lengyelek, magyarok vagy a szlovákok más ízeket szeretnek. Tudtommal Szlovákiában nem eszik a mosóport” – jegyezte meg Juncker arra a felmérésre utalva, melyből kiderült, hogy nagy márkák Kelet-Európában rosszabb minőségű mosóport árulnak. Az Európai Bizottság szerinte mindent elkövet annak érdekében, hogy mielőbb megoldást találjanak erre a problémára, új, uniós érvényű törvényt viszont emiatt nem fognak létrehozni. „Egyelőre. Azonnali változásra van szükség, a törvényalkotás pedig hosszú távú folyamat” – fűzte hozzá Juncker.

Fico, aki a probléma miatt néhány napja teljes tétlenséggel és tehetetlenséggel vádolta meg a bizottságot, mégis elégedett volt a tegnapi tárgyalással. Mindezt annak ellenére, hogy eredetileg egy új uniós jogszabály elfogadását sürgette a visegrádi országok miniszterelnökeivel. Ehelyett Junckerrel megegyezett, átnézik az érvényes fogyasztóvédelmi, élelmiszeripari előírásokat, s kiadnak egy irányelvet.

Az Európai Bizottság a jelenleg hatályos szabályokkal, s nem új törvénnyel akar harcolni az ellen, hogy a gyártók különböző minőségben forgalmazzák ugyanazon termékeket az Európai Unió tagállamaiban.

A bizottság a következő hónapokban átnézi a jelenleg hatályos fogyasztóvédelmi és élelmiszeripari előírásokat, s ezt követően kiadnak egy új irányelvet a tagállamoknak arról, hogy lehetne ezen előírások hatékonyabb betartásával elérni, hogy például Ausztriában ugyanazon csokoládé pontosan olyan minőségű legyen, mint Szlovákiában.

Fico eredetileg új törvényt akart a termékek összetételének garantálására, ám a bizottság ezen javaslatával is elégedett. „Engem nem érdekel, hogyan érjük a célt, teljesen mindegy, hogy a macska fehér vagy fekete, a lényeg, hogy elkapja az egeret” – kommentálta tegnap Robert Fico kormányfő az Európai Bizottság elnökével, Jean-Claude Junckerrel folytatott tárgyalásokat a kettős élelmiszer-minőségről. „Tudom, hogy számos nyugat-európai országban ezt a problémát nevetségesnek tartják, de megkérdezném itt a kedves külföldi újságírókat is, mit szólnának hozzá, hogy míg hazájukban egy adott hústermék 30 százaléka csirkehumuszt tartalmaz, addig Ausztriában száz százalékban marhahúst” – mondta Fico.

Az, hogy mikorra várható változás ez ügyben, a tegnapi tárgyalás után sem nyilvánvaló, mint ahogy az sem, hogyan akarja az Európai Bizottság rávenni a konkrét gyártókat, hogy minden tagállamban ugyanazt a minőségű terméket vagy élelmiszert árulják. Fico az eltérő élelmiszer-minőség miatt egy nagy konferenciát akar szervezni Pozsonyban, ahova a legnagyobb európai forgalmazókat és gyártókat, az Európai Bizottság képviselőit is meghívja. Ugyanakkor eleget tett Juncker felkérésének, s megígérte, szeptemberben a visegrádi országok miniszterelnökei megszerveznek egy találkozót az Európai Bizottság elnökével. „Több ilyen szűk körű egyeztetésre van szükség, mert csak így tudunk bizonyos dolgokat részletesebben megtárgyalni” – mondta Fico. Juncker hozzátette: örül a találkozónak, ugyanis Fico a visegrádi országok első olyan miniszterelnöke, aki valamilyen kérdésben személyesen is felkereste Brüsszelben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?