Egy év alatt 5200 magáncsőd

Žitňanská
Pozsony |

Szlovákiában a magáncsődök száma tavaly elérte az 5200-at, ami csaknem duplája a 2006 és 2016 között meghirdetett magáncsődöknek – derül ki a CRIF – Slovak Credit Bureau társaság legfrissebb elemzéséből. Eszerint 2006 és 2016 között összesen 2919 ilyen csődöt hirdettek meg.

„A látványos növekedés a magáncsőddel kapcsolatos szabályok tavaly márciusban életbe lépett liberalizációjának köszönhető” – nyilatkozta Jana Marková, a CRIF elemzője. A Lucia Žitňanská (Híd) igazságügyi miniszter által javasolt módosításnak köszönhetően könynyebben szabadulhatnak meg terheiktől azok a magánszemélyek, akik olyan mértékben adósodtak el, hogy már nem tudják kezelni az adósságukat.

Magáncsődöt jelenthet bárki, lehet munkanélküli, egészségkárosodott, nyugdíjas vagy vállalkozó. Feltétel, hogy az illetővel szemben végrehajtási vagy hasonló más eljárást folytassanak (például elárverezik a lakását), miközben legalább az egyik kötelezettségének már 180 napja nem tett eleget, valamint ha olyan követelésről van szó, melyet végrehajtási eljárással nem lehet behajtani. Ilyen esetekben az adós magáncsőd alkalmazását kérheti.

Két lehetőség

A tavaly tavasztól hatályos törvénymódosítás értelmében a magáncsőd intézményét igénybe vevő adósok kétféleképpen próbálhatnak megszabadulni a tartozásaiktól: magáncsődeljárást kezdeményezhetnek saját magukkal szemben, vagy törlesztési naptárat kérnek.

Magáncsődöt 10 évente egyszer lehet jelenteni, vagyis 10 év alatt csak egyszer kérheti a bíróságtól, hogy szabadítsa meg az adósságaitól. Csődeljárás lefolytatását csak olyan személy indítványozhat, aki ellen már folyik végrehajtási eljárás, egyébként csak a törlesztési naptár jöhet szóba. Az új szabályok szerint már nincs 3 éves próbaidő, és az adósságoktól gyakorlatilag 2 hét alatt meg lehet szabadulni, nem kell 3 évet várni.

A magáncsőd alkalmazását kezdeményező beadvány kézhezvételétől számított 15 napon belül a bíróság határozatban rendeli el a magáncsőd alkalmazását, vagyis a magáncsődeljárás lefolytatását vagy a fizetési naptár alkalmazását, és már ebben a határozatban megszabadítja az adóst azoktól a tartozásoktól, melyeket sem végrehajtási eljárással, sem törlesztési naptár segítségével nem lehet behajtani.

Csődeljárás esetén az adós átadja a vagyonát értékesítés céljából, s ebből kielégítik a hitelezőket. Törlesztési naptár esetében az adós megtarthatja a vagyona egy részét, de időben fizetnie kell a bíróság által meghatározott törlesztőrészleteket.

2017-es ugrás

Hogy az új szabályok valóban vonzóbbá tették a magáncsőd intézményét, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a jogszabály tavaly márciusi életbe lépését megelőzően, 2017 első negyedévében még csak 154-en éltek ezzel a lehetőséggel, ami a második negyedévben 680-ra, a harmadikban 1940-re, a negyedikben pedig 2457-re nőtt. Tavaly a legtöbb magáncsődöt, csaknem 1400-at, Besztercebánya megyéből jelentették, a sor végén Pozsony (424) és Nagyszombat megye (291) található. (mi, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?