Közélet

Ébresztő! Önpusztító megosztottság helyett közösségi összefogást

Az idei év eddigi országos jellegű megmérettetéseit – az államfőválasztást, illetve az európai parlamenti voksolást – követően lehangoló a kép felvidéki magyarságunk háza táján.
Bárdos Gyula

2019. július 7. 10:00

- Shutterstock-felvétel

Mindkét próbatétel sikertelensége egyértelműen mutatja, hova vezet az önpusztító politikai megosztottság, a sárdobálás, a szinte testvérháborús jeleket is felvonultató szembenállás. Az oszd meg és uralkodj elv alkalmazása többségi szempontból még akár kedvező is lehet, ám egyértelmű: közösségünk jövőjét figyelembe véve zsákutcát jelent.

Lehet bármilyen magyarázatokat keresni, a két választás Szlovákiában tükröt állított elénk, amelyben láthatjuk valós helyzetünket, a lehangoló kórképet. A köztársaságielnök-választás folyamata és végkifejlete – hangsúlyozom: kizárólag hazai magyar szempontból – rossz szájízt hagyott.

A május végi európai parlamenti vokscsata sikertelensége, s maga a tény, hogy első alkalommal nem lesz közvetlen képviseletünk Brüsszelben, enyhén szólva is lehangoló, deprimáló hatású. A végeredmény, pontosabban az eredménytelenség – az ötszázalékos küszöböt nem sikerült megugrania sem az MKP-nak, sem a Hídnak –, figyelembe véve az utóbbi időszak pártcsatározásait, nem is volt meglepő. 

Ki kell mondani: nem egyszeri bukásról, nem a véletlenek egybeeséséről van itt szó, bármennyire csak néhány száz voks hiányzott is ahhoz, hogy legalább az egyik listán lehessen egyetlen befutó hely, azaz mandátum.

Ne feledjük azt sem, hogy az országos részvételi arány nem haladta meg a 23 százalékot, az általunk lakott községekben és városokban – néhány kivételtől eltekintve – mégsem tudtunk megfelelő számú választót mozgósítani. Ez több mint intő jel, főleg akkor, ha a jövőre esedékes parlamenti választásra 60 százalék feletti részvételt prognosztizálnak a közvélemény-kutató intézetek. Mindezt figyelembe véve láthatjuk, hogy veszélyhelyzet van, s ha nem történik radikális változás, akkor a 2020-as parlamenti voksolást követően, a brüsszeli után, a pozsonyi törvényhozásban sem lesz képviselete a szlovákiai magyarságnak.

A népszámlálási adatok, a statisztikák könyörtelen számai, a gyors ütemű asszimiláció még inkább aláhúzza azt a tényt, hogy a huszonnegyedik órában vagyunk, épp ezért nem engedhetjük meg magunknak a széthúzást, a megosztottságot. 

Nem véletlen az sem, hogy míg a rendszerváltozást követő időszakban az országos átlagnál nagyobb számban vettek részt közösségünk tagjai a megmérettetéseken, addig a politikai szembenállás és megosztottság következtében napjainkban mélyen az országos átlag alatti mutatók jellemzik az általunk lakott régiókat.

A felvidéki magyarok jelentős része nem kíván tevőlegesen részt venni a sárdobálásban, az egymásra mutogatásban; az urnáktól való távolmaradásával adja egyértelmű jelét annak, hogy a jelenlegi megosztottság számára nem elfogadható, sőt, káros.

Ha ezt valaki a politikai és társadalmi közszereplők közül figyelmen kívül hagyja, vagy nem akarja tudomásul venni, az árt a közösségnek, bármennyire igyekszik is marginális jelentőségű témákkal az előtérbe kerülni. A szemfényvesztés manőverezési praktikái csak ideig-óráig lehetnek hatékonyak, előbb vagy utóbb úgyis megmutatkozik azok üressége. 

Az utóbbi időszak kudarcai után végre szembe kellene néznünk a tényekkel. A szembenállás helyett meg kell találnunk végre az egymáshoz vezető utat. Ez nem egyszerű, de nem is lehetetlen. Ha ezt meg tudták tenni a kárpátaljai magyarok, akkor miért nem lehetne nekünk is hasonló megoldást találnunk. 

Tudatosítani kell, hogy rendkívüli krízishelyzetben csakis rendkívüli megoldás orvosolhatja a bajt.

Véleményem szerint csakis az egységes, közös választási lista lehet a jövő évben megtartandó parlamenti voksoláson a siker záloga.

Nézzük a leltárt, a potenciális indulók számát: jelenleg négy bejegyzett párt, illetve mozgalom létezik, tehát ezek indulhatnak a rajtvonalról. Ha külön-külön vágnak neki a választásnak, a kudarc borítékolható. Ám ha a kárpátaljai sorstársainkhoz hasonlóan együtt, egy közös listán indulnának a pártok jelöltjei, velük együtt a régiók jelöltjei, illetve a független szakemberek, akkor nem okozna nehézséget átlépni a parlamentbe jutási küszöböt.

A 150 tagú jelöltlistán természetesen a fiatal közéleti szakembereknek, az új arcoknak domináns szerepet kell kapniuk, őket szerencsére nem terhelik múltbeli pártcsatározások, így ők lehetnének a sikeres együttműködés megalapozói. Szemlélet- és generációváltás nélkül ugyanis nem lehetséges sikeres jövőt biztosítani a felvidéki magyar közösségnek. Ahhoz, hogy ilyen jellegű változás elképzelhető és eredményes lehessen, a szó szoros értelmében nyomást kell gyakorolni a jelenlegi politikai és közszereplőkre. Az üzengetések és ultimátumok helyett üljenek tárgyalóasztalhoz, s ha kell, akár állandó jelleggel folytassanak megbeszéléseket annak érdekében, hogy meghallják az összefogás iránti igényt. Az egyes szereplők ne a sikertelen voksolást követően hozzák meg az utólagos – akár személyi – döntéseiket, hanem most, amíg nem késő. Akik ezt nem akarják megérteni, azokat szembesíteni kell a szlovákiai magyarok túlnyomó többségének jogos igényével, miszerint a közösségi elvárásnak felül kell írnia az egyéni vagy pártérdeket.

Mindenkinek a saját portáján kell elkezdenie a rendteremtést.

Ne mutogassunk másokra, ne mástól várjuk el, hogy kikaparja helyettünk a gesztenyét. Helyettünk ezt senki nem fogja megtenni. A felvidéki magyarság a nehéz időszakokban mindig helyt tudott állni, most is képes erre. Nem igaz, hogy nincs idő a radikális változásra, egy választási gyűjtőpárt technikai kialakítására. Ha van erre akarat a pártokban, azok  vezetőiben, akkor  ezt meg lehet, sőt meg kell tenni, és meg kell ehhez teremteni a feltételeket. A választó értékelni fogja a rendkívüli megoldás egyediségét. 

Az idén jubiláló Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség, a Csemadok az előző parlamenti választás során is az összefogás, az együttműködés, a párbeszéd híve volt. Nem a civil szférán múlt, hogy a tagságunk által megfogalmazott igény eddig nem talált megértésre. Most azonban már nem lehet halogatni az egymáshoz vezető lépés megtételét. Nemcsak a tagságunk óhaja és kérése ez, hanem a józanul gondolkodó felvidéki magyarok jogos igénye, hogy az önzés, a széthúzás, a pártoskodás helyett végre megtaláljuk az egymáshoz vezető utat. Most már nincs helye a ködösítésnek, a mellébeszélésnek. Valóban a huszonnegyedik órában vagyunk. Ébresztő!!!

Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Krakkói álom: hosszabbítás után továbbjutott a DAC az EL-ben!

Csapdák a last minute utazásokban, avagy hogyan válasszunk jó nyaralást

Felújítják az érsekújvári szociális szállást

Végeláthatatlan kocsisorok a hídlezárás miatt

Száz éve született Szíjjártó Jenő karnagy

Különleges képet készítettek Čaputováról Gombaszögön

Legfrissebb galériák
Olvasta már?