Džodlováé lesz az autó

Pozsony. A slusszkulcsot már átvette, ma az autót is megkapja Eva Džodlová, a Miss Universe Slovensko 2002 győztese, tájékoztatta lapunkat Dušan Valihora, a versenyt szponzoráló pozsonyi Porsche Inter Auto ügyvezetője.

Pozsony. A slusszkulcsot már átvette, ma az autót is megkapja Eva Džodlová, a Miss Universe Slovensko 2002 győztese, tájékoztatta lapunkat Dušan Valihora, a versenyt szponzoráló pozsonyi Porsche Inter Auto ügyvezetője. Szlovákia szépe azért nem vihette haza nyereményét, mert azt közvetlenül a verseny előtt lefoglalta Angelika Slopovská, a bazini járásbíróság megbízott végrehajtója. Szombat este a JOJ TV a szépségversenyt, a konkurens Markíza pedig a fődíj elkobzását közvetítette élőben. Silvia Lakatošová cége, a versenyt szervező In Agency 140 ezer koronával tartozik egy utazási irodának, és mivel a végrehajtó szerint a cégnek nincs más vagyona, lefoglalta az autót. Erről állítólag az egykori szépségkirálynőt is értesítette, amit Lakatošová cáfolt. A Markíza bemutatta, amint az őrző-védő szolgálat emberei megpróbálják megakadályozni az autó elvontatását, Slopovská pedig kijelentette: a testőrök megfenyegették őt, a rendőrök még aznap kihallgatták. Másnap már nem erősítette meg az elvontatás körüli bonyodalmakat. „Mindent tisztáztunk, a végrehajtó tévedett, mert az autó a Porsche Inter Auto tulajdona. Természetesen az erkölcsi és anyagi kár miatt benyújtjuk kárpótlási igényünket” – mondta Valihora. Jozef Sitár belügyi szóvivő lapunkkal közölte: „Szokványos, ha egy végrehajtó a rend kedvéért visz magával rendőröket. Információim szerint nem történt közrend elleni vétség.” A Szlovák Rádió épületét biztosító rendőrök nem léptek közbe, viszont Valihora, amikor látta, hogy valakik el akarják vontatni a fődíjat, felhívta a rendőrséget, hogy lopják a cég kocsiját. A helyszínre érkező rendőrök már magyarázatot kértek a végrehajtótól, és bekísérték az őrsre. Valihora nem vette át az autót, mert előbb egy szakemberrel akarta felbecsültetni a keletkezett kárt. „A rendőrségnek nincs információja arról, hogy a végrehajtót vagy a vontatószolgálat embereit megfenyegették. Ilyen jellegű feljelentést nem tettek” – mondta Marta Bujňáková rendőrségi szóvivő. (sza, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?