Dekrétumokkal az unióban?

Pozsony. Összeegyeztethetetlen az Európai Unió jogrendjével a kollektív bűnösség elve, mely a Beneš-dekrétumokban megfogalmazódik – nyilatkozta a Pravda című napilapnak Bársony András magyar külügyi államtitkár.

Szerinte május 1-je után tarthatatlan lesz az a pozsonyi és prágai álláspont, hogy a dekrétumok kérdése az érintett országok belügyének számít mindenféle nemzetközi összefüggés nélkül, hiszen az uniós csatlakozás után változik a helyzet, és a szlovák, illetve cseh jogrendet százszázalékosan összhangba kell hozni az unióssal. Bársony hangsúlyozta: a témával kapcsolatban Szlovákiának és Csehországnak mihamarabb tárgyalóasztalhoz kell ülnie, az államtitkár azonban nem kezdeményez tárgyalásokat; a két államnak elsősorban nem Magyarországgal, hanem az Európai Bizottsággal kellene mindenki számára megnyugtató megoldást találnia. Bársony úgy véli, a legjobb az lenne, ha megszüntetnék a dekrétumokat. A másik lehetséges megoldás, hogy hatályon kívül helyeznek néhány cikkelyt. Az államtitkár visszautasította, hogy a téma az európai parlamenti választási kampány miatt vetődött fel, hiszen azért is időszerű, mert hamarosan lejár a magyar alkotmánybíróság által az Országgyűlésnek adott határidő, ameddig kárpótolni kell a Csehszlovákiából a negyvenes években áttelepített magyarokat.

A mai napig kísért Beneš elnök rendeleteinek szelleme

„Sajnos, a Beneš-dekrétumoknak a szlovákiai magyarságot is súlyosan diszkrimináló szelleme máig kísért, és még mindig sok keserűséget okoz” – nyilatkozta lapunknak Szűcs Aliz komáromi ügyvédnő, aki még napjainkban is számos kárpótlási perben képviseli az elkobzott földjeiket és egyéb ingatlanjaikat visszakövetelő, jórészt csallóközi ügyfeleket. „Hiába mondta ki már két évvel a csehszlovákiai rendszerváltás után a Legfelsőbb Bíróság, hogy ezt a vagyont minden olyan személynek vissza kell szolgáltatni, akit nem ítéltek el jogerősen háborús bűnösként. Az illetékes államigazgatási hivatalok olykor még mindig arra hivatkozva, hogy a kérelmező magyar, gyakran pedig a tulajdonlapok körüli zavaros állapotokat ürügyül használva elutasítják a jogi szempontból teljesen helytálló igényt, vagy évekig halogatják a jogerős döntést. Ezekről a tényekről egyébként tavaly Brüsszelben is beszámoltam” – válaszolta érdeklődésünkre az ügyvédnő. (-y-f, sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?