„Danko rasszista kijelentését el kell ítélni”

Andrej Danko
Pozsony |

A szakember és a politológus szerint a koalíciós partnereknek határozottan el kellene ítélniük Andrej Danko „cigányozását”. A Híd az SNS elnök személyes felelősségvállalására hagyatkozik, és egyelőre kivár.

Andrej Danko (SNS) házelnök vasárnap az egyik politikai vitaműsorban rohant ki élesen Lucia Ďuriš Nicholsonová (SaS), a parlament alelnöke ellen. Az ok a házelnökkel szembeni második bizalmatlansági indítvány, melyet az ellenzéki képviselő adott le a plénum iktatójában. Az ellenzék szerint egy bizonyítottan csaló – Danko 73 oldalas kisdoktori értekezéséből 62-t különböző szerzeményből koppintott – nem állhat a parlament élén. Danko haragját ez váltotta ki. Kijelentette, ő úgy dolgozta fel az öt művet mint irodalmi alkotást. Közölte továbbá, „nekem egy cigánylány az SaS-ből ne ugráljon, mert tele van vele a hócipőm”.

Nem kellett sokáig várni a válaszra. „A hazug, tolvaj plagizátor újabb mélységeket ért el, már nem tud mit kezdeni politikai ellenfeleivel, amikor csökken a támogatottsága, hát ehhez folyamodott” – reagált a parlament alelnöke. Az SaS szerint a házelnök bűncselekményt követett el. Úgy vélik, Danko Ďuriš Nicholsonovával kapcsolatos kijelentése kimeríti a nemzetiségi, faji vagy meggyőződésbeli hovatartozás miatti gyalázkodás fogalmát, s az ügyben az ügyészséghez fordulnak.

Danko perelhető

Fiala-Butora János jogász szerint Andrej Danko kijelentésével szemben Lucia Ďuriš Nicholsonová jogi eszközökhöz fordulhat, mivel a cigány kifejezés egyértelműen dehonesztáló értelemben hangzott el. „Ugyanakkor határeset, hogy a bíróság hogyan határozna ebben a kérdésben” – tette hozzá Fiala-Butora János. Emlékeztetett, Magyarországon volt példa arra, hogy valakit „lebuziztak”, s a kijelentéstevő azzal védekezett, hogy a homoszexualitás önmagában nem dehonesztáló. „Viszont a bíróságok úgy döntöttek, az adott kontextusban a kijelenést egyértelműen pejoratív módon értette a kijelentő, s ez volt a döntő. „Önmagában a roma származás nem pejoratív, de itt kifejezetten ilyen értelemben használta Andrej Danko, és ezt a törvény nem engedi. Véleményem szerint jogi szempontból Andrej Dankónak felelnie kellene ezért a kijelentéséért” – zárta a jogász azzal, hogy a politikai vitaműsorban elhangzott kijelentéseknél nincs immunitása a házelnöknek.

El kell ítélni

Petőcz Kálmán emberjogi szakértő szerint a megoldás az lehet, hogy a lakosság kibuktatja a parlamentből az SNS-t Andrej Dankóval együtt. Arra is emlékeztet, hogy a jelenlegi politikai kultúra egy hosszú folyamat végeredménye, melyben számos tényező játszik szerepet. „Ha létezik demokratikus politikai kultúra, nyilvánvalóan a másik két koalíciós partnernek is van felelőssége. Nem lehet mindenre azt felelni, hogy ez a másik párt dolga. Koalícióban igenis őket is érinti. És Bugár Bélának ezt el kellene ítélnie, ha nem teszi meg, nem tudja, mi a politikai kultúra” – fogalmazott Petőcz Kálmán.

Hasonló véleményen van Mária Patakyová ombudsman is. „Megengedhetetlennek tartom, hogy a parlament elnöke bárkivel kapcsolatban is ilyen módon nyilvánuljon meg. Pont az ilyen kijelentések hajtják a szélsőségesek malmára a vizet. A demokratikus társadalomban ennek nincs helye” – közölte az Új Szó megkeresésére Mária Patakyová.

A következőnél lépnek

A Híd sajtóosztálya Ravasz Ábelhez (Híd) irányított a kérdéseinkkel. A romaügyi kormánybiztos sajnálatosnak nevezte, hogy hosszú idő után a „cigányozás” ilyen módon ismét bekerült a közbeszédbe. „Semmilyen formában nem tudom elfogadni az ilyen jellegű megfogalmazásokat. Minden közszereplőnek tudatosítania kellene, hogy felelőssége van a közvélemény, a közhangulat formálásában” – jegyezte meg Ravasz Ábel, aki szerint mindenkinek úgy kellene kifejeznie magát, és úgy kellene cselekednie, hogy az az együvé tartozást erősítse, ne a sztereotípiákat. Ugyanakkor Ravasz Ábel szerint ezt a kérdést nem kell koalíciós szintre emelni. „Úgy gondolom, ebben a témában a házelnöknek magának kellene megéreznie a személyes felelősséget. Nyilván, ha megismétlődne, vagy ha konkrét lépésekben is változás állna be, akkor azt kezelnénk” – zárta Ravasz.

Rasszizmusról van szó

Grigorij Mesežnikov szerint minden tisztességes embernek el kell ítélnie Dankó „cigányozását”, mert az véleménye szerint megengedhetetlen. „A minimum, hogy ezt a koalíciós partnerek elítélik, hiszen Danko egy rasszista sztereotípián keresztül próbálta meg lejáratni képviselőtársát. Egyértelműen rasszista megnyilvánulásról van szó, függetlenül attól, hogy milyen származású Ďuriš Nicholsonová. A törvény pedig bünteti az ilyen genocidista megnyilvánulásokat”– reagált Mesežnikov. Hozzátette, hogy a házelnöktől hiába várjuk a felelősségteljes viselkedést.

A politológus szerint a realitás azonban az, hogy a koalíció megtartása, a koalíción belüli stabilitás fontosabb, mint nyomást gyakorolni egy diszkreditált koalíciós partner távozására – zárta Grigorij Mesežnikov, azzal, hogy a hazai politikai kultúra az ilyen megnyilvánulások tolerálása miatt hever romokban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?