Csehországban olcsóbbak a CT-berendezések

<p>Szlovákia drágábban vásárolja a CT-berendezéseket, mint nyugati szomszédunk &ndash; némely esetben a kétszeres áron &ndash; mondta Viliam Novotný szerdán.</p>

A nem besorolt parlamenti képviselő szerdán rámutatott, hogy Szlovákiában drágábban vásárolják a CT-berendezéseket, mint Csehországban. Állításában a szlovákiai kórházak közbeszerzési pályázatokban szereplő áraira támaszkodott. Az adatok szerint egy csehországi kórház Uherské Hradištéban 632 ezer euróért vásárolt ilyen berendezést, míg a túrócszentmárotoni egyetemi kórház ugyanazt a CT-t 1,44 millió euróért.

Vizsgálódásai során hat pályázatot vizsgált meg, ebből négynél sok hasonlóságot fedezett fel. „Az első jel az volt, hogy mind a négynél egy ismert vállalat végezte a közbeszerzést. A második a túl magas ár, míg a harmadik az, hogy a győztes cég szabta meg az árat mindjárt a közbeszerzés elején. A negyedik jel arról tanúskodott, hogy a versenyen a többi versenyző mintha csak eljátszotta volna szerepét.” – mondta Novotný. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?