Csehország a példa

Pozsony.

Pozsony. „Nem fogunk segédkezni a Szlovák Nemzeti Pártnak és nem fogjuk meggátolni Durayt abban, hogy a parlamentbe betegye a lábát, mert csak megpróbálna az egészből politikai tőkét kovácsolni, mártírként kerülni ki a dologból” – mondta Ján Cuper, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom honatyája a Joj televízió tegnap déli műsorában. Cuper a Magyar Koalíció Pártja nyilatkozási tilalmával kapcsolatban rámutatott: Bugár Béla MKP-elnök és Csáky Pál alelnök kezdik tudatosítani, hogy a szélsőséges nacionalizmus veszélyes Európában és mindketten tartanak a Duray Miklós képviselte radikális szárnytól, miközben Bugárnak nem érdeke a szlovák-magyar viszony romlása. „Duray egyébként nem magyar, hanem szlovákiai politikus, és bár a parlamentbe beengedjük őt, örülnénk, ha ügyét megvitatná a mentelmi és mandátumvizsgáló bizottság” – tette hozzá az ellenzéki képviselő. Vitapartnerét, a baloldali Ľubomír Andrassyt nem lepték meg Duray botrányos kijelentései, és a mandátumvizsgáló bizottság szerinte is foglalkozhatna az üggyel. „Az MKP-nak nem érdeke a szlovákiai politikai színtér polarizálása” – ismerte el Andrassy. A beneši dekrétumokkal kapcsolatban mindketten elfogadhatónak tartanák, ha a szlovák parlament is hasonló nyilatkozatot fogadna el, mint Csehország. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?