Csak egyszer kell adni

Pozsony. Továbbra is igényt tartanak a nonprofit szervezetek arra az 1,5 milliárd koronára, melyből a szlovákiai alapítványok tőkésítését szeretnék megvalósítani. „Az állami vagyon eladása olyan lehetőséget biztosít, melyre hosszú ideig aligha lesz példa”– mondta Boris Strečanský, az ETP Slovensko igazgatója.

Pozsony. Továbbra is igényt tartanak a nonprofit szervezetek arra az 1,5 milliárd koronára, melyből a szlovákiai alapítványok tőkésítését szeretnék megvalósítani. „Az állami vagyon eladása olyan lehetőséget biztosít, melyre hosszú ideig aligha lesz példa”– mondta Boris Strečanský, az ETP Slovensko igazgatója. Az összeget 10 területen (oktatásügy, szociális szféra kultúra stb.) már régóta adományozó tevékenységet folytató alapítványok között akarják felosztani, s azok aztán csak az éves kamatokat juttatnák el a területükön működő civil szervezeteknek. A nonprofit szervezetek kormánybizottsága már jóváhagyta ezt a javaslatot, amely jelenleg tárcaközi véleményeztetésre került. „Az érdekegyeztető tanácsban egyelőre nem talált megértésre, elutasította a szakszervezetek és a munkaadók képviselője is” – mondta Karol Pavlů, a vállalkozók szövetségének elnöke, aki egyedül maradt támogató véleményével a tanácskozáson. Szerinte az alapítványokra vár az a feladat, hogy meggyőzzék a döntéshozókat és a parlamenti képviselőket arról, hogy ez az egyszeri befektetés hosszú ideig nyújt majd jelentős segítséget a civil szféra számára. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?