Közélet

Čaputová: A világjárvány miatti félelem és düh megosztja a társadalmat

Pozsony | A félelem és a düh a két legerősebb érzelem, amellyel a társadalom nagy része a világjárvány okozta válságra reagál. Főleg a védőoltás kérdése osztja meg a társadalmat – fogalmazott országértékelő beszédében Zuzana Čaputová köztársasági elnök. Az államfő kritikát fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy a félelem és a düh a gyűlöletkeltés eszköze lett, és hogy nem tudunk megegyezni a világjárvány elleni küzdelem alapvető kérdéseiben. Hangsúlyozta, hogy ha a gyerekek nem kapnak pszichoszociális segítséget, a világjárvány következményei generációkon hagyhatnak nyomot.
TASR

2021. szeptember 28. 11:44

Frissítve
Zuzana Čaputová
- TASR-felvétel

A köztársasági elnök szavai szerint sokan érezték fenyegetve magukat amiatt, hogy a járvány következtében elveszítik a munkájukat, a biztonságukat. Ezért uralkodott el félelem és a düh a társadalomban – mondta, és hozzátette, azok félelmeit is megérti, akik nem akarják beoltatni magukat. „Régóta köztudott, hogy támogatom a védőoltást, úgy vélem, ez a leghatékonyabb módja a járvány elleni küzdelemnek” – mondta az államfő.

„Az viszont már egyáltalán nem mély emberi megnyilvánulás, hogy ezt a dühöt és félelmet tudatosan kihasználja valaki, hogy ennek kapcsán gyűlölködést szít, vagy megpróbálja meglovagolni ezt a gyűlölethullámot” – hangsúlyozta az államfő. Megjegyezte, hogy az ilyen emberek célja nem az összetartás erősítése, a történelem bizonyította, hogy a gyűlöletre nem lehet építeni, a gyűlölet pusztító erejű, és azt is elpusztítja, aki elindította.

Az államfő emlékeztetett, hogy a közvélemény-kutatások szerint a lakosság 71 százaléka úgy véli, nem jó irányba fejlődik az ország és a társadalom. Az így vélekedők tábora egy év alatt 20 százalékponttal gyarapodott. „A járvány elleni harc alapvető kérdéseiben is képtelenek vagyunk egyezségre jutni, csakúgy, mint az igazságszolgáltatást és a reformokat érintő kérdésekben” – jelentette ki az államfő.

Čaputová arra is emlékeztetett, az ő feladata nem pusztán az, hogy népszavazást hirdessen ki egy-egy kérdésben, hanem a felelősséget is vállalnia kell érte. A képviselőket emlékeztette, módjukban áll módosítani az alkotmányt és népszavazás kihirdetését kezdeményezni. „Egy ilyen népszavazást, és ezt már számtalanszor nyilvánosan kijelentettem, késlekedés nélkül kihirdetek” – szögezte le az államfő.

„A gyerekeket és a fiatalokat szintén rendkívüli mértékben sújtotta a járvány, és különösen igaz ez a hátrányos helyzetű családokban élő gyerekekre” – jelentette ki Čaputová, emlékeztetve, hogy az OECD-országokat nézve Szlovákia azok közé tartozik, ahol a leghosszabb ideig voltak zárva az iskolák. Mint mondta, örvendetes, hogy erre a tanévre változtak az iskolák működésével kapcsolatos járványügyi szabályok.

Arra is emlékeztetett, hogy a járvánnyal járó traumák a gyerekeket és a fiatalokat is megviselték, nyugtalanító mértékben ugrott meg a depressziós vagy szorongó gyerekek száma, és ha ezt nem kezeljük, nem segítünk nekik, generációs problémává változik.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Ipolyság0101

A magyar kormány titokban vásárolt szlovákiai ingatlanokat

VIDEÓ: Gyászos a járványtérkép, elszabadult energiaárak – Heti tallózó

VIDEÓ: Gyászos a járványtérkép, elszabadult energiaárak – Heti tallózó

Gyimesi György

Elnapolják a Csemadokról szóló törvényt?

megemlékezés

Az 1956-os forradalomra emlékeztek Dunaszerdahelyen

Eduard Heger

Heger: Szlovákia segíteni fog Litvániának a határvédelemben

Új Szó

Miről ír a szombati Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.