Mit árul el rólunk a kedvenc színünk?

színek és személyiségjegyek

Egyes pszichológusok szerint az, hogy milyen színeket szeretünk, sokat elárul a személyiségjegyeinkről. Nem minden szakértő ért egyet.

A színpreferenciának egyes pszichológusok szerint nagy jelentősége van a személyiségjegyeinket illetően, de korántsem minden szakértő tartja a színválasztásunkat is döntőnek a személyiség megítélésében. Ha ragaszkodnánk ahhoz a közhelyhez, hogy a fekete a depresszió, a szomorúság vagy a szorongás kifejezője, akkor sok fiatal élhette volna a legszebb éveit rossz hangulatban, hiszen a fekete még mindig sok tinédzser és fiatal felnőtt kedvenc ruhaszíne. Szerencsére a dolog ennél bonyolultabb, és többféle nézőpont létezik a témában.

Színek és személyiség

Egyes pszichológusok úgy vélik, hogy a színek bizonyos személyiségjegyekkel hozhatók összefüggésbe. Ha például a kéket kedveljük, akkor nyugodtnak és megbízhatónak tarthatnak minket, míg ha a pirosat, akkor energikusnak és impulzívnak. Ez a megközelítés olyan elméleteken alapul, amelyek szerint a színek bizonyos pszichológiai reakciókat váltanak ki belőlünk.

Színek és érzelmek

Más pszichológusok szerint ha egy adott színt előnyben részesítünk, az inkább az aktuális érzelmi állapotunkat vagy lelki beállítottságunkat tükrözheti. Ha például szorongásos időszakon megyünk keresztül, akkor a tompa vagy sötét színeket részesíthetjük előnyben. Ez a nézet azt sugallja, hogy az általunk választott színek ideiglenesek lehetnek, és az aktuális lelkiállapotunk befolyásolhatja őket.

Bizonyíték nélkül

Vannak szkeptikusabb nézetek is, amelyek azt állítják: nincs egyértelmű tudományos bizonyíték arra, hogy a színpreferencia közvetlenül összefügg a személyiségünkkel. Az ezt az álláspontot képviselő szakértők rámutatnak, hogy színválasztásunkat befolyásolhatják környezeti tényezők, a divat és a személyes tapasztalatok, ezért nem szabad túlhangsúlyozni személyiségünk megítélésekor.

A kultúra hatása

Ráadásul a színeknek a különböző kultúrákban eltérő szimbolikus jelentésük van, ezért értelmezésük helyzettől függően eltérő lehet. Például a fehér szín a nyugati kultúrában a tisztaságot, a makulátlanságot szimbolizálja, míg egyes ázsiai országokban a szomorúsággal és a halállal társítják. Az eltérő vélemények ellenére azonban számos, színpreferencián alapuló teszt létezik, amelyeket egyes pszichológusok a személyiség vizsgálatában és klinikai diagnosztikájában használnak, különösen gyermekeknél.

A legújabb kutatások

2017-ben Ľuboslava Sejčová, a Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karának docense és Martina Sejčová akkori PhD-hallgató publikálta egy tanulmány eredményeit, amelyben statisztikailag szignifikáns összefüggést állapítottak meg a színpreferencia és a személyiségtípus között. A kutatást száz, 23 és 28 év közötti fiatalon végezték. Eredményeik szerint az intuitív típusok a pragmatikus típusokhoz képest szignifikánsan jobban preferálták a zöld színt. A racionális típusok szignifikánsan jobban preferálták a fekete színt, mint az emocionális típusok. Az emocionális típusok pedig szignifikánsan nagyobb valószínűséggel preferálták a zöld színt, mint a racionális típusok. De összességében ez a csoport a kék színt részesítette előnyben.

A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy a sötét színek előnyben részesítése nem feltétlenül szomorúságot vagy depressziót jelent, ahogyan azt gyakran állítják, hanem inkább a személyiség racionalitását, az értelemnek az érzelmekkel szembeni túlsúlyát. Mint látható, a színek jelentése a pszichológiában korántsem egyértelmű, és továbbra is viták tárgya. Tehát még ha a feketét részesítjük is előnyben, akkor is lehetünk szórakoztató optimisták.

(zdravie.pluska.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?