A dunaszerdahelyi paralimpikon alig várja a párizsi rajtot

Mekkora izgalommal várja a párizsi rajtot? Vagy rutinos paralimpikonként a drukk már nem is jön elő?

Itthon még elég jól viselem a dolgot, majd az ünnepélyes megnyitón fog szerintem elkapni az olimpiai izgalom, amikor már túlleszünk az első edzéseken. De főleg, ha már lejátszom az első meccsemet, mert az eddigi játékokon csoportokban szerepeltünk, és onnan jutott tovább két-két versenyző. Párizsban viszont KO-rendszerben fog zajlani a torna rögtön az elejétől. Azaz ha az ember elveszít egy meccset, rögtön vége is a versenyének. Az egyenes kieséses szisztémában nagyobb a stressz, az idegeskedés, meglátjuk, ki hogy fogja ezt viselni.

Ennek fényében lehet egyáltalán esélyekről beszélni előzetesen, vagy minden a pillanatnyi lelkiállapoton és formán fog múlni?

Mindenki úgy megy ki a paralimpiára, hogy van esélye, vannak céljai. De lehet az ember négy éven keresztül nagyon koncentrált, odateheti magát minden egyes edzésen, ha a játékokon rossz napot fog ki, akkor elveszik minden. Az olimpia a legnagyobb esemény egy sportoló életében, és valaki sajnos teljesen össze is csúszhat pszichésen emiatt. Bízom benne, hogy ennyi tapasztalattal a hátam mögött én már elég erős leszek, mind fejben, mind fizikálisan. Remélem, jó eredményt tudok elérni, igyekszem majd nyugodtan játszani. Ha ez így lesz, jó érzéssel jövök haza akkor is, ha az első körben, akkor is, ha csak a végén esek ki. Az a fontos, hogy elégedett legyek magammal az utolsó labdamenet után.

Egyéniben 1-1 ezüstje és bronza, csapatban 2 ezüstje van a paralimpiákról, legutóbb 2012-ben, Londonban állhatott dobogóra. Azok után, hogy Tokióba nem jutott ki, gondolta volna, hogy három év múlva Párizsban ismét ott lesz a játékokon?

Szomorú véletlen volt a tokiói kvalifikáció. Elmentem egy Costa Rica-i tornára, és ott meglepetésre kikaptam egy olyan riválistól, akitől nem szabadott volna. A kacifántos rendszerünkben pedig ha valaki vereséget szenved egy olyan pingpongozótól, akinek nincsenek ranglistapontjai, akkor az elvesz tőle pontokat. Én pedig pont belefutottam egy ilyen esetbe, ezáltal nem jutottam ki Tokióba. De az önbizalmam nem csökkent. Kicsit elcsüggedtem, kicsit szomorú voltam, de már akkor tudtam, hogy három év múlva újra megpróbálom, ha az egészségem engedi. És szerencsére semmilyen akadály nem merült fel, kijutottam Párizsba.

Feltételezhetően figyelemmel követte a néhány hete befejeződött játékokat. Hogyan tetszett tévén keresztül a pingpongcsarnok, a hangulat, az egész olimpia atmoszférája?

Gyönyörű az asztalitenisz-csarnok. Örülök, hogy ott játszhatok és már nagyon várom az első edzést is. Az olimpiai falut nem láttam, viszont a Szlovák Paralimpiai Bizottság helyszínen tartózkodó munkatársai, akik már készítik elő nekünk a szobákat, küldtek pár videót. Ez alapján a klasszikus, paralimpiákon megszokott körülmények várnak bennünket. Hallani lehetett mindenféle híreket, kisebb-nagyobb gondokat, de ezekkel nem foglalkozom, nem akarom idegesíteni magam. Majd a helyszínen meglátjuk, mi jó és esetleg mi rossz. Inkább az edzésekre figyelek és már a versenyre összpontosítok, nem jó ilyenkor már mindenféléről gondolkozni.

S maga a játék mennyire fogta meg Párizsban? Volt favoritja?

A fiatal svéd Truls Möregardh gyönyörűen játszott. Megverte a világelsőt, és nagyon szép eredményt ért el az ezüstéremmel, fantasztikus döntőt játszott a kínai Fan Csen-tung ellen. Az európai asztaliteniszezők egyébként is nagyot léptek előre. A szlovák színeket képviselő Jang Wang is a világelsővel került össze rögtön az 1. fordulóban. Az első szettet még megnyerte ellene, de aztán az ellenfel rájött, hogyan kell egy védekező játékos ellen pingpongoznia. Aztán sajnos már könnyedén legyőzte őt.