Bemutatta választási listáját a Demokraták párt

demokratak heger

Hétfőn bemutatta választási listáját a Demokraták (Demokrati) párt: a listavezető Andrea Letanovská orvos, őt Eduard Heger pártelnök követi.

A harmadik Andrea Cocherová, a negyedik Jaroslav Naď volt védelmi miniszter, majd parlamenti képviselők következnek, Jana Žitňanská, Miroslav Kollár és Juraj Šeliga. Nyolcadik Pavel Nechala, a párt elnökségi tagja, a kilencedik Monika Podhorány Masariková, a tizedik Ján Šubák.

Letanovská kijelentette, félő, hogy a választás után nem lesz, aki segítséget nyújtson a legsebezhetőbb rétegeknek megküzdeni a magas árakkal, a szegénységgel. „Félő, hogy az egészségügy ismét kikerül a figyelem középpontjából, és nem sikerül újraéleszteni. Visszatérhet a hatalomba a maffia, az oligarchák, a korrupció. Félő, hogy letérítik az országot a nyugati útról, a fejlődés útjáról” – mondta Letanovská. Leszögezte, hogy a Demokrati egyes politikusainak kellő tapasztalataik vannak a kormányzással.

Heger azt hangsúlyozta, a szeptemberi választás után olyan kormányra van szükség, amely biztosítja a nyugalmat. „Olyan kormányra, amely szabad utat enged az igazságszolgáltatásnak, amely szilárdan őrzi az ország nyugati irányultságát, amely folytatja a reformokat, erősíti a demokráciát” – szögezte le.

A párt listáján a 145. Jozef Mihál, az SaS volt tagja, a 150. Lucia Ďuriš Nicholsonová EP-képviselő, a Jablko párt alapítója. Letanovská hozzátette, összesen öt párt jelöltjei vannak a listán.

A választási listákat július 2-án éjfélig kellett leadni, ezt 25 párt tette meg. A választás szeptember 30-án lesz. A választási kampány már június 9-én elkezdődött, 48 órával a szavazás kezdete előtt kampánycsend lép életbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?