Egy év alatt nem talált fogást az ellenzék Ficón

Alapesetben nem feltétlenül jelentene problémát, hogy az ellenzék nincs kormányváltó pozícióban – egy évvel egy kormány megalakulása után ugyanis még nem szokás annak a távozásáról beszélni. A Smer-Hlas-SNS együttműködés helyzete azonban ingatag, a többsége pedig törékeny, így azt sem lehet kizárni, hogy a közeljövőben összeomlik a koalíció. A közvélemény-kutatások alapján egy új váalsztás sem hozná feltétleül Fico bukását, az ellenzéki pártok népszerűsége ugyanis inkább stagnál, mint emelkedik.

No pasarán!

Nem törnek át! - gyakorlatilag ezzel a történelemben elhíresült jelmondattal indította az ellenzék 2024-et, utalva arra, hogy aktívan ellenáll és semmiben nem hajlandó engedni a koalíció követeléseinek. A Fico-kormány az előző év végi költségvetési problémák megoldása után a figyelmét a büntető törvénykönyv megváltoztatására irányította, ahogy kiéleződött a kultúrharc is: a közmédia átalakítása mellett teret nyertek az állami intézményekben az SNS-hez köthető jelöltek.

Az ellenzéki pártok stratégiája az aktív ellenállásra, a demokratikus értékek védelmére és az egység demonstrálására épült: tüntetéssorozatot szerveztek Pozsony mellett a nagyvárosokban és több járási székhelyen is, tízezrek vonultak az utcára.

 A polgári aktivisták és a PS mellett az SaS és a KDH is aktívan részt vállalt a szervezésben. Eközben a parlamentben az ülésrend kiskapuit kihasználva a képviselők elnyújtották az ülések hosszát. 

Egy év távlatából elmondhatjuk, hogy a stratégia nem járt sikerrel. A kormánykoalíció a parlamentben némi tanácstalanság után megtalálta a házszabályban szereplő megoldásokat az ülések lerövidítésére és a kényelmetlenkedő képviselők elszigetelésére. A büntető törvénykönyvet a rengeteg kritika ellenére is megszavazták. A tömegdemonstrációk ugyan a többség látszatát keltették, de a tüntetéseken gondosan felépített, össz-ellenzéki jelöltként fellépő Ivan Korčok volt külügyminiszter vereséget szenvedett az elnökválasztás második fordulójában Peter Pellegrini ellen. A parlament után így az államfői tisztség is Fico kezébe került, a kormány szabad kezet kapott az elképzelései megvalósításához. Megmutatkozott, hogy éles helyzetben a kormánypártok a rengeteg kritika ellenére is képesek több választót megmozgatni, mint az ellenzék. Fico a fogadkozások ellenére áttört.

Merénylet és sokk

Az ellenzéki pártok forradalmi lendületét májusban végleg megtörte a miniszterelnök elleni nyitrabányai sikertelen merényletkísérlet. Robert Fico válságos állapotban került kórházba és lábadozással töltötte a kora nyarat. Az európai parlamenti választási kampány lendülete lefékeződött, a pártok közti együttműködést és az ellenzéki hálózatok kiépülését segítő tömegtüntetések pedig abbamaradtak. Az ellenzéknek több hónapon keresztül kellett magyaráznia, hogy nem törekedik a társadalmi feszültségek kiélezésére – és a kormánypártok azóta is gyakran kijátsszák ezt az ütőkártyát. Az állítólagos feszültségkeltés miatt kellett távoznia a pozíciójából szeptemberben az egyetlen ellenzéki parlamenti alelnöknek, Michal Šimečkának és ha nincs a Huliak-csoport kilépése nyomán kialakuló krízis, a koalíció egy dedikált rendkívüli ülésen is foglalkozott volna az ellenzék demonstrációival.

A merénylet utáni időszakban fogadta el a Fico-kormány – viszonylag lanyha ellenállás mellett – a közmédia (RTVS) átalakítására vonatkozó intézkedéseket és kevés kritika érte az intézményekben zajló személycseréket is.

 Az aktív ellenzéki fellépés ezzel egy időre meg is szűnt és csak augusztusban szerveződtek meg az újabb közös tiltakozó akciók, többek között pont a Šimečka elleni támadások és a kultúrharc fokozódása miatt. Az utóbbi hetekben a Fico-kormány egyre szívélyesebbé váló viszonya az orosz kormánnyal szintén mozgósítja az ellenzéki szimpatizánsokat, de a bizonytalanok a közvélemény-kutatások szerint ettől még nem szavaznak a kormányváltókra.

Belharcok ideje

Az ellenzék egyik legnagyobb problémája, egyben a jövőbeni sikerességének kulcsa is, hogy nem egységes és egyelőre nincs megfelelő támogatottsága a kormány leváltáshoz. Az elmúlt egy évben a Progresszív Szlovákia (PS) végleg az ellenzék vezető erejévé vált, de egy nagy egységfront nem alakult ki – a pártok nem csak szövetségesek, de egymás versenytársai is, néhány politikai erő pedig teljesen elszigetelte magát.

„A PS ambíciója, hogy növekedjen” – jelentette ki Michal Šimečka tavaly novemberben, Ivan Korčok bemutatásakor, rámutatva a progresszív párt alapfilozófiájára. A liberálisok két nagy „igazolása” az elnökválasztáson 1,2 millió szavazatot szerző Korčok és az országosan népszerű Ódor Lajos, reményeik szerint a politikusok helyi népszerűsége segít a további növekedésben. Az Európai Parlamentben a tavaszi választást követően szintén a PS lett Szlovákia ellenzéki arca.

Ugyanez a növekedés már elkerülte az SaS-t, új tagok becsatornázása helyett elvesztették a párt legismertebb arcát, Richard Sulíkot. Az SaS és a PS egymással ugyan szorosan együttműködik, de a közeli viszony problémát is okozhat az új pártelnöknek, Branislav Gröhlingnek. A politikus nehezen tudja ugyanis megmagyarázni a választóknak, miben különbözik egymástól a két párt.

Az ellenzéki együttműködés harmadik tagja, a KDH már sokkal óvatosabban viszonyult a közös tüntetésekhez és a két másik párthoz is. A kereszténydemokraták néhány kérdésben – például a választási reform – lebegtetik az együttműködés lehetőségét a kormánypártokkal, valamint kifogásolják, hogy a kormányellenes tüntetések mondanivalója keveredett a liberális üzenetekkel.

A KDH a fenntartásaival együtt még mindig szerves része az ellenzéki megmozdulásoknak, két másik pártot azonban egyenesen kirekesztettek onnan. 

A Demokraták és a Szlovákia mozgalom is „külsősként” kritizálja a kormányt, együttműködni az ellenzékkel nehezebben tud. A távolságtartásban szerepet játszik, hogy a Demokraták pártelnöke, az egyébként nagyon aktív Jaroslav Naď és Igor Matovič egyaránt nehéz emberekként vannak elkönyvelve. Az ellenzék egyetlen esélye a kormányalakításra a jelenlegi erőviszonyok alapján az, ha meg tudnak egyezni a két párttal, amennyiben bekerülnek a parlamentbe. A megegyezés hiányában azonban csak az SNS kiesésében és a Hlas beszervezésében bízhatnak – miközben még a közelmúltban is elhatárolódtak a kormánypárttól. A 2025-ös év vízválasztó lesz az ellenzék szempontjából is. Tisztázódhatnak az erőviszonyok és kikristályosodhat a kormányváltás víziója. De az is könnyen előfordulhat, hogy az ellenzék Fico helyett saját magával keveredik komolyabb vitába.