Párkány. Tegnap a párkányi Városi Művelődési Központban a város és a környékbeli önkormányzatok valamint az Európa kevésbé fejlett régióinak fejlesztésén fáradozó Kanadai Városfejlesztési Intézet (CUI) lakossági fórumot tartott.
Beleszóltak a diákok is
Párkány. Tegnap a párkányi Városi Művelődési Központban a város és a környékbeli önkormányzatok valamint az Európa kevésbé fejlett régióinak fejlesztésén fáradozó Kanadai Városfejlesztési Intézet (CUI) lakossági fórumot tartott.
Az összejövetel célja, hogy a régió számára egy 2020-ig nyúló hoszszú távú fejlesztési programtervet dolgozzanak ki, és vitassanak meg. A terv az élet és a gazdaság szinte minden területére kiterjed, s különlegessége, hogy kidolgozásában az általános iskolák utolsó évfolyamai, illetve a középiskolákban tanuló rátermett diákok is részt vehettek. Javaslataikkal maguk is beleszólhattak a pénzügyet, oktatást, kulturális életet, mezőgazdaságot, ipart, közlekedést és a határon átnyúló kapcsolatokat is érintő tervezet előkészítésébe. A jelenlévők az egyes területek szakértőinek feltehették a város jövőjére vonatkozó kérdéseiket. (-kol-)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.