Beindult az alkudozás és a helyezkedés

Pozsony. A Híd Országos Tanácsa hétfőn éjjel az előrehozott választásokra voksolt.

Pozsony. A Híd Országos Tanácsa hétfőn éjjel az előrehozott választásokra voksolt. A Smer elnöke csípőből elutasította ezt a lehetőséget, az SNS taktikázni kezdett, az ellenzék álláspontja pedig csak részben egyezik.

A Híd az előrehozott választásokról akar tárgyalni koalíciós partnerivel, ellenkező esetben kilép a koalícióból – röviden ezzel zárult a párt országos tanácsának több mint nyolcórás, éjszakába nyúló egyeztetése. Sajtóértesülések szerint a döntés nem volt ennyire egyértelmű, a regionális struktúrák ugyanis a kormánykoalíció megtartása mellett voltak. A párt több politikusa, például Lucia Žitňanská, Ravasz Ábel, Ondrejcsák Róbert és František Šebej számára azonban már vállalhatatlan volt a koalíció. Bugár Béla hétfő este tájékoztatta Robert Fico kormányfőt az országos tanács döntéséről. A kormányhivatalból visszatérve Bugár ismét zárt ajtók mögött tárgyalt az országos tanács tagjaival. Elmondta nekik, hogy Fico nem hajlandó az előrehozott választásokról tárgyalni.

Lépj, ha akarsz

Az SNS közleményében kijelentette, tudomásul veszi a Híd döntését, mely szerint Robert Kaliňák belügyminiszter lemondását nem tartják elegendőnek, és hogy a kormány átalakítása számukra lezárt kérdés. Ugyanakkor hozzátették azt is, hogy: „míg a kormánynak van mandátuma és működőképes, addig az előrehozott választásokról tárgyalni korai”. A közlemény az SNS alelnökét, Jaroslav Paškát is meglepte. Magyarán, Bugár Béla koalíciós partnere addig nem tárgyal az előrehozott parlamenti választásokról, míg a Híd miniszterei a kormányban vannak.

A Smer gondolkodik

Tegnap a Smer elnöksége és a párt frakciója is tárgyalt, az előrehozott választásokról azonban nem foglaltak állást. Ahogyan Robert Fico is hallgat a Híd döntésével kapcsolatban. A három pártelnök tegnap órákon keresztül tárgyalt a kormányhivatalban.

A Hídon áll vagy bukik

Mindenki azt találgatja, milyen ajánlatokat tehet Robert Fico a Hídnak a kormányban maradásért. Sajtóhírek szerint a kulturális minisztérium és a belügy merülhet fel. Sólymos László (Híd) cáfolta, hogy a kormányban maradásért a kormányfői posztot is meglebegtetették volna a párt előtt. Ugyanakkor a Híd frakciója sem egységes, hiszen a két volt sieťes, Andrej Hrnčiar és Martin Fedor jelezte, hogy a kormány átalakítását is járható útnak tartják. Hrnčiar nem először taktikázik, részben ő is hozzájárult ahhoz, hogy Radoslav Procházkát kitették a kormánykoalícióból.

Részben egységesek

Az ellenzéki pártok elégedettek a Híd lépésével. Már korábban leszögezték, hogy a jelenlegi helyzetben kizárólag az előrehozott választásokat tartják legitim lépésnek. „A Híd döntése gyakorlatilag a kormánykoalíció szétesését jelenti. Az SaS kész tárgyalni az előrehozott választásokról” – reagált Richard Sulík, az SaS elnöke. Az OĽaNO állásfoglalásában közölte, készek „az alternatíva magját” alkotni és átvenni a felelősséget Szlovákia irányításáért. Ugyanakkor a parlament tegnapi ülésével kapcsolatban már korántsem voltak ilyen egységesek. Az SaS és a Miroslav Beblavý (Spolu) körül csoportosuló képviselők visszavonták a plénumba beterjesztett törvénytervezeteiket, és elhagyták a plénumot. „Felelőtlenség ilyen helyzetben új törvényeket jóváhagyni. A kormánynak és a parlamentnek a jelenlegi helyzetben már csak fűteni és világítani szabad” – állítja Lucia Ďuriš Nicholsonová. Az OĽaNO nem bojkottálta a parlament ülését az SaS-hez hasonlóan, ám a parlament márciusi ülésszakának első napja mégis nagyon döcögősen zajlott. A tanácskozást többször meg kellett szakítani, mert nem volt elegendő képviselő a parlamentben.

Smer–ĽSNS találka?

Igor Matovič (OĽaNO) tegnap smeres képviselőkre hivatkozva azt állította, hogy a legerősebb kormánypárt a szélsőséges Marián Kotlebával egyeztet. „A Smer az ĽSNS-re cserélné le a Hidat” – állította az ellenzéki politikus. A kormányhivatal ezt az értesülést szinte azonnal cáfolta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?