Azonnali örökbefogadás követné a névtelen szülést?

Pozsony. Legyenek névtelen szülések, és a csecsemőelhagyás ne számítson bűncselekménynek, javasolja a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH).

Pozsony. Legyenek névtelen szülések, és a csecsemőelhagyás ne számítson bűncselekménynek, javasolja a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH). A nagyszombati elhagyott csecsemő esete, akit a nővérkék Alešnek neveztek el, megihlette a KDH-s Július Brockát, és úgy véli, segíteni kell azoknak a nőknek, akik megszülik gyermeküket, ám még ha szeretnék is, valamilyen komoly okból képtelenek felnevelni. A mozgalom alelnöke szerint az ilyen anyákat súlyos életkörülményeik és egyéb gondjaik miatt nem szabad büntetni, de nem is kell művi terhességmegszakításra ösztönözni, inkább lehetővé kell tenni a névtelen szülést. Ilyen esetben az anya adatait nem jegyeznék fel, az anyakönyvi kivonatban sem szerepelnének, a csecsemőt azonnal örökbe adnák, és a kisbaba elhagyása nem számítana bűncselekménynek. A hatályos büntető törvénykönyv értelmében ugyanis ezért börtön szabható ki. Ahhoz, hogy névtelen szülések lehessenek, több törvényt kell módosítani. Eva Černá ANO-képviselő a múlt héten hasonló ötlettel állt elő: a Szlovák Televízió egyik műsorában az anonimitás fontosságáról győzködte az abortuszt ellenző vitapartnereit. Arra a kérdésre, hogy két, egymástól független vagy közös KDH–ANO-kezdeményezésről van-e szó, Černá lapunknak leszögezte: „Egy ideje már komolyan dolgozom egy javaslaton, mert segíteni akarok a kétségbeesett nőknek. Nyilvánosan is többször nyilatkoztam e témáról, legutóbb a Szlovák Televízióban.” Nem kizárt, hogy a KDH tagjai is nézték a műsort, de Černát ez nem zavarja, neki mindegy, ki terjeszti elő a javaslatot. „Nem az a lényeg, hogy most versenyezzünk, ki áll elő hamarabb valamilyen törvénymódosító tervezettel. Itt emberi sorsokról van szó” – tette hozzá. (sza, s)

Bauer Edit új családjogi törvényt szeretne

Pozsony. Bauer Edit szerint a névtelen szülések bevezetésével az örökbefogadások folyamata egyszerűsödne, ám ezzel csak egy részprobléma oldódna meg. Az MKP parlamenti képviselője jobban örülne egy új családjogi törvénynek. „Szinte minden évben kapunk olyan ígéretet, hogy biztosan elkészül az új jogszabály. A szlovákiai családjogi norma nagyon öreg, rengeteg probléma adódik belőle. Nem lehet a nemzetközi gyermekjogi egyezménynek sem érvényt szerezni, mivel nincs összhangban a belső törvénykezéssel” – mutatott rá lapunknak a magyar politikus. Bauer elismerte, a névtelen szülések mindenképpen könnyítenék a jelenlegi helyzetet, ám személy szerint inkább egy átfogó megoldást részesítene előnyben. (sz-a)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?