Pozsony. A főváros harmadik kerületének járásbíróságán tegnap elmaradt a Hódolattévő Háromkirályok oltárkép ügyének zárt ajtók mögötti tárgyalása, mert a bíróság titkos ügyek megismerésére is feljogosított négy ülnöke közül három beteget jelentett.
Az ülnökök beteget jelentettek
Pozsony. A főváros harmadik kerületének járásbíróságán tegnap elmaradt a Hódolattévő Háromkirályok oltárkép ügyének zárt ajtók mögötti tárgyalása, mert a bíróság titkos ügyek megismerésére is feljogosított négy ülnöke közül három beteget jelentett. Az ügyben Ivan Lexát, a titkos-szolgálat volt igazgatóját, illetve annak helyettesét, Jaroslav Svěchotát hatásköri visszaéléssel vádolják, amiért az oltárkép eltüntetésével Rudolf Baláž besztercebányai megyéspüspököt akarták lejáratni. (TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.