Az MKP választása

A párt vezetőit elsősorban azok a botrányszagú események foglalkoztatják, amelyek a 2006-os helyhatósági választásokon történtek, amikor több jelentős, magyar többségű városban és településen MKP-s jelölt küzdött MKP-s jelölttel. Nagyon sokszor maguk a választók sem tudták, hogy végül is melyik az MKP jelöltje, és ki az „áruló” vagy „provokátor”, aki megbontja a párt egységét. A helyzet komolyságát jelzi, hogy az alkotmánybíróságra beadott panaszok nagy része is az MKP választási eredményeit érinti.

A párt országos vezetősége tehát most e konfliktusok megelőzésére helyezi a fő hangsúlyt. Olyan alapszabályzat-módosításokat szeretne elfogadtatni a kongresszussal, melyek a helyhatósági választások esetében is nagyobb lehetőséget adnának a központi szerveknek a jelölt kiválasztásában.

Helyi szinten

Ha figyelembe vesszük, hogy az MKP helyi politikusai milyen komoly hibákat követtek el az elmúlt évek során, akkor bizonyos módosításokkal egyet is lehet érteni. A közvélemény ugyanis az MKP helyi vezetőinek viselkedését nem egy esetben arrogánsnak és elhibázottnak tartja. Az MKP helyi szintű politikusairól általában az a hír járja, hogy nehezen kooperálnak más pártok képviselőivel, képtelenek kompromisszumokat kötni, és a helyi problémák megoldása helyett inkább a pártfegyelem megtartására összpontosítanak. Vagyis összekeverik a helyi és az országos politizálás eszköztárát. És ami a parlamentben az erő, fegyelem, következetesség jeleként nyilvánul meg, az helyi szinten sokszor makacsság, keményfejűség, rövidlátás és az egoizmus szinonimájaként jelenik meg. A jó helyzetfelismerést, kreativitást, érzékeny hozzáállást, hatékony kooperációt nem lehet automatikusan behelyettesíteni a pártfegyelemmel, az önzéssel vagy az erőszakos fellépéssel.

És még egy fontos adalék ehhez a problémához: az MKP politikusai általában akkor használják ezeket a politikai eszközöket, ha többségben vannak az adott testületben. Tehát nem a „tartsunk össze, hogy megvédhessük a pozícióinkat” helyzetében dolgozik ez a kohéziós erőnek látszó magatartásforma, hanem épp ellenkezőleg, a „tartsunk össze, és hengereljük le őket” erőhelyzetében. (Emlékezzünk csak a Nyitra megyei képviselőcsoport tevékenységére és számos más városka, község MKP-s politikusainak tevékenységére.) Úgy gondolom, hogy az MKP sokszor éppen ezeknek a helyi kiskirályoknak a viselkedése miatt vesztett el fontos pozíciókat az ország déli régióiban. A párt vezetősége tehát nem dughatja a homokba a fejét és nem csűrheti-csavarhatja az eredményeket, mondván, hogy tulajdonképpen sikeres volt az eredmény, ha valójában nem volt az.

Milyen párt, kinek a pártja?

Azokkal a belső szabálymódosításokkal, amelyeket beharangozott a vezetőség, lehet bizonyos eredményeket elérni. Meg lehet előzni bizonyos partizánakciókat, lehet gyengíteni helyi basáskodó csoportok befolyását. De ezek a beavatkozások akkor is csak szimptomatikus, vagyis tüneti kezelést nyújtanak, és az MKP lassan egy évtizedes dilemmáját nem fogják megoldani. Mert az alapkérdés az MKP identitását érinti, vagyis azt, hogy milyen párt is tulajdonképpen a Magyar Koalíció Pártja? Kinek a pártja, milyen értékrend mentén akar politizálni, milyenek a közeli és távlati céljai, hogyan képzeli el az ország jövőjét és saját helyét-szerepét az átalakuló, immár az EU-hoz tartozó Szlovákiában.

Ezekre a kardinális kérdésekre nem ad automatikusan választ az a tény, hogy Bugár Béla újra indul a pártelnöki posztért. Folyik a tolongás az egyéb beosztások elnyeréséért is, de eleddig sem Bugár Béla, sem más tisztségviselő nem rukkolt elő vitára alkalmas pártprogrammal. Amiből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a jelenlegi vezetésnek a pozíciók és az azokat betöltő emberek személye a fontos, nem pedig a párt lényegét érintő program.

Pedig a márciusi kongresszuson az MKP-nak egyedülálló lehetősége lenne megtalálni a választ ezekre a kérdésekre. Az MKP fennállása óta nem volt olyan kedvező helyzetben, mint most van. Ellenzéki pozícióba került, és ha nem történik valami rendkívüli esemény az országban, még legalább három esztendeig fogja enni az „ellenzék savanykás kenyerét”. (De az is lehet, hogy nem három, hanem hét szűk esztendő vár az MKP-re.) És hogy mi ebben a jó és pozitív? Az, hogy a pártot most nem nyomja a kormányzati szerepvállalással együtt járó hatalmas teher. Most nem kell minden szavazás előtt osztani és szorozni, izgulni, hogy például meglesz-e az 50% + 1 szavazat. Tíz év után végre az alapkérdésekre is koncentrálhatna a pártvezetőség. Az értékrendre, a filozófiára, az identitásra. Vagyis a jelenre, de legfőképpen a jövőre. Nemcsak az MKP jövőjére, a szlovákiai magyarok jövőjére is. Merthogy bokros teendői közepette az MKP arra sem ért rá az elmúlt évek során, hogy bizonyos alapkérdésekre választ találjon.

A 2001-es népszámlálás adatainak összeszámolása után például kiderült, hogy 1918 óta most először mutat csökkenő tendenciát a magyarok száma Szlovákiában (a háború utáni éveket nem számítom ide). 2001-ben negyvenötezer fővel, vagyis kb. 10%-kal kevesebb ember vallotta magát magyarnak az országban, mint 1991-ben. A magyar iskolákba íratott gyerekek száma évről évre fogy. A déli régiók gazdasági teljesítőképessége egyre jobban elmarad az országos átlagétól. A morbiditási és mortalitási (betegségek és elhalálozási) mutatók rosszabbak, mint az országos átlag. Nem folytatom a felsorolást, inkább azt javaslom az érdeklődőknek, hogy lapozzák fel azt a könyvet, amelyet Fazekas Józseffel közösen szerkesztettünk, és amelyikben részletesen elemezzük ezeknek a mutatóknak az alakulását. (Nagyon kíváncsi lennék, hogy hány MKP-s politikus olvasta végig ezt a Magyarok Szlovákiában. Összefoglaló jelentés 1989–2004 című kötetet.)

Mivel erről a témáról már többször beszéltem MKP-s politikusokkal, nagyjából ismerem az érvelésüket is. „Mit akartok tőlünk? Talán az MKP felelős azért, hogy az országban kevesebb magyar gyermek születik? Az MKP a felelős azért, hogy a magyar szülők szlovák iskolába íratják a gyerekeiket? Hogy a déli régiókban több a tüdőrák, májzsugorodás és infarktus? Kizárólag az MKP felelőssége az is, hogy a déli régiók rosszabbul teljesítenek, hogy itt rosszabb az infrastruktúra helyzete, mint az ország más részeiben? Hogy kevesebb beruházás érkezik ide, hogy itt magasabb a munkanélküliség, mint Pozsonyban vagy Besztercén?”

Az MKP felelőssége

Természetesen nem varrhatunk minden felelősséget az MKP nyakába. Bár, ki tudja. Az MKP ugyanis a kezdetektől fogva a szlovákiai magyarság egyetlen képviselőjeként jeleníti meg magát, és mindmáig monopolhelyzetben van. Vagyis a szlovákiai magyarok esetében egypártrendszer működik. És ha ez így van, akkor ennek az egy pártnak bizony akarva-akaratlanul vállalnia kell annak a közösségnek minden problémáját, amelyiket hivatalosan is képviseli.

Meggyőződésem szerint az MKP hatékonyabban dolgozhatna a magyar kisebbség érdekében, ha a beharangozott centralizáció helyett decentralizálná a párt működését. Vagyis teret nyitna a különböző politikai áramlatok, érdekcsoportok, szakmai kollégiumok számára, hogy ezek egymással versengve alakítsák ki a párt végső álláspontját egy-egy fontos kérdésben. A párt vezetősége az elmúlt évek során ennek épp az ellenkezőjét tette, vagyis azt ismételgette, hogy az MKP-n belül nem tűr meg platformot vagy frakciózást (erről a témáról lásd még Lenin elvtárs kijelentéseit a bolsevik párt hőskorából). Véleményem szerint épp ezért hiányzik az MKP döntéshozatali mechanizmusából az egészséges versengés és a produktív kiválasztódás szelleme. Mert ahol kimondottan tilos platformokat alakítani, ott az önálló véleményt is sokkal nehezebb artikulálni és főleg sikerre juttatni.

Sokszor úgy tűnik, az MKP-s vezetők értékrendjében az egységes fellépésnek jóval nagyobb a súlya, mint a minőségi munkának. Valószínűleg ennek a kontraproduktív folyamatnak a következménye volt az is, hogy a párt vezetői 2001 és 2006 között egyetlen komoly konferenciát, szakmai elemzést sem tudtak megszervezni a népszámlálási eredmények elemzésére. Annak ellenére, hogy ott voltak a kormányban, egyetlen ad hoc kutatócsoportot sem tudtak megfinanszírozni a népszámlálási mutatók és összefüggések értékelésére. Az MKP 1998 és 2006 között nem tudta elérni azt, hogy Szlovákiában létrejöjjön legalább egy, törvényileg garantált és állami pénzekből finanszírozott kutatóintézet a kisebbségi iskolaügy, a déli régiók szociális, gazdasági, fejlesztési stb. kérdéseinek vizsgálatára. (Szlovákiában működik ugyan néhány kisebbségi jellegű kutatóintézet, de ezek mind magánintézetek.) Az MKP politikusainak 1998 és 2006 között egyszer sem volt szükségük arra, hogy az előbb említett kisebbségi intézmények valamelyikét ilyen vagy olyan hosszú távú kutatómunkával megbízza.

Régi lemez, de sajnos még mindig aktuális téma: az MKP vezetői úgy féltek-félnek az értelmiségiektől, mint ördög a szenteltvíztől. Ma viszont már nem lehet az értelmiség aktív közreműködése nélkül sikeres politikát folytatni. Amíg az MKP kormányon volt, a miniszterei és egyéb tisztségviselői körül ott ügyködött egy képzett értelmiségi-professzionális csapat, amelyik napról napra elkészítette a miniszter urak számára a kívánt háttéranyagokat. A 2006-os választások után az MKP képviselői most ott állnak profi munkatársak nélkül. És ennek a ténynek következtében máris néhány rendkívül fontos hiányosságról számolhatunk be.

Kongresszus program nélkül

Néhány héten belül összeül a párt legfontosabb szerve, a kongresszus, de a pártnak nincs programja a kongresszus résztvevői számára. Vagyis a jelenlegi előkészületi szakaszban nincs mit megvitatni, és a kongresszus résztvevői sem fognak tudni vitatkozni és válogatni a különféle rövid-, középtávú, és távlati programok között. Kilenc hónappal a balul sikerült parlamenti választások után a párt még nem készíttetett átfogó elemzést a szlovákiai társadalomról és benne saját helyzetéről. Nem dolgozta ki az ellenzéki politizálás katekizmusát, holott (sajnos) hosszú, ellenzékben eltöltött évekre lehet számítani.

A párt vezetői nem tudják, hogyan lehet a jövőben képviselni a választópolgárok érdekeit kormányzati eszköztárak nélkül. A vállalkozói szférában ez nagyon komoly nehézséget fog okozni a pártnak. A civil szférában ezen eszköztár nélkül is lehetne eredményeket elérni (emberi jogok képviselete, fiatal értelmiségiek bevonása a pártmunkába stb.). Kellő taktikai érzékkel még ellenzéki helyzetből is komoly eredmények érhetők el például a mezőgazdászok fő gondját képező, a termőföld tulajdonlásának kérdéskörében. Hiszen az nemcsak kisebbségi magyarok érdeke, hogy a szlovákiai termőföldek ne mehessenek át olyan könnyen idegenek kezébe. A termőföld tulajdonjogának kérdésével szorosan összefügg az energiaszektor problémája is, hisz ma már egyre többet beszélünk a bioenergia és a növényi olajok energetikai felhasználásáról. Ha az MKP ezekben a kérdésekben eredményeket tudna felmutatni, sok régi szimpatizánsát nyerhetné vissza.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az ellenzéki szerepkör regionális és helyi szinten nem szűkíti le annyira egy párt mozgásterét, mint országos szinten. Ezért mihamarabb és komplex módon meg kellene kezdeni az MKP-s polgármesterek képzését, hogy a kis települések vezetői is elsajátítsák a pályázatírás szabályait, az EU-források kiaknázását, a helyi kooperáció titkait.

Tehát nagyon komoly és talán fájdalmas átalakításokat kellene végrehajtani a pártban, ha az MKP hosszú távon is eredményesen akar működni. De úgy tűnik, hogy az MKP vezetői ehelyett inkább arról győzködik önmagukat és a párt szimpatizánsait, hogy az esetleges változások többet ártanának a pártnak, mint amennyit használnak.

Pozíciók a hatalmi gócon belül

Bugár Béla most azt tartja fő feladatának, hogy a jelenlegi kényes egyensúlyt megtartsa a pártban. Vagyis hogy a tradicionális, nemzeti politizálást szorgalmazó, főleg volt együttéléses politikusokból álló szárnyat megfelelő módon egyensúlyozza ki a vállalkozói szárnynak is nevezhető, liberális színezetű, általában volt MPP-s politikusokkal. Lehetőleg úgy, hogy közben ő és MKDM-es barátai a középpontban maradhassanak. De ez nem lesz olyan egyszerű, mert 2006 után ez az MKDM-es csoportosulás fontos pozíciókat (parlamenti alelnök, miniszterelnök-helyettes) és ezzel befolyást vesztett el.

Bugár jelszava a stabilitás és lojalitás – az MKP ugyanis ebben különbözött a többi szlovák parlamenti párttól. Amíg a szlovák pártoknál úgy rohangáltak a képviselők az egyik padsorból a másikba, mint a mérgezett egerek, addig az elmúlt nyolc év alatt egyetlen MKP-s képviselő sem lett hűtlen a pártjához. De véleményem szerint ennek elsősorban nem ideológiai okai voltak, hanem az az egyszerű tény, hogy a jelenlegi szlovákiai belpolitikai viszonyok mellett egy magyar nemzetiségű képviselőnek az MKP-n kívül egyszerűen nem volt hova mennie. Valószínűleg ezért állítja a vezetőség azt, hogy az MKP jelenlegi, etnikai jellegű, zárt politizálása jobban megfelel a párt céljainak, mint a modernizáció és a nyitás.

Ámde ha továbbra is kizárólag etnikai jellegű marad a párt, akkor ezzel veszíthet a koalíciós potenciáljából, mert ma már nem lehet arra számítani, mint 1998-ban, amikor is a nyugat-európai és amerikai politikusok nyomást fejtettek ki a választásokon győztes szlovák pártok vezetőire az MKP kormányba történő bevonásáért. Az MKDM-es mag (vagyis Bugár Béla és társai) és a tradicionális értékeket képviselő csoport természetesen tisztában van azzal, hogy az ún. nyitás hatására az ún. vállalkozói szárny erősödne meg és ezzel eltolódna a belső hatalmi góc a pártban.

Ezért került most központi helyre a belső fegyelem megszilárdítása és a központi szervek befolyásának megerősítése. Bugár Béla stabil pozíciót akar magának kialakítani, melyet sem a nemzeti, sem a vállalkozói oldalról nem veszélyeztethet senki, és bízik saját karizmájában, politikai tapasztalatában és varázserejében. Úgy látom, hogy a kongresszus előtt nemcsak ő, hanem politikai riválisai is a kivárás taktikáját választották. (Véleményem szerint egyebek mellett azért sem készített senki komplex programot a kongresszusra, hogy ott helyben legyen lehetőség a rögtönzésre és taktikázásra.) Most ugyanis egyik szárny sem akar komoly változást az MKP vonalvezetésében. Ehelyett inkább a belső pozícióik megerősítésén fáradoznak. Csakhogy minőségi változás nélkül hosszú távon az MKP bukásra van ítélve. Ugyanis a régió gazdasági, szociális, infrastrukturális, oktatásügyi stb. problémáit önmagában nem oldja meg az a tény, hogy az MKP stabil konstrukció, melynek élén népszerű és karizmatikus politikus áll.

A pártnak nyitásra és partnerekre van szüksége, ha növelni akarja befolyását a régiókban és az országos politizálásban. A választóbázis növelése csakis úgy érhető el, ha a párt nyit a régióban élő szlovákok irányába is, és modern, európai regionális párttá változik. Egy jól megszervezett, határozottan európai orientációjú regionális párttal nagyon komoly eredményeket lehet elérni az országos politizálásban is. Egy ilyen pártban a sérelmi politika gyakorlásán kívül minden klasszikus európai politikai értéket meg lehet jeleníteni, mégpedig komoly belső súrlódások nélkül.

Csak a sok taktikázó (és korosodó) pártmunkás helyett már kellene egy nyitott szellemiségű fiatal (csoport), aki vállalná egy ilyen program kidolgozását és sikerre vitelét is.