Az érintetlen és titokzatos Albánia

KOVÁCS BARNABÁS

Ha az ember éppen Montenegróban sütteti magát, s lehetősége van bepillantani a szomszédos albánok mindennapjaiba, természetesen nem hagyhatja ki ezt a ritkán kínálkozó lehetőséget. Albánia sokunkban a bűnözés melegágyaként él (ami óriási tévedés), de a legtöbb ember ténylegesen semmit sem (vagy nagyon keveset) tud erről a sokáig magába forduló, ismeretlen európai országról. Kétségtelen, Albánia titokzatos ország, most van az utolsó percek egyike, hogy titokzatosságában meglátogassuk.

Szamarak, juhok, határőrök

Szűk hegyi út vezet a montenegrói–albán határhoz. Riadt szamarakat előzünk, majd a juhnyáj miatt áll meg rövid időre a forgalom. Egyre több minaret gazdagítja a festői szépségű tájat, mígnem elérkezünk a határátkelőhöz. Leírhatatlan látvány tárul az ember szeme elé. Kerti bódékhoz hasonló helyiségekben dolgoznak a határőrök. Ezért vagy sem, de hihetetlen lassú az ellenőrzés az országhatáron. A bejutás tehát nem könnyű, kellő nyugalommal és derűvel azonban túlélhető.

A betonbunkerek földje

Az országba belépve szembetűnő, hogy mennyi betonépítményt rejtettek a földbe. Az atombiztos bunkerek Enver Hodzsának, Albánia egykori tejhatalmú diktátorának agyából pattantak ki (1944. október 22-től egészen haláláig, 1985. április 11-ig volt az Albán Kommunista Párt, majd Munkapárt főtitkára). Hodzsa a hidegháború idején paranoid tekintettel követte a világ eseményeit. Nemzetét egy bárhonnan és bármikor várható (főleg amerikai) katonai csapásra próbálta felkészíteni: 750 ezer kisebb-nagyobb betonbunkert építtetett szerte a 3 milliós Albániában. A legenda szerint pályázatot írt ki, s miután a győztes építész megépítette az első bunkert, Hodzsa maga a szakemberen próbálta ki a búvóhely teherbírását. Az építészt az óvóhelybe zárta, majd felrobbantotta azt. Miután a mérnök túlélte a robbanást, Hodzsa áldását adta a bunkerek építtetésére…

Mao és Hodzsa

A sztálinizmushoz mindvégig hű Hodzsa olyannyira bezárkózott, hogy még a Varsói Szerződés országaival sem volt hajlandó az együttműködésre. Az 1980-as években Kínával vette fel a kapcsolatot. Ebben az időben állítólag csak két könyvet lehetett kapni a kínai könyvesboltokban: Mao Ce-tung Vörös könyvecskéjét, valamint Enver Hodzsa „remekművét”, Albánia a szocializmus útján címmel…

Hiába várt Hunyadi Szkanderre

A határhoz legközelebbi város a (külvárosokkal együtt) kétszázezer lelket számláló Shkodra, mely nemcsak Észak-Albánia központja, hanem az ország harmadik legnagyobb városa is egyben. Shkodra (olaszul Scutari, szerbül Skadar) környéke két és fél ezer éve lakott, anno török, szerb, itáliai uralom alatt állt. Az olasz hatás a mai napig érezhető Albánián. A lakosság túlnyomó része nem beszél idegen nyelveket, de ha olaszul társalognak velük, szinte gond nélkül megértik. Máskülönben „Hav macs iz it? Van ojró fifti...”, a többit viszont már kézzel-lábbal. Skenderbeu konyakot mindezek ellenére is literszámra tudnánk vásárolni, az albánok nemzeti itala ugyanis mindenütt fellelhető (az országból kifele hivatalosan csak egy üveg a megengedett). A sajátos ízű és illatú, aranysárga színű borpálinka az albán történelem legkiemelkedőbb személyiségéről, Kasztrióta Györgyről, ismertebb nevén Szkander bégről kapta a nevét. Az „Albánia Sárkánya” által szervezett fegyveres ellenállás negyed évszázadon át (1443 és 1468 között) tartóztatta fel a terjeszkedő Oszmán Birodalmat. Szkander bég egyetlen szövetségese Hunyadi János volt, de kettejük vállalkozásait nem kísérte hadi szerencse: az albánok sem az 1444-es várnai csatába, sem az 1448-as második, rigómezei csatába nem értek oda időben, így ezek Hunyadi vereségével végződtek.

Anyatejjel áztatott kősziklák

Shkodra városát Kr. e. a 4. században alapították az illírek. Európa egyik legősibb városának szimbóluma az illír időkre datálható, de mai alakjában középkori építmény, Rozafa vára. Az erődítmény felépítéséhez a magyar Kőműves Kelemen balladájával rokon legenda fűződik: a három fivérnek be kellett falaznia a legkisebb fiú feleségét, Rozafát, hogy amit nappal felépítenek, éjszaka ne omoljon le. Rozafa belenyugodott sorsába, csupán egy kérése volt: testének egyik felét hagyják szabadon, hogy tudja szoptatni s fél karjával ápolni és álomba ringatni csecsemőjét. A helybéli nők óriási jelentőséget tulajdonítanak Rozafa fehér falainak, mondván: Rozafa anyateje színezte be a kősziklákat. Albánia egyik történelmi nevezetessége így vált meddő asszonyok zarándokhelyévé; nem ritkaság, hogy a gyermektelen nők utolsó reményükben a várfalat is nyaldossák…

Negyven deka papucs, másfél kiló cipő

A város tőszomszédságában fekszik a Balkán-félsziget legnagyobb tava, a Shkodrai-tó, mely Rozafáról is nagyszerűen látható. Érdekessége, hogy Albánia és Montenegró is magáénak tudhatja (akárcsak a Fertő-tavat az osztrákok és a magyarok). A tó faunája rendkívül gazdag. Mintegy kétszázhetven madárfaj él itt, köztük a kontinens egyik utolsó pelikánközössége. Shkodra túlzás nélkül a legek városa. A modern városközpontban található az ország legnagyobb katolikus bazilikája, a Szent István-székesegyház. Az 1990-es évek közepén az albán katolikusok példaképe, Kalkuttai Teréz anya II. János Pál pápával közösen látogatta meg a székesegyházat, s elhozták a Torinói lepel hiteles másolatát is, ami a mai napig megtekinthető Shkodrában. (A torinói lepel egy olyan ember képét hordozó vászon, akit valószínűleg a keresztre feszítéshez hasonló módon kínoztak meg. A leletet a torinói Szent János-katedrálisban őrzik. A lepel heves viták tárgya tudósok, hívők és történészek körében. Sokak szerint a textília akkor színeződhetett el, amikor Jézus feltámadt a sírjából.) Katolikus érseki központ lévén számos egyházi iskola nyílt a városban, de a legelső albán világi iskolát (1913) és középiskolát (Állami Gimnázium, 1922) is itt alapították. Az albánok körében mindezek ellenére a muzulmám a vezető vallás. A kommunista államateizmust megelőző utolsó, 1939. évi cenzus szerint a lakosság 70%-a muzulmán volt, 20%-uk az albán ortodox, 10%-uk pedig a római katolikus egyházhoz tartozott. Napjainkra, nem hivatalos becslések szerint, a lakosság jelentős része ateista lett. Érdekesség, hogy Albániában hétköznap is esküvőt tartanak. Ugyancsak Shkodrában található egy roppant különös cipőbazár, ahol – félreértés ne essék – kilószámra árulják a lábbeliket…

Koldusok mindenhol, jelzőlámpák sehol

A zajos városi életet egy civilizált európai polgár megrökönyödve figyeli. Több koldus is megrohamozza a turistát sétálás közben, szeméthegyek, bármerre nézünk is (ami persze senkit sem zavar), minden egyes idegent tetőtől talpig végigpásztázó hazai kereskedők. A járdák és az utak kegyetlenül rossz állapotban, mintha a felújítási munkálatok kellős közepén járnánk – itt ez a természetes. A shkodrai közlekedés egyébként a bábeli zűrzavarhoz hasonlítható. Működőképes jelzőlámpákat még mikroszkóppal sem találtunk, közismert közlekedési szabályokat pedig elvétve használnak a gépkocsivezetők. A dudálást már annál gyakrabban alkalmazzák: előzésnél, egymás üdvözlésénél, elindulásnál, irányváltoztatásnál, mindig találnak okot a kürtölésre.

Mercedes-múzeum

a szabadban

Apropó, gépkocsik. Hihetetlen, de az albán gépkocsipark több mint hetven százaléka Mercedes-típusú személyautóból áll. Akarva-akaratlanul olyan érzés keríti hatalmába az embert, mintha egy Mercedes-Benz reklámfilm statisztája lenne. Vagy tán Albániát a Merci tartja fenn, amolyan szabadtéri műszaki múzeumként?

Gondoljunk csak bele, a törökön kívül albán vendégmunkásokkal is tele van Nyugat-Európa. Enver Hodzsa, a kommunista diktátor pedig a közös tulajdonra tanította évtizedeken át az albánokat. Ami a németé, az az enyém is – gondolhatják az illírek leszármazottjai… Nem tréfa! Montenegróban, s Németországban is elterjedt a mondás: „Irány Albánia! Ismerd meg az országot, a kocsid már úgyis ott van.” Az ínyenceknek pedig jöjjön a slusszpoén. Pár évvel ezelőtt az albán külügyminiszter hivatalos görögországi látogatásra indult. A hellén határőrség azonban feltartóztatta a diplomáciai különítményt. Mint kiderült, az albán miniszter Mercedese is lopott volt…

Nemcsak ezért érdemes meglátogatni Európa második legszegényebb országát (Moldova az első). A külföldi tőke még csak most kezdi felfedezni az érintetlen hegyeket, az ismeretlen homokos albán tengerpartot. Pár éven belül orosz olajmágnások veszik majd birtokba Európa egyik legérdekesebb vidékét. Aki kíváncsi Albániára, még most látogasson el a Balkánra. Megéri! Ha másért nem, a Mercedes-múzeumért. Egyszerűen elképesztő.