Az ellenzék is készül a választásra

Pozsony.

Pozsony. Az ellenzék megkezd-te a felkészülést az előreho-zott választásokra, az SaS a választások utáni együttmű-ködésről akar megállapodást az ellenzéki pártokkal, az OĽaNO közös listát indítana a kisebb pártokkal.

Richard Sulík, az SaS elnöke 10 pontos megállapodást javasol az ellenzéki – parlamenti és parlamenten kívüli – pártoknak, amely azonban elsősorban a választások utáni megegyezésre vonatkozik.

Ellenzéki megállapodás

„Az aláírók kijelentik, hogy előnyben részesítik a koalíciót a megállapodást aláíró pártokkal” – ismertette a megállapodás egyik pontját Sulík. Ugyanakkor vállalják azt is, hogy a koalícióban a választási eredményeik arányában kaphatnak helyet, és a kormányfőt a legerősebb párt nevezheti meg. A megállapodás tartalmazza azt is, hogy az aláírók nem fognak együttműködni sem a Smerrel, sem pedig Marian Kotleba pártjával. A megállapodás szövegéről nyolc másik párttal akarnak egyeztetni, köztük a két jelenlegi parlamenti ellenzéki párttal, az OĽaNO-val és Boris Kollár Sme rodina pártjával, valamint parlamenten kívüli pártokkal, köztük a Magyar Közösség Pártjával, a KDH-val és a tavaly alakult két új párttal, a Spoluval és a Progresszív Szlovákiával.

Az új SDK?

Az OĽaNO szintén az ellenzéki pártokkal szövetkezne, de már a választások előtt. „Segítő kezet akarunk nyújtani minden ellenzéki parlamenti és parlamenten kívüli erőnek. Úgy gondoljuk, hogy 20 év elteltével itt az ideje az új SDK-nak” – utalt Igor Matovič pártelnök az 1998-ban, Vladimír Mečiar ellen létrejött jobboldali választási pártra, a Szlovák Demokratikus Koalícióra. A céljuk, hogy ne vesszenek el a parlamenti küszöb alatt végző pártokra leadott voksok sem. A pártelnök – habár az SDK-ra utalt – nem pontosította, hogyan képzeli el a választások előtti együttműködést – koalíciót ajánl vagy csak a listájukra vennék az egyes pártok politikusait. Az együttműködési javaslattal ők a KDH-t, az MKP-t és a két új pártot, a Progresszív Szlovákiát és a Spolut szólították meg.

Az MKP óvatosan örül

Matovičék javaslatát az SaS elutasította, kijelentették, hogy ők egyedül indulnak a választásokon. Az MKP általános nyilatkozatban reagált a két párt ajánlatára. „Üdvözöljük az OĽaNO és az SaS kezdeményezését, amely a demokratikus erők együttműködésére irányul. Készek vagyunk a stratégiai és programalakítási tárgyalásokra az egyes ellenzéki pártokkal az új szlovákiai demokratikus kormányerő kialakításáért” – állítja Menyhárt József pártelnök a tegnap kiadott nyilatkozatban. Menyhárt szerint mindkét párttal tárgyalnak, de egyelőre még korai bármit is mondani. „Még azt sem tudjuk, hogy mikor lesznek az előrehozott választások” – magyarázta lapunknak tegnap délután Menyhárt. Azt nem árulta el, hogy melyik ajánlatot találják jobbnak. Kicsit konkrétabb volt Bárdos Gyula, a párt elnökségi tagja. Ő a Denník N internetes portálnak kijelentette, hogy a legfontosabbnak a parlamentbe való bekerülést tartják. Ugyanakkor szerinte még korai az együttműködés lehetséges formáiról beszélni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?