Škoda Enyaq 85: ez a modellfrissítés egy jó ráncfelvarrással is felveszi a versenyt

Enyaq
Pozsony |

Néhány napja annak, hogy a Škoda bejelentette, legyártotta a kétszázezredik Enyaqot, ami konkrétan egy fehér Enyaq Coupé Sportline volt. Én az elmúlt napokban a jól ismert Enyaq egy még talán kevésbé ismert változatát próbáltam ki. A Škoda ugyanis, nagyrészt az eddigi kliensek tapasztalataira alapozva, felfrissítette a modellsorozatot. A dizájnt a változások nem érintették, viszont jelentősen módosultak a szoftverek, aminek az egyik legnagyobb hozadéka, hogy az Enyaq az eddiginél nagyobb hatótávolságot és rövidebb töltési időt kínál.

Az Enyaq tavaly a negyedik leg-gyakrabban vásárolt elektromos meghajtású autó volt Európában. Világszerte összesen 81 700-at adtak el – a klasszikus SUV és a kupé változatokkal együtt –, ami éves szinten 52,1 százalékos növekedést jelent. Egyébként ez az első Škoda, amelyet a Volkswagen kifejezetten elektromobilok számára kifejlesztett MEB platformjára építettek. Ahhoz, hogy ezeket az autókat egy gyártósoron tudják előállítani a belső égésű motorokkal szerelt, MQB platformra épülő járgányokkal, a Škoda 32 millió eurós beruházást hajtott végre a központi gyárában, a csehországi Mladá Boleslavban. A beruházást pedig megérte végrehajtani, az Enyaq eladásai ugyanis rohamosan emelkednek. Szlovákiában 17 százalékos piaci részesedéssel a leggyakrabban vásárolt elektromos meghajtású autó. Ausztriában, Svájcban, Finnországban és Észtországban ezen a ranglistán a második helyre került.

A látszólagos siker ellenére vagy talán éppen annak köszönhetően a Škoda úgy döntött, felfrissíti a modelljeit. Ugyanis míg a külsővel nem volt probléma – az Enyaq kupé változata szerintem az egyik legszebb, valaha legyártott modernkori Škoda –, addig a töltés, illetve a médiarendszer reakcióideje, grafikája azért hagyott némi kívánnivalót maga után.

A modellfrissítés

Az egyik alapvető változást már a modellek elnevezésénél észrevehetjük, hiszen a 80 és a 80x jelölésű Enyaqot a modernizált 85 és 85x változat váltotta fel, az RS elnevezése a frissítés után is változatlan maradt ugyanúgy, mint a nálunk alapként rendelhető Enyaq 60, amelynek a technikáját sem érintették a módosítások.

A hatótávolság a klasszikus SUV változat esetében 560 kilométerre növekedett, míg a kupé esetében 570 kilométerre, s mindkét esetben a töltési időt (10 százalékról 80-ra) 30 perc alá sikerült csökkenteni. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy már az Enyaq is lehetőséget ad az akkumulátor előmelegítésére.

Mit jelent mindez?

Az elektromos meghajtású autók akkor tudnak a rendelkezésükre álló legnagyobb teljesítménnyel töltődni, ha az akkumulátoruk hőmérséklete ideális – persze a töltés gyorsaságát más szempontok is befolyásolják, de ez most mellékes. Korábban nem lehetett tudni, pontosan milyen hőmérséklete van az akkumulátornak, mikor a töltőállomáshoz értünk, így előfordulhatott, hogy a kelleténél tovább kellett az állomásnál időzni. Újonnan viszont már az Enyaq is lehetőséget ad arra, hogy előmelegítsük az akkumulátort – hasonló funkciót kínál például a Kia EV9. Erre vagy manuálisan adunk parancsot, a médiarendszeren keresztül, vagy az autó önállóan is elvégezheti az előmelegítést, ha betápláljuk, az utunk során körülbelül hol szeretnénk tölteni az autót. Ennek köszönhetően ha az állomásra érünk, az akkumulátor kész leadni a rendelkezésére álló maximális töltési teljesítményt.

A következő tényező, ami segít lerövidíteni a várakozást a töltésnél, hogy a Škoda szakértői megváltoztatták az adalékokat a nikkel-mangán-kobalt összetételű elemekben. Ennek köszönhetően az összkerékhajtású változatoknál egyrészt nőtt a maximális teljesítmény, de azt is elérték, hogy az autó tovább képes magasabb teljesítménnyel tölteni.

Új grafika

Fontos változás a médiarendszer felfrissített grafikája. Ezt gyakorlatilag azonnal észreveszik, amint beülnek az autóba. Az új, 4.0 szoftver egyrészt felgyorsította az egész rendszer működését, mindezt pedig élesebb, modernebb grafikával egészítették ki. A gyárilag betáplált térkép grafikája az eddiginél sokkal élesebb, és ugyancsak gyorsabb. Én személy szerint még egy kicsit megnagyítanám az érintőképernyő egyes ikonjait, hogy könnyebb legyen hozzáérni a kiválasztott felületekhez, és talán kicsit jobban a sofőr irányába fordítanám az egész képernyőt, hogy még inkább a keze ügyében legyen, mert néha már a képernyő közepén található ikonok kezelése sem tűnt túl praktikusnak, egyszerűen túl messze vannak ahhoz képest, ahol a volán mögött ülök. Ugyanakkor jó hír, hogy a képernyő legalsó részén be tudják állítani, milyen funkciók kezelését akarják egyszerűen elérhetővé tenni: ezek a „rövidítések” nagyon hasznosak a gyakorlati használat során.

80-ból 85

A tesztelésre a rendelkezésre álló közepes, újonnan 85 jelölésű változatot kaptam. Ennél a legjelentősebb változás, hogy a frissítés után 210 kW-os maximális teljesítménnyel rendelkezik, ami az előző változathoz képest 60 kW-tal több. Az autó végsebessége 160-ról 180 km/órára nőtt, míg a 0-ról 100 km/órára való gyorsulás a korábbi 8,6-ról, 6,7 másodpercre csökkent. A töltési teljesítmény változatlanul 135 kW maradt, ezért csak egy perccel, konkrétan 28 percre sikerült csökkenteni a 10-ről 80 százalékra való feltöltés időtartamát. A gyárilag meghatározott hatótávolság 548 kilométer helyett 565-re nőtt.

Nos, mivel a Škoda úgy döntött, hogy az elektromos meghajtással rendelkező autóihoz többé nem ad töltőkártyát, ezért nem igazán volt lehetőségem letesztelni a töltési időket. A tavalyi, nemzetközi menetpróbák során viszont beigazolódott, hogy az akkumulátor előmelegítésének köszönhetően reálisan akár 20 perc alatt is feltöltik az autót 10-ről 80 százalékra.

A gyárilag meghatározott 14,8 és 15,8 kWh között mozgó átlagfogyasztás (WLTP) a gyakorlatban inkább a 19 kWh-t közelítette meg, az így mért hatótávolság pedig csak valahol 400 kilométer környékén mozgott. Értelemszerűen nagyon sok függ a vezetési technikától és attól, milyen intenzíven használják a rekuperációt, az így visszanyert energia ugyanis jelentős segítséget nyújthat. Ha minden szempontot figyelembe vesznek, valóban összeszoknak a járgánnyal, akkor végeredményben az 500 kilométer környéki hatótávolság sem fog gondot jelenteni. Egy szó mint száz, az Enyaq 85 modellfrissítése felér egy ráncfelvarrással; még akkor is, ha mindez a dizájnt nem érintette. A feljavított technikának és szoftvernek köszönhetően a Škoda nagy elektromos meghajtású modelljének használata még inkább élvezhető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?