Milyen változások várnak idén a sofőrökre?

sztráda
Pozsony |

Januártól új rendszámtáblákat állítanak ki a rendőrségeken, többet fizetünk a sztrádamatricákért, nehezebb lesz levizsgázni az autósiskolákban, és egy kilométerrel sem fog bővülni a déli régiók úthálózata. Így foglalhatnánk össze  azokat a változásokat, melyek idén várnak a leendő és a jogosítvánnyal már rendelkező sofőrökre.

Új rendszámok

A táblák az új dizájn szerint csak fekete-fehérek lesznek. A különböző járműfélék megkülönböztetése egyedi rendszámösszetétellel történik. Az elektromos járművek például a világoszöld rendszámtábla helyett az EV vagy EL betűkkel kezdődő rendszámról lesznek felismerhetők.

A változás az úgynevezett diplomata rendszámokat is érinti, amelyeket eddig sárga és kék színben adtak ki. A forgalmi rendszámok mostantól a járműhöz, nem pedig a tulajdonosokhoz kapcsolódnak, ami annyit jelent, hogy az autó eladásával a rendszámot is továbbíthatjuk az új tulajdonosnak, de ha akarjuk, akár meg is tarthatjuk, hogy egy másik autón tudjuk használni.

Nehezebb tesztek

Már az év elején módosítani akarták az autósiskolákra vonatkozó szabályokat, de mivel az összes változást nem sikerült véghez vinni, továbbra is az eredeti rendszer szerint tesztelnek. Azt, hogy pontosan mikor vezetik be az új szabályokat, a belügyminisztérium jelenleg nem tudja megmondani. A gond ugyanis azzal van, a teszteket többé már nem az autósiskolákban, hanem a közlekedési hivatalokban, a közlekedésrendészet ügyfélszolgálati központjaiban vagy a járási hivatalokban fogják elvégezni, s mindeddig nem sikerült minden járásban elkülöníteni a szükséges termeket.

Ha az új szabályok életbe lépnek, akkor az eddiginél sokkal nehezebb lesz levizsgázni. Újonnan a tesztlapokat már nem a vizsgabiztos, hanem egy számítógépes rendszer fogja véletlenszerűen kiválasztani, így a vizsgán minden egyes személy teljesen egyedi tesztet fog kapni más-más kérdésekkel. Egy tesztnek már 40 kérdése lesz, a kitöltésre pedig 30 perc áll rendelkezésre. Az adatbázis becslések szerint több mint 1500 kérdést fog tartalmazni, ezekből lesz a vizsgán véletlenszerűen összeállítva az adott tesztlap. Ez jelentős változás, ha belegondolunk, hogy jelenleg csak a már említett 35, előre összeállított tesztlapból válogatnak.

Drágább matricák

Az egy évre szóló matricák 50 helyett már 60 euróba kerülnek, s fokozatosan kivonják a forgalomból a naptári évre szóló matricákat, a közlekedési minisztérium szerint ugyanis ezt gyakran összekeverték a 365 napra szóló matricával. A 30 napra szóló matrica három euróval drágult és már 17 euróba kerül, míg a tíznapos két euróval drágább, így 12 euróba kerül.

Az úthálózat

Mivel a kormány nem tartja prioritásnak a déli úthálózat bővítését, hosszú időre leállnak ezen a téren a fejlesztések. Tavaly átadták az R2-es autópálya újabb, 13 kilométeres szakaszát Mýtna és Tomášov-ce között, 2024-ben kellene befejezni a hátralevő, még épülő útszakaszt Kriváň és Mýtna között, idén viszont egyetlen komolyabb útszakasz befejezése sincs tervben – s nem csak a déli régiókban, hanem országos szinten sem. Jó hír legalább, hogy elkezdik építeni a D1-es autópálya és a D4-es körgyűrű kereszteződését Pozsony mellett. Ez az a kereszteződés, amelyet a körgyűrű építésekor elfelejtettek megrendelni, a D4-et úgy adták át a forgalomnak, hogy nem lehet róla felhajtani a D1-es autópályára. A munkálatok három évet vesznek igénybe, így ha minden jól megy, a kereszteződést legkorábban 2026 végén adhatnák át a forgalomnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?