Kipróbáltuk a világ egyik leggyorsabb elektromobilját!

ix M60
Pozsony |

Múlt hétig azt hittem, ültem már gyors autóban és tudom milyen az, amikor padlógázzal keltem életre a motort, amelyben több száz lóerő dübörög. Sőt azt is mertem feltételezni, hogy az elektromos meghajtású autók gyorsulása sem tud már meglepni. Hát kénytelen vagyok elismerni, hogy tévedtem. Nagyot tévedtem. Az ugyanis, amire a BMW leggyorsabb szériagyártású elektromobilja képes, mintha nem is lenne kompatibilis a mi világunkkal.

A BMW tavaly mutatta be az iX-et, amely a márka modern kori technológiai zászlóshajója. A hatalmas SUV-t elejétől fogva elektromos meghajtású modellként tervezték, amely két változatban debütált. Az xDrive40 teljesítménye 240 kW 70 kWh kapacitású elemekkel, míg az xDrive50 teljesítménye 370 kW 100 kWh kapacitású akkuval. Ezekhez csatlakozik a harmadik kivitelezés, melynek teljesítménye még köszönőviszonyban sincs az előző kettővel.

Az újdonság az M60 elnevezést kapta, s az országban az elsők között ülhettem a volánja mögé. Már az M jelölésből is nyilvánvaló lehet, hogy egy ízig-vérig sportos beállítású autóról van szó. A tisztán elektromos meghajtásról két BMW M eDrive motor, illetve az elektromos összkerékhajtás gondoskodik. Az SUV teljesítménye így 619 lóerő, a forgatónyomaték pedig a launch control funkció aktiválásakor rövid időre az 1100 Nm-t is elérheti. Ezeknek az értékeknek köszönhetően az M60 3,8 másodperc alatt tud felgyorsulni 0-ról 100 km/órás sebességre. A WLTP norma szerinti hatótávolság egyetlen feltöltésre 566 kilométer, ám ezt a gyakorlatban nem igazán fogják elérni. Nekem egyelőre csak egy napig lehetett a kezem ügyébe ez a járgány, s úgy tűnt, hogy a reális hatótávolság 400–450 kilométer környékén fog állandósulni.

Galéria

A teljes csend

Ahogyan a BMW iX többi modellváltozata, úgy a BMW iX M60 is a bajor prémiumgyártó által valaha kínált legátfogóbb alapfelszereltséggel rendelkezik.

Az utazás élményét integrált fejtámlákkal szerelt, multifunkciós ülések, nagyméretű BMW ívelt kijelző, hatszögletű kormány és antracit árnyalatú tetőkárpit fokozza. A kardán-alagút hiánya extra lábteret és tárolóhelyet garantál, a középkonzol pedig egy prémium bútor stílusát idézi.

Nehéz szavakba foglalni azt, amit az M60 volánja mögött ülve megtapasztaltam. Az iX néhány változatát már volt szerencsém vezetni, így pontosan tudtam, mire számíthatok a kényelem és a luxus terén. Ez az elektromos SUV kétség kívül az egyik legkényelmesebb BMW, amelyet valaha a piacra dobtak. A kényelemhez természetesen nagyban hozzájárul, hogy az iX modelleknek nincs hangjuk. Ezekben az autókban a vezetés igazi kikapcsolódás, hiszen a sofőrnek még csak az sem jut eszébe, hogy bekapcsolja a rádiót, így tényleg semmi sem zavarja. Ráadásul az autó már önmagában olyan jól hangszigetelt, hogy elég beszállni és bezárni az ajtót, s abban a pillanatban mintha elvágnának a külvilágtól. Látom az autó mellett sétáló és beszélgető embereket, a sűrű fővárosi forgalmat, de semmit sem hallok.

ix m60

Brutális gyorsulás

Amire aztán senki nem tudott volna felkészíteni, az a hihetetlen dinamika, amely ezt az autót túlzások nélkül egy kerekeken guruló lövedékké varázsolja. A „gázpedál” legenyhébb letaposásánál is érezni, milyen erő rejlik benne. Megindulna már, de egy képzeletbeli póráz még visszatartja. Inkább kihajtok a városból, s egy üres, egyenes útszakaszra érve leállok. Itt nagy bajom nem eshet. Ki akarom próbálni, mire képes az autó. Padlógáz, a testem beleszorul az ülésbe, a fejem, mivel nem voltam felkészülve ilyen nyomásra, nekivágódik a fejtámlának, az M60 pedig olyan erővel startol ki, mintha egy puska tárházából lőtték volna ki. Egy, kettő, három, s a négyig már el sem jutok, amikor a sebesség túllépi a 100 km/órát, majd a 150-et, és jóformán a 200 km/órás sebességhez közelítek, mikor tudatosítom, talán fékezi kellene. Lehúzódok az út szélére, megállok, kiszállok az autóból, mert úgy érzem, friss levegőt kell szívnom, s járnom kell egy két lépést, hogy megnyugodjak. Ez nem autó, ez fegyver. Elég lenne egy apró figyelmetlenség, felelőtlen sofőr a volán mögött, s körülbelül fél másodperc alatt bekövetkezhet a tragédia – bár azt is meg kell jegyezni, hogy az M60 mindent el fog követni annak érdekében, hogy az úton tartsa az autót. A járgány a biztonsági technológiákból is csak a legjobbat és a legkorszerűbbet kapta, ami megnyugtat.

Visszaülök, megfordulok az autóval. Még mindig üres út elébe nézek így nem tudok ellenállni a kísértésnek és megint gyorsulok. 50, 100, 150 fék és újra. Ezt egyszerűen nem lehet megunni. Somogyi Tibor fotósunk próbálta a hátsó üléseken ülve lekamerázni a műszerfalon megjelenő sebességmérőt, de nem igazán járt sikerrel, ugyanis a nyomás azonnal hátradobta az ülésre, s míg gyorsultam, nem is tudott elragadni a háttámlától. Ahhoz, hogy legalább valamiféle felvételt tudjon készíteni, mindkét kezével kapaszkodnia kellett, s még így sem járt különösebb sikerrel. 

Galéria

Egyébként ami még jelentősen különbözik az M60-ban a többi iX modellhez képest, az a hang. A sportos, elektromos SUV ugyanis teljesen egyedi hangzást kapott. Renzo Vitale zeneművész, a BMW Group modelljeinek hangzását összeállító részleg kreatív igazgatója a komponálás során ismét Hans Zimmer zeneszerzővel együttműködött. Munkájuk eredménye pedig tényleg lenyűgöző, egyedülálló. A hang ugyanis olyan, mintha más világból érkezne hozzánk ugyanúgy, mint ez az iX M60.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?