Európában az elsők között próbálhattuk ki az új Renault Cliót

Clio
Brüsszel |

Szokatlan a helyen, Belgium vidéki útjain került sor a vadonatúj Renault Clio bemutatására. A járgány legnagyobb előnyei közé tartozik a dizájn, és az, hogy a gazdag motorkínálattal érkezik a piacra.

A Cliót először 1990-ben mutatták be, s azóta világszerte már 16 millió kelt el belőle, Európában kétszer is megszerezte az év autója díjat. Most pedig átalakították, hogy még modernebb és vonzóbb legyen. Mennyire jártak sikerrel?

A külső

Kétség nem fér hozzá, hogy az új Clio rendkívül jól néz ki, amihez elsősorban az autó teljesen átdolgozott orr része járult hozzá. A Techno és az Esprit Alpine felszereltségi szinteknél a hűtőrács alatt egy aerodinamikus listát is találnak, az előző változatban a karosszéria színében, míg az utóbbinál szürkében.

Az új Clio az első Renault modell, amely a márka logója által ihletett új fényszóróformával rendelkezik: a nappali menetfény szegmensek mindkét oldalon félgyémánt alakúak. Ez kiemeli a karosszéria elejének élénk és csillogó vizuális benyomását, miközben a márka arculatával összhangban álló, egységes dizájnelemet hoz létre. A Full LED technológiával ellátott keskeny fényszórók minden felszereltségi változatban elérhetők, és fokozzák az összbenyomást. Keskenyebbek, öt szegmensből állnak (szemben a korábbi mindössze három szegmenssel), és automatikusan állítják be a fényszórást távolsági és tompított fénynél.

A hátsó lökhárító is változott: a diffúzor vizuálisan megnöveli a hátsó részt, növelve a leszorító erőt. A továbbfejlesztett hátsó lámpák mostantól kristálytiszta burkolatot kaptak, hangsúlyozva a modell high-tech és modern kialakítását. A hátsó lámpák fényes külső élei az első lámpák formájára utalnak. Egyébként a Clio méreteiben nagyrészt megegyezik az előző változattal, újonnan pedig már hét színben lesz elérhető.

belső

Az utastér

Miután beültek az autóba, túl sok változást ne várjanak, ezen a téren szinte minden maradt a régiben, ami nagyon jó. Finomítottak a felhasznált anyagokon, több az újrahasznosított textília és műanyag. Felszereltség függvényében a volán előtt hét- vagy tízcolos digitális műszeregységet találnak. Az egyes vezérlési funkciók kezelése roppant egyszerű, továbbra is a vezérlőgombok a dominánsak az érintőfelületek helyett.

lámpa

A meghajtás

Az új Clio többféle erőforrással, köztük a legfejlettebb technológiai változattal, a 145 E-Tech Full Hibriddel is elérhető lesz, a belgiumi tesztvezetésekre pedig épp ezt a változat kaptuk, az előkelő Esprit Alpine felszereltségi szinttel. A járgány ismét csak igazolta, hogy ezzel az erőforrással rendkívül takarékos tud lenni, az egynapos tesztelés után, amikor országúton, autópályán és kisebb községekben is vezettünk, tudtuk tartani a 4,2 literes átlagfogyasztást 100 kilométeren. Ehhez nagyban hozzájárul az autó hatékony rekuperációja.

Az autót indításkor mindig villanymotor hajtja, amely a városban a vezetési idő 80%-ában is használható, így a reális fogyasztást 40%-kal tudja csökkenteni a hagyományos benzinmotorhoz képest. A nagy teljesítményű hajtáslánc induláskor mindössze 93 g/km-re csökkenti a CO2-kibocsátást, ami ebben a kategóriában kiváló érték. A Clio alapban valóban halk és jól hangszigetelt, néha viszont, amikor a gyorsulásnál erősebben letapossák a gázpedált, azért ad életjelet magáról, de ezt nem kifogásként, hanem inkább objektív tényként említem csak meg.

A többi benzin- és LPG-motoros változat a teljesítmény és az igények széles skáláját is kielégíti. Minden vezető kiválaszthatja azt a konfigurációt, amelyik a legjobban megfelel a megszokásának és annak, amit az autójától elvár.

Galéria

Összegezve

Az új Clio összességében egy alacsony fogyasztással bíró, kényelmes ülésekkel rendelkező autó. Ami az előző változatban jó volt, az megmaradt, s határozottan pozitívumként értékelem a széles motorkínálatot. Mindezt pedig egy sokkal vagányabb csomagolásban kapják meg, s épp az új dizájn az, ami a Clióban a legnagyobb változást jelenti.

Az újdonság szlovákiai piaci bemutatását őszre tervezik, az előrendelések elindításáig ezért nem is fogják elárulni az új Clio árát. Egy biztos, hogy drágább lesz a jelenlegi változatnál, amely az aktuális árjegyzék szerint alapban 13 950 euróba kerül – akciós áron. Így meg kell várni, milyen árpolitikát határoznak meg, ugyanis ha az új Clio a jelenleginél 2–3 ezer euróval drágább lesz, akkor árban még inkább megközelíti a Capturt, amelyet jelenleg 17 600 euróért árulnak alapban, s amely mégiscsak már nagyobb, tágasabba autó. Az árjegyzékre még tehát várnunk kell, minden esetre az átdolgozott Clio egy mutatós és praktikus kis városi autó, amely egy megfontolt árpolitikával sikeres is lehet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?