Bár egyes modelleknél egy évet is várni kell az átadásra, tavaly minden ötödik eladott autó mégis Škoda volt

Skoda
Pozsony |

A nehézségek ellenére a Škodának tavaly sikerült megőriznie piacvezető pozícióját. Az országban 15 359 gépkocsit adott el a márka, amivel 20,3 százalékos piaci részesedést tudott elérni, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy tavaly minden ötödik eladott Autó Škoda volt. A tíz leggyakrabban vásárolt modellből öt ugyancsak Škoda.

Az új autók értékesítése tavaly tovább csökkent. Míg 2020-ban 76 305 új gépkcosit adtak el az országban, addig tavaly 0,8 százalékkal kevesebb, konkrétan 75 700 kelt el. „A piacot érintő nehézségek ellenére sikerült elérni a 20,3 százalékos piaci részesedést, ami 2015-től számítva a második legjobb eredmény” – nyilatkozta Jaroslav Hercog, a Škoda Auto Slovensko vezérigazgatója. Elismerte, hogy jelenleg – főleg a félvezetők hiánya miatt –, gondok vannak az autók befejezésével, ám mindent elkövetnek annak érdekében, hogy idén őszre, az üzemi szabadságok után valamelyest normalizálódjon a helyzet.

Nem titok, hogy mint minden autógyártó, a Škoda sem tudja befejezni gépjárműveinek egy részét. Az autók ugyan elkészülnek, de a gyárból nem a kliensekhez, hanem parkolókra kerülnek, a hiányzó félvezetők megérkezésére várnak. A válság legkevésbé a márka elektromobilját, az Enyaqot érinti, az Octavia és egyes SUV modellek esetében viszont a várakozási idő 6 és 13 hónap között mozog.

A legnépszerűbb Fabia

A márka modelljei közül tavaly ismét a Fabiából kelt el a legtöbb, a harmadik generációból 3662 darabot tudtak eladni, a negyedik generáció további 503 autóval dobta meg az eladásokat. A második helyen végezte az Octavia 3218 eladott gépkocsival, a harmadikon pedig a Kamiq, amelyből 2192 kel el.

A Škoda az összesített adatokat nézve is elégedett lehet, hiszen a Fabiából kelt el tavaly országos szinten a legtöbb. Az összes autómárka összesített eladási ranglistáján aztán az Octavia lett a harmadik, a Kamiq a hatodik, a Scala a hetedik és a Karoq a nyolcadik.

Egyébként a Fabia két legnépszerűbb kivitelezéséről készült összehasonlító tesztünket az alábbi hivatkozásra kattintva találják:

Mi a helyzet az elektromobilokkal?

A Škoda ezen a téren is elégedett, bár azt el kell ismerni, hogy az elektromos meghajtású autók eladásai nálunk még fényévekre vannak a nyugati országoktól. Ezt mi sem igazolja jobban, mint az, hogy a cseh márka sikerként könyveli el, hogy Szlovákiában tavaly 203 elektormobilt sikerült eladnia, amiből 187 volt az nagy Enyaq iV SUV, 16 pedig a kis városi Citigo iV. Ami a mild-hybrid és plug-in hybrid technológiával ellátott modelleket illeti, az előzőből tavaly 400 kelt el, míg az Octavia iV vagy a Superb iV járgányokat 117-en választották.

A Škoda szerint idén sikerült még több alternatív meghajtású autót eladni, nagy reményeket fűz a héten bemutatott Enyaq iV Coupé modellhez, amelyből az RS változat is elérhető lesz. Ezen modell pozsonyi bemutatóján mi is ott voltunk, összefoglalónkat az alábbi hivatkozásra kattintva találják:

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?