Áttörés amnesztiaügyben

Pozsony. Megszavazta a parlament azt a koalíciós alkotmánytörvényt, mely lehetővé teszi a parlamentnek a mečiari amnesztiák határozatban való eltörlését, illetve feljogosítja az Alkotmánybíróságot, hogy ezt a határozatot felülbírálja.

Pozsony. Megszavazta a parlament azt a koalíciós alkotmánytörvényt, mely lehetővé teszi a parlamentnek a mečiari amnesztiák határozatban való eltörlését, illetve feljogosítja az Alkotmánybíróságot, hogy ezt a határozatot felülbírálja. A mečiari amnesztiák és Michal Kováč volt államfő kegyelmi rendeletének eltörlésére vonatkozó határozatról később szavaz a plénum.

A Smer–SNS–Híd-koalíció által beterjesztett alkotmánytörvényt 146 jelen levő képviselő közül 124 támogatta, 3-an ellene szavaztak, 7 tartózkodott, 12 pedig nem szavazott. A koalíciós képviselők mellett a Sme rodina volt és jelenlegi, valamint az OĽaNO–NOVA képviselői is támogatták az alkotmánytörvényt, amely mellett voksolt az SaS néhány képviselője is. Ellene szavazott: Simon Zsolt (független), Anton Hrnko (SNS) és Natália Grausová (Kotleba–ĽSNS).

Tegnap délelőtt Bugár Béla (Híd) közölte először a plénumban, a koalíció és az ellenzék megállapodott az alkotmánymódosítás elfogadásáról. „Mi nem csak úgy teszünk, mi tényleg meg akarjuk szüntetni az amnesztiákat” – jelentette ki tegnap a Híd elnöke.

Miroslav Beblavý és a hozzá közel álló hat független képviselő annak ellenére megszavazta a javaslatot, hogy véleményük szerint nem tökéletes és több problematikus pontja is van. „Lucia Žitňanská (Híd) igazságügyi miniszter meggyőzött minket arról, hogy valós szándék van az amnesztiák eltörlésére” – mondta Beblavý. Ugyanakkor hozzátette, Robert Fico, Andrej Danko és Bugár Béla lesz a felelős azért, ha az amnesztiákat végül mégsem sikerül eltörölni.

A szavazás előtt Lucia Ďuriš-Nicholsonová (SaS) bejelentette, nem támogatja az alkotmánytörvényt, végül azonban tartózkodott. A gyorsított eljárást és az Alkotmánybíróság (AB) jogköreinek kibővítését ellenezte, mivel nem bízik néhány alkotmánybíróban.

„Nem értek egyet azzal, hogy ilyen módon szűkítsük a parlament jogköreit. Alibizmusnak tartom, hogy a képviselők a döntéseik utáni felelősséget az Alkotmánybíróságra hárítsák” – magyarázta Simon Zsolt a szavazás előtt. Hozzátette, az amnesztiákra vonatkozó határozatot támogatni fogja.

A képviselők most csak az alkotmány módosítására és az Alkotmánybíróság (AB) jogköreit szabályzó törvény módosítására bólintottak rá. A koalíció szerint erre azért volt szükség, hogy a képviselők eltörölhessék az amnesztiákat, az Alkotmánybíróság pedig jogköröket kapjon ezen döntés felülvizsgálatára. A módosítások Andrej Kiska államfő aláírását és a törvénytárban való megjelenést követően lépnek hatályba. Andrej Kiska nem jelezte előre, hogy ellenezné a koalíciós javaslatot, ezért elképzelhető, hogy akár 24 órán belül aláírja a jogszabályt. A parlament csak ezután kezdi el tárgyalni a mečiari amnesztiák és Michal Kováč kegyelmi rendeletének eltörléséről szóló határozatot, melyhez szintén alkotmányos többség szükséges. A határozatot minden bizonnyal már csak jövő héten fogadja el a plénum, ezek után az AB-nak 60 napja lesz a határozat alkotmányosságának megvizsgálására. Folytatás a 2. oldalon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?