Áruházak a láthatáron

Rozsnyó. Három nyugati cég készül nagy bevásárlóközpontot létesíteni a városban. A tervek megvalósulása azonban még várat magára, mivel az önkormányzat nem akar olcsón megválni építési telkeitől, s félti a városképet.

A Billa a történelmi városközpont közvetlen közelében, a magyar tanítási nyelvű Fábry Zoltán Alapiskola és az autóbusz-pályaudvar közötti üres, városi telken szeretne szupermarketet létesíteni. A város önkormányzatának azonban más elképzelései vannak ezzel a területtel kapcsolatban, ezért elutasították a vásárlási ajánlatukat. A városatyák a Billa hangárszerű bevásárlóközpontja helyett egy vásárcsarnokból, kis boltokból és lakóházakból álló épületegyüttest szeretnének látni az említett helyen. Ezt a tervet a város már el is készíttette, de hiányzó tőke, illetve befektető híján eddig nem sikerült megvalósítania. A Billa az elutasítást követően szert tett egy másik telekre a Dél lakótelepen, amely a pozsonyi Ligetfalu betondzsungeléhez fogható, itt azonban csak egy kisebb áruházat készül felépíteni. A cég vezetői a közelmúltban ismét megkeresték az önkormányzatot, s felajánlották, ha mégis megkapnák a központban található telket, vállalnák egy olyan létesítmény felállítását, amely bele illene a városképbe. František Kardoš polgármester szerint ezt a tervet az önkormányzat is támogatná. A végső megegyezés azonban még várat magára. Ennek oka a polgármester szerint a Billa vezetői közötti véleménykülönbségben rejlik, a Billások viszont az önkormányzattal folytatott tárgyalások nehézkességére és hosszadalmasságára panaszkodnak.

A német Lidl vállalat szintén a város központi helyén fekvő területen, a Kras Szálló mellett készül építkezni. A cégnek sikerült is megvennie a szükséges telkek jelentős részét, s hamarosan a tervezési munkálatokat is befejezik. A Lidl a fizikai személyektől felvásárolt területeken kívül egy 1600 négyzetméteres városi parcellára is igényt tartana, ahol parkolót szeretne kialakítani. Ez a terv azonban valószínűleg meg fog hiúsulni, mivel a képviselő-testület úgy döntött a múlt héten, hogy a területet négyzetméterenkénti 2.500 koronás áron hajlandó értékesíteni. A szakértői vélemény szerint a városközpontban található telkek ára 315 korona négyzetméterenként. A Lidl Európa 17 országában 500 áruházat üzemeltet.

A holland Ahold cég a város mellett elhaladó, Pozsonyt Kassával összekötő, déli országútnál, egy üzemanyagtöltő állomás közelében akar nagy szupermarketet építeni egy húszezer négyzetméteres telken, amelynek fele a város tulajdonát képezné. A hollandok 300 korona/négyzetméteres árat ajánlottak a városnak a parcellarészért, a képviselők azonban ettől nagyobb összeget (500 Sk/m2-t) várnak tőlük.

Rozsnyón jelenleg csak a Nagyrőcei Jednota Fogyasztási Szövetkezetnek van áruháza. A vállalat azonban a szocializmus idején felállított épületben már csak egy élelmiszer- és egy ruházati boltot üzemeltet önállóan, a többi részleget magánvállalkozóknak adta bérbe. A kereskedelemből élő kisvállalkozókat nem bántja ez a helyzet, mivel a nagy üzletláncok megjelenése számos kis bolt végét jelentené a városban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?